Kultúra, oktatásMinősített fokozatok

2014. augusztus 6., szerda
 
Minősített fokozatok

A Vásárhelyi Hírek által megkérdezett pedagógusok közül, nevüket nem vállalva főként az idősebbek jelentették ki, a katedrán eltöltött sok évtized után nem akarják bizonygatni képességeiket, nem vesződnek portfólió készítéssel.

 

 

 


Van még két évük, hogy meggondolják magukat, hiszen az átsorolás anyagiakkal jár.

Viszont az országban jövőre újabb harmincezer pedagógus léphet magasabb szakmai besorolásba. A minősítésben részt vevőknek november végéig kell összeállítaniuk portfóliójukat.

 

A jövő évben esedékes minősítési eljárások részeként azok a pályakezdőknek, akik 2013. szeptember 1-je és 2014. január 1-je között Gyakornok besorolásban dolgozni kezdtek, kötelező a minősítés, mivel a kétéves gyakornoki idő lejártának hónapjában részt kell venniük a minősítővizsgán. A „megfelelt” minősítést szerző gyakornokok 2016. január 1-jétől kerülnek át a Pedagógus I. fokozatba.

Azok a Pedagógus I. fokozatban dolgozók, akik pedagógus-szakvizsgával és legalább nyolc év szakmai gyakorlattal rendelkeznek, illetve akiknek szakvizsgájuk nincs, de legalább harminc év szakmai gyakorlat áll a hátuk mögött, szintén részt vehetne a minősítésekben. Ők szintén 2016. január 1-jétől kerülnek átsorolásba a Pedagógus II. fokozatba, amennyiben megfelelnek a minősítésen.

Az Oktatási Hivatal útmutatója alapján a portfólió kényelmes összeállításához akár több hónapnyi munka szükséges, így nem árt azt korán elkezdeni a minősítésre készülőknek. A már meglévő dokumentumokat beszkennelve lehet feltölteni az OH online felületén saját e-munkaportfóliójukba. A dokumentumokból különböző szempontoknak megfelelve választhatják ki maguk a legmegfelelőbbeket, hogy minél meggyőzőbb és kiegyensúlyozottabb képet adjon a munkájukról. Ezután következik a reflexiók elkészítése. A pedagógusnak végül további dokumentumokat kell mellékelnie, így például eredetiségnyilatkozatoz, szakmai önéletrajzoz, illetve egy, az intézményi környezetet bemutató írást.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhely ismét a hazai képzőművészet fókuszában

Vásárhely ismét a hazai képzőművészet fókuszában

Az Őszi Tárlatra a meghívottak mellett közel százan küldtek be képet. Vélhetően a 60. tárlat országos híre hathatott ösztönzőleg az alkotókra. Képekkel!
Tanévi menetrend 2014/15

Tanévi menetrend 2014/15

Hódmezővásárhelyen a három egyházi iskolán kívül a Tankerülethez tartozó intézményekben közel ötezren kezdi meg a tanévet. Részletes menetrend!
A szezon meccsének is beillő találkozó volt

A szezon meccsének is beillő találkozó volt

Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt

Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt

Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.