GazdaságMindent egy helyen intézhetünk

2018. január 26., péntek
 
Mindent egy helyen intézhetünk

Hétfőn átadják NAV a munkaállomásait a hódmezővásárhelyi kormányablakban. Bár már három hete üzemel, a hivatalos átadás még váratott magára.

 

 

 

 


Erre január 29-én kerül sor, amikor Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter adja át a járás ügyfeleinek a kibővített Kormányablakot. A járás lakosságának nevében Hegedűs Zoltán alpolgármester veszi át a beruházást.

 

Megújult és kibővült szolgáltatásokkal működik január 1-től a Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal Ady Endre utcai épülete. A Csongrád Megyei Kormányhivatal közel 350 millió Ft hazai költségvetési forrás felhasználásával több, mint 800 m2-es új irodaépület megépítésével bővítette a Hódmezővásárhely, Ady Endre u. 14. szám alatti épületét.

 

A bővítés keretében az eddig 16 munkaállomásból álló Kormányablak január 1-től 24 „ablakkal” működik, valamint adóhatósági ügyfélszolgálattal bővül a szolgáltatások köre. A teljes körűen a kormányablakba integrált Nemzeti Adó és Vámhivatali ügyfélszolgálat a meglévők mellett további 5 munkaállomás kialakítását igényelte. A NAV ablak január 3-a óta fogadja ügyfeleit az új helyszínen

 

Mint arról már beszámoltunk, ide költözött a Foglalkoztatási Osztály, valamint a Petőfi utcából a Földhivatali Osztály ügyfélszolgálata is. Így az épület földszintjén található kormányablakban már 29 munkaállomáson dolgoznak, és az eddig megszokott okmányirodai és családtámogatási ügyek mellett földhivatali és foglalkoztatási ügyekben is itt várják az ügyfeleket.  

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Megfelelt a törvényi előírásoknak az elnökválasztás

Megfelelt a törvényi előírásoknak az elnökválasztás

Alaptalan volt a választás tisztaságát kétségbe vonni. A Hódmezővásárhelyi Nyugdíjas Szövetség új elnöke Kissné Urgyán Mária, erősítette meg a bírósági végzés.
Siker a vásárhelyi karon induló mesterképzés

Siker a vásárhelyi karon induló mesterképzés

Január 24-én kihirdették az SZTE Mezőgazdasági Karán keresztféléves képzésben induló vidékfejlesztési agrármérnök mesterszak ponthatárait.
Készül a monográfia újabb kötete

Készül a monográfia újabb kötete

A munka tavaly kezdődött, és várhatóan 2028-ban kerül a nyomdába az újabb nagy monográfia. 21 szerző dolgozik rajta, részben a vásárhelyi levéltárra támaszkodva.
Jókai Mór és Vásárhely

Jókai Mór és Vásárhely

Október 27-én rendezték a 48. Csongrád Megyei Levéltári Nap hódmezővásárhelyi rendezvényét a Bajcsy-Zsilinszky Endre utca Levéltárban.
 

És ezt már olvasta?

Idén Vásárhely nem fizetett a központi alapokba
Idén Vásárhely nem fizetett a központi alapokba Hódmezővásárhelynek most sem kell, de például Mártélynak novemberben 15 milliót kell fizetnie.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2 2025. 43. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Impozáns napelempark épült Vásárhely határában
Impozáns napelempark épült Vásárhely határában Ez lesz Magyarország egyik legmodernebb naperőműve, amely méretében, technológiai újításaiban és kivitelezési gyorsaságában is kiemelkedő.
 
Novemberi rendezvények a Tornyai János Múzeumban
Novemberi rendezvények a Tornyai János Múzeumban Régészet, képzőművészet, roma- és társadalomtörténet is szerepet kap a Tornyai János Múzeum novemberi programkínálatában.
 
Hódmezővásárhelyre látogatott a francia nagykövet
Hódmezővásárhelyre látogatott a francia nagykövet Többek között tárgyaltak Vallaurisról, Hódmezővásárhely testvérvárosa kapcsán arról, hogy miként lehetne élénkíteni a két város közötti kapcsolatot.
 
Vásárhelyi fodrász Shanghajban versenyezhet
Vásárhelyi fodrász Shanghajban versenyezhet

A hódmezővásárhelyi Nagypál Dóra is ott lehet jövőre Shanghajban a 48. WorldSkills versenyen, amit szakmák olimpiájaként is szokták emlegetni.

 
A végére nem meredt energia
A végére nem meredt energia Október 31-én este a sereghajtó PTE-PEAC vendégeként folytatta az NB I/B Zöld csoportját a Vásárhelyi Kosársuli.