Kultúra, oktatásMinden és mindenki benne van!

2014. július 30., szerda
 
Minden és mindenki benne van!

A jól bevált helyszín Hódmezővásárhelyen, a Szél utcai játszótér minden évben a jó hangulat mellett családias, bensőséges légkört teremt azzal, hogy szinte körülöli a Tarjáni Nap résztvevőit egyik oldalról a töltés, a másik oldalról a város, és a játszótér.

 

 

 


A tavalyi városrészi napon Hegedűs Lajos, a nap főszervezője a Vásárhelyi Híreknek mondta: „Emlékszem még a legelső alkalomra, amikor még nagy izgalommal készülődtünk, és bíztunk benne, hogy talán hagyományteremtő ereje lesz a városrészi napnak. Azóta eltelt sok év, az izgalom elmúlt, felváltotta a rutinos rendezés. Esténként mindig ezer körül mozog a résztvevők száma, már évek óta és úgy látom, mindenki jól érzi magát, mindenkinek megvan a kedvére való program”- fogalmazott az olvasókör elnöke. Szinte biztos, hogy így lesz ez idén is

 

Részletes program:

 

7.00 Kutyaszépségverseny -Tarján Szépe Díjért - A MEOE szervezésében, kutyaiskola

 

9.00 I. Tarján Kupa Meghívásos Ifjúsági Sakkverseny vásárhelyi gyerekek részére

(helyszín: Tarjáni Olvasókör, Királyszék u. 92. Nevezni 8.00 - 8.45-ig lehet.)

 

9:30 Megnyitó, előtte és utána a Városi Fúvószenekar játszik, a Hód-Kristály Mazsorett csoport bemutatója.

 

10.00 Malom utcai Óvodások műsora

 

10.30 Varga Tamás Általános Iskola Színjátszó Csoport

 

11:00 A BFMK Nyugdíjas Táncegyüttesének fellépése

 

11.00 Aszfaltrajzverseny - 6 éves kortól

 

11.30  Gyermekszépségverseny - 6 éves korig

 

12.00  Jó ebédhez szól a nóta Fránki Károllyal, és Dabis Róberttel

 

13.00 "Fülbemászó dallamok" zenél: Gulyás Ferenc, Héjja István, és Varga Sándor

 

14.00  I. Tarjáni Kupa Meghívásos Ifjúsági Sakkverseny eredményhirdetése

 

14.30  Tour de Tarján gyermek és családi biciklis kalandverseny indítása

 

14.30  Kézműves foglalkozások, arcfestés

 

15.00  Lányi Lajos Közhasznú Egyesület néptáncbemutatója

 

15.30  Fodrászbemutató - Elegance Fodrász Szalon

 

16.00 Tarjáni Gyögyvirág Dalkör

 

16.15 Károlyi Színpad Vásári Komédia előadása

 

16.45 Feel Good Dance Company fellépése

 

17.00 Tour de Tarján eredményhirdetése

 

17.15 Sarkalyi Lovassport Egyesület bemutatója

 

17.45 Ismerkedés a lovasíjászattal

 

18.15 Promenád Tánccsoport Egyesület fellépése

 

18.45 Tombolasorsolás - Fődíj: Kerékpár

 

19.30 Pop Art Együttes koncertje

 

21.00 Disco Dj Sunnyival     

 

22.00   Tűzijáték

 

Olvassa el ezt is!

Új helyen a sóshalmi emlékmű

Új helyen a sóshalmi emlékmű

Bár a kerékpárút építése még nem kezdődött el, de a nyomvonal kijelölése viszont már megtörtént, ezért most volt célszerű az áthelyezés.
Tiszta víz adóssággal?

Tiszta víz adóssággal?

A víztisztítót ajánló ügynök az idős vásárhelyieknek látványos demonstrációval egy készülékkel a csapvízből gusztustalan barnás löttyöt csinált.
Ifjú látogatók a vásárhelyi laktanyában

Ifjú látogatók a vásárhelyi laktanyában

A kadétok nem csak a harcjárműveket nézhették meg, hanem bepillantást nyerhettek a vásárhelyi kadétok életébe, a hétköznapjaikba.
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot

A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot

A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.