GazdaságMit látunk a közüzemi számlákon

2013. június 12., szerda
 
Mit látunk a közüzemi számlákon

A Hódmezővásárhelyi Nyugdíjas Szövetség elnöke, Oskovics György meghívására a rezsicsökkentés ellenőrzéséről, az új információkat tartalmazó közüzemi számlákról tartottak előadást  

 

 

Fotók: VH

 

 

Járási Fogyasztóvédelmi Napok címmel rendezvénysorozatot indított a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, amelynek célja az, hogy a járási hivatalok munkatársait is felkészítése a fogyasztóvédelmi jellegű kérdések megválaszolásra.

 

Az első Járási Fogyasztóvédelmi Napot június 12-én, délelőtt rendezte meg a megyei felügyelőség a Megyeháza Csongrád termében. Az egyik előadásban a rezsicsökkentésre vonatkozó ellenőrzések tapasztalatokról beszélt dr. Radnóti Zoltán Csongrád Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőség vezető-főtanácsosa.

 

Néhány órával később a Megyeházán elhangzottakat, Hódmezővásárhelyen a Hódtói Sporttelep különtermében a Nyugdíjas Szövetség klubvezetőségével, tagjaival is megosztotta. Elsősorban a 10 százalékos rezsicsökkentésben érintett DÉMÁSZ és EDF Suez fogyasztási számláinak előírásszerűségét vázolta. Mint mondta, úgy gondolják mindenki számára áttekinthetőbbek lettek az új számlaformák.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A gyereknek csak jót

A gyereknek csak jót

A holnap nyíló kétnapos szegedi kiállításra ellátogató szülőknek szeretnének kedveskedni azzal, hogy a kézzel készített, valódi bőr egy pár gyerekcipőt és egy pár szandált tízezer forintos áron vásárolhatnak meg.
Mi lesz a hungarikum?

Mi lesz a hungarikum?

Június 12-én 10 órától Hódmezővásárhelyen a Polgármesteri Hivatal dísztermében előadásokat tartanak.
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át

Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át

Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
A 10. helyen zárt a Kosársuli

A 10. helyen zárt a Kosársuli

Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 

És ezt már olvasta?

Diákolimpia döntő Vásárhelyen
Diákolimpia döntő Vásárhelyen A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 23. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.