SportMiskolcon zárja a szezont a Kosársuli

2016. május 25., szerda
 
Miskolcon zárja a szezont a Kosársuli

Május 26-án csütörtökön Miskolcon zárja a 2015-16-os bajnokságot a Vásárhelyi Kosársuli. A kék-sárgák múlt héten 33 pontos előnyre tettek szert a 13. helyért zajló helyosztó első körében. Úgy tűnhet, hogy csak formalitás a visszavágó, de a MEAFC eddig is sok meglepetést okozott a bajnokságban.

 

 

 


A miskolciak többször törtek borsot a bajnokságban szereplő nagyobb csapatok orra alá. Nem bírt velük a felsőházba jutott Óbudai Kaszások, sőt a Salgótarján sem. A DEAC pedig egy pontos győzelemmel távozott. Ráadásul Drahos Gáborék győzelemmel hagyták el a parkettet Vas Péterék ellen is.

 

A Vásárhelyi Kosársuli jól tudja mindezt, így nem számítanak könnyű derbire a Borsod-Abaúj-Zemplén megyeiek ellen. Dr. Elek András fiai rendkívül magabiztosan kosarazva érték el múlt csütörtökön a tetemes különbségű sikert. A gárdát mintha kicserélték volna az elmúlt hetekben: a Honvédot kettős sikerrel lépték le, majd jött a MEAFC elleni ütközet. A rájátszásban eddig 4-1-es mérleggel állnak a hódmezővásárhelyiek.

 

Továbbá mellettük szól, hogy több olyan kosaras lendült formába, akik korábban nem sokat mutattak az idényben. Pavlovic remekelt az utóbbi fellépéseken, de Kelemen sem maradt el sokkal tőle. Ha a rutinos játékosok, Vas, Varga Dániel, vagy éppen Czibere csatlakozik hozzájuk, akkor nem foroghat veszélyben a 13. hely, ami már most is borítékolhatónak tűnik.

 
 
Forrás: Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Közösen jó történeteket írunk

Közösen jó történeteket írunk

Még közel két hétig lehet szavazni a Tesco jótékonysági akcióján résztvevő három vásárhelyi pályázó valamelyikére. Két pályázat középpontjában a gyerekek állnak.


Van pénz a tram-train-re

Van pénz a tram-train-re

Az eddig csak jószerével elképzelések, tervek, variációk publikálása után a vonal kiépítésének és villamosok vásárlásának pénzügyi háttere is felbukkant.
Új pályázatot kell kiírni a vásárhelyi buszközlekedésre

Új pályázatot kell kiírni a vásárhelyi buszközlekedésre

Januárban döntöttek, hogy közbeszerzési eljárást írnak ki a szolgáltatás ellátására, valami miatt csak március 19-én tették közzé, kéthetes beadási határidővel.
12 mérkőzés 12 győzelem

12 mérkőzés 12 győzelem

Az Atomerőmű SE U23 elleni hazai bajnokival zárta az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszát a Vásárhelyi Kosársuli március 31-én este.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.