Házon kívülMiénk a tér! - Algyőn idén is

2012. augusztus 23., csütörtök
 
Miénk a tér! - Algyőn idén is

Algyőn, harmadik alkalommal, augusztus 25-én, szombaton 17-től 20 óráig a Gyevi Art Kulturális Egyesület szervezésében nyár végi zenés, táncos irodalmi kavalkádot tartanak a Fő téren.

 

 

 

 

 

 

A teret elfoglalják:


Csanádpalotai Fúvószenekar

Algyői Halászcsárda Cigányzenekara

Algyői Hagyományőrző Citerazenekar

Algyői Hagyományőrző Együttes

Algyői Búzavirág Asszonykórus

Algyői Harmonikások

Parlandó Énekegyüttes

Booming Dance Club

Algyői Gyöngyvirág Néptánccsoport

Pataki Andrea és tanítványai

Barta László, Dani Imre, Gonda Károlyné, Farkas Sándorné,

Varga Sándorné - vers

 

valamint  a SZEGED Linedance Klub – country.

A rendezvény ideje alatt kézműves vásár is várja az érdeklődőket.

 

Olvassa el ezt is!

Ütős hétvége a Hódtóiban

Ütős hétvége a Hódtóiban

Május 9-én a Hódtói Sportcsarnokban rendezte meg a Hódmezővásárhelyi Box Club a II. Szalkai László-emlékversenyt.
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
Az agrárium ünnepe

Az agrárium ünnepe

Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.
Rapcsák András szobráról döntenek

Rapcsák András szobráról döntenek

Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 

És ezt már olvasta?

Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 22. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.
 
Magyar Hősök Emléknapja
Magyar Hősök Emléknapja Koszorúzással emlékeztek a Kossuth téren, a Kincses temető Hősök parcellájánál, a katolikus temetőben, valamint a Szent István templom falán elhelyezett táblánál.
 
Útban a világhírnév felé
Útban a világhírnév felé Május elején Papp Jázmin az isztambuli világkupán vívott a felnőttválogatottban. Az ötödik helyet a kínaiak legyőzésével érdemelték ki a magyarok.
 
Nagy vásárhelyi siker a Suzuki Streetball bajnokságon
Nagy vásárhelyi siker a Suzuki Streetball bajnokságon

Május 30-án, Hódmezővásárhely adott otthont az idei Suzuki Streetball sorozat második rendezvényének.