KözéletMinden sors egy megírandó regény

2015. szeptember 9., szerda
 

A vártnál jóval többen voltak kíváncsiak Csorbáné Tóth Marianna és Nagy Gyöngyi beszélgetésére szeptember 8-án az Emlékpontban.

 

Fotók: VH

 

 

 

„Minden sors egy megírandó regény, szenvedésből, boldogságból, apró örömökből és fájdalomból szőtt oldalak tetszetős borítóban.” olvasható Zsoldos Margit Az idő sodrásában című könyvének bevezető soraiban. A könyv folytatása pontosan ezt a gondolatot testesítette meg, derült ki, a hol könnyes, hol mosolygós beszélgetésből. Nagy Gyöngyi beszélgetőpartnere, a kötet szerkesztője, Zsoldos Margit keresztlánya, Csorbáné Tóth Marianna fotókkal is illusztrálva elevenítette fel a Zsoldos család életét, és ezen keresztül Hódmezővásárhely múltját.

 

Az Emlékpont konferenciaterme teljesen megtelt, egy tűt sem lehetett volna elejteni. A tudósító háromféle érdeklődőt különböztetett meg. Volt, akit (a 102 éves születésnapja előtt nem sokkal elhunyt) Zsoldos Margithoz, illetve a Zsoldos családhoz kötődő közvetlen, vagy közvetett ismeretség hozott el a beszélgetésre. Voltak, akik Zsoldos Margit életén keresztül lokálpatriótaként Vásárhely múltjába pillanthattak be, és voltak szép számmal fiatalok, akik számára a könyvbemutató est az elmúlt száz év egyfajta kortörténete volt.

 

„A végén többen odajöttek hozzám és elmondták, az est számukra személyes múltjuk visszaidézése is volt”- mondta Csorbáné Tóth Marianna a Vásárhelyi Híreknek.

Hozzátette, sok mindenről beszélt, ami részben terjedelmi okokból, nincs benne a könyvben, ugyanakkor ezzel az esttel szüleinek is emléket akart állítani.

 

(Az estre vitt könyv mennyisége kevésnek bizonyult, az ígéret szerint hamarosan ismét megvásárolható lesz)

A könyv megrendelhető online is, ITT!

 

Kapcsolódó cikkünk: 

 

100 éves Zsoldos Margit

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhely és a Nagy Háború

Vásárhely és a Nagy Háború

A Szeremlei Társaság és az Emlékpont közös szervezésében szeptember 11-én konferenciát...
Film is készült a kiállításról

Film is készült a kiállításról

Szeptember 6. és 12. között zárva tart a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum, mert...
 

És ezt már olvasta?

Évezredes üzenetek az ember bőrén
Évezredes üzenetek az ember bőrén Megdöbbentő érdekességeket árul el a Határtalan Régészet frissen megjelent, őszi lapszáma a tetoválás történetéről, régészeti oldaláról.
 
Újabb vásárhelyi szakképző újult meg
Újabb vásárhelyi szakképző újult meg Jelentős fejlesztési folyamat fejeződött be nemrég a HSZ Centrumhoz tartozó Kalmár Zsigmond Szakgimnázium és Szakközépiskolában.
 
A Nagy Háború emlékei a vásárhelyi gimnáziumban
A Nagy Háború emlékei a vásárhelyi gimnáziumban A Meritum Egyesület Elfeledett hőseink című megyei, történelmi ismeretterjesztő vándorkiállítása a Németh László iskolába érkezik.
 
Idén még nem kapott TAO pénzt a HFC
Idén még nem kapott TAO pénzt a HFC Az elmúlt hetekben minden korosztályt tekintve elrajtolt a futballszezon a vásárhelyi FC számára is. Az egyesület gazdálkodását viszont hátráltatja a támogatók hiánya.
 
Vásárhelyen is lendületben az Európai Mobilitás
Vásárhelyen is lendületben az Európai Mobilitás Európai Mobilitás Hét vásárhelyi programjai vasárnap kezdődtek a Kása erdei játékos gyalogtúrával, hétfőn pedig az óvodások lepték el a Kodály játszóteret. Képekkel
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2018.37.hét
Családi események Hódmezővásárhelyen 2018.37.hét "Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog..."
 
Szép győzelem idegenben
Szép győzelem idegenben A Kosársuli az értékesített helyzetekhez remek védekezés, lepattanózás és kiváló csapatösszhang társult.