GazdaságMinden irányból elkerülhető lesz

2016. október 16., vasárnap
 
Minden irányból elkerülhető lesz

Kezdődik a 47-es út hódmezővásárhelyi, 13,4 kilométeres elkerülő szakaszának építése - jelentette be Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton az alföldi városban.

 

 

 


 

Lázár János elmondta, a 38 milliárd forint értékű fejlesztés a rendszerváltás óta a legnagyobb beruházás a városban.

(Mint arról október 13-án a Vásárhelyi Hírekben beszámoltunk, a Magyar Közlönyben megjelentek szerint a kormány jóváhagyja az  IKOP-4.1.0-15-2016-00002 azonosító számú projekt összköltségének legfeljebb bruttó 38 milliárd 140 millió 126 ezer 905 forint összegre történő növelését. A beruházás közbeszerzési eljárása lezárult, a Colas és a Délút nyerte a tendert, a kivitelezés 2018 második felére készül el.)    

 

Lázár János hangsúlyozta, a hódmezővásárhelyieknek kiemelkedően fontos a belváros tehermentesítése az átmenő forgalomtól, a beruházás jelentősen javítja a térség közlekedési viszonyait is, és illeszkedik a kormány közlekedésfejlesztési programjához.

 

A politikus hangsúlyozta: 2021-ig 2500 milliárd forint értékben 900 kilométer új autópálya és autóút épül meg, a költségek felét az Európai Unió, másik felét a magyar kormány finanszírozza. Az elmúlt időszak legnagyobb útépítési programjának célja, hogy az országhatár mindenhol autópályával elérhető legyen. Gyorsforgalmi út köti majd össze Kassát Miskolccal, Sopront az országhatárral és az M6-os autópálya is elér a horvát határig.

A fejlesztések célja az is, hogy a megyei jogú városokat bekapcsolják az autópálya-hálózatba, ennek érdekében kezdődött el Sopron és az M1-es, illetve Salgótarján és az M3-as autópálya összekapcsolása, hamarosan indul a Békéscsaba és Kecskemét közötti négysávos autóút építése, valamint Kaposvár és az M7-es összekötése is. 

 

A közútfejlesztési beruházások szolgálják a nagy jelentőségű ipari és gazdasági övezetek elérésének javítását. Ezek közé tartozik a hódmezővásárhelyi elkerülő út építése, amely hozzájárul Szeged és Debrecen összekötéséhez - közölte a miniszter. Hozzátette: a kormány célja, hogy 2018 után Szegedet és Debrecent négysávos út kösse össze, segítve ezzel az északról dél fele haladó személy- és teherforgalmat.

 

Almási István hódmezővásárhelyi polgármester elmondta, az önkormányzat az elmúlt években sokat tett a város központjának tehermentesítése érdekében. 2009-ben elkészült a déli elkerülő út egy szakasza, amely javítja az ipari park elérését.

Az önkormányzat a Területi Operatív Program keretében pályázatot adott be a várost keletről elkerülő út építésére, amely a 47-es főutat kapcsolná össze az Erzsébeti úttal. A beruházás támogatási szerződését már megkötötték, a kivitelezés 2017 első hónapjaiban kezdődhet el - közölte. 

 

Mint ismeretes - erről júliusban írtunk - a Kormány július 13-én kiadott határozata értelmében Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata részére 1 milliárd 840 millió forintot ad 3,175 km hosszú, 11,5 kN tengelyterhelésre (vagyis kamionokra) méretezett keleti elkerülő útszakasz megépítésére. Az új elkerülő út 47. számú főúttal és a 4421. jelű összekötő úttal alkotott csomópontjai körforgalmú csomópontként épülnek meg, a lakott területeken átmenő szakaszán közvilágítást építenek ki, valamint a kerékpáros közlekedés biztonságos átvezetését is biztosítják. Az új út megépítésével csökken a város keleti iparterületei felé irányuló átmenő forgalom a belvárosi térségben.

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Sokszínű csillogás és misztikummal teli varázslat a BFMK színpadán

Sokszínű csillogás és misztikummal teli varázslat a BFMK színpadán

Kitűnő táncosok, látványos és mesteri koreográfiák, valamint Ganxsta Zolee humora – mindez együtt teszi az előadást kihagyhatatlan élménnyé. Videóval!

Lázár felsőoktatási központtá tenné Hódmezővásárhelyt

Lázár felsőoktatási központtá tenné Hódmezővásárhelyt

A pénteki közgyűlésen elhangzott elképzelés egybecseng a tavaly megszellőztetett stratégiai tervvel, amely szerint az országban létre akarnak hozni több agrárcentrumot.
Nem szakadt meg a győzelmi sorozat

Nem szakadt meg a győzelmi sorozat

Az NB I/B Zöld csoportjának 22. fordulójában, március 2-án Egerben, az Eszterházy SC vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli.
Tavaszköszöntő Mártélyon

Tavaszköszöntő Mártélyon

Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!