SportMenetrend szerinti aranyérem

2015. február 15., vasárnap
 
Menetrend szerinti aranyérem

Zágrábtól 30 kilométerre Vrbovec-ben rendezik minden évben a Nemzetközi M2 Taekwondo Bajnokságot (International Taekwondo Championship M2). Idén február 14-én a kadet, junior és senior kategóriákban több súlycsoportban Európa több országából benevezett sportolók adtak egymásnak randevút Horvátországban. Összesen 6 országból 58 csapat 542 versenyzője köztük négy magyar egyesület sportolója vett részt a versenyen.

 


Ezek egyike a Máté Taekwondo & Hapkido Közhasznú Sportegyesület, amelynek színeiben Berei Béla lépett a szőnyegre, és kadetben, -57 kg-ban, 4 nyert mérkőzéssel aranyérmes lett.

 

A helyszíni beszámolók szerint nagyon okosan harcolt, először felmérte az ellenfelek gyengéit, aztán azokat gyorsan kihasználva hozta a meccseket. Máté Zsolt mesterrel az előző hetekben új technikákat gyakoroltak - már a nagyobb súlycsoportot figyelembe véve - illetve a lazításra nagy hangsúlyt fektettek. Ezek a technikák most kitűnően működtek. Mércse Attila mester (Tigrys Tkd) tökéletesen irányította Bélát, az összhang köztük nagyon jó volt.

 

Ez az aranyérem két hét alatt a második. Február elején számolt be a Vásárhelyi Hírek Berei Béla legutóbbi érmes helyezéséről. Január végén 19 ország részvételével Szarajevóban rendezték meg a Bosnia Open WTF G 1 besorolású nemzetközi taekwondo versenyt, amelyen a magyar válogatott tagjaként a hódmezővásárhelyi Berei Béla vett részt, és kadet -53 kg-os súlycsoportban aranyérmet szerzett. Ezen a hétvégén már újabb súlycsoportban, a -57 kilogrammban indult és lett első helyezett.

 

Olvassa el ezt is!

Székkutas sportjának példaképei

Székkutas sportjának példaképei

Tóth Lajos a Sportkör egykori elnöke volt a székkutasi Gregus Máté Általános Iskola múltidéző programjának vendége. A kis falu sok sikeres sportolót és csapatot nevelt. Képekkel!
Szerencsesüti Valentin-napra

Szerencsesüti Valentin-napra

A kínai éttermekből jól ismert szerencsesüti új szerepben léphet fel. A hamarosan érkező Valentin napra üzeneteket, vallomásokat rejthetünk a falatnyi édességekbe.
Kazinczy-érmes lett a vásárhelyi Szántó Emese

Kazinczy-érmes lett a vásárhelyi Szántó Emese

A Kazinczyról elnevezett „Szép Magyar Beszéd” versenyt, amely az eltelt hat évtized során országos mozgalommá vált.
Deja Vu Fesztivál 2024 - Alakul a fellépők névsora

Deja Vu Fesztivál 2024 - Alakul a fellépők névsora

Június 6-7-8-án, Szegeden az Újszegedi Partfürdőre ismét érkezik az ország legnagyobb időutazása, a Deja Vu Fesztivál
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 16. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Elhunyt Vásárhely mecénása
Elhunyt Vásárhely mecénása 1998-ban vásárhelyi születésű férje halála után költözött a városba, amelyet második szülőföldjének telkintett. Életének 88. évében tért örök nyugalomra.
 
Az 5. helyen végzett a Kosársuli
Az 5. helyen végzett a Kosársuli Lejátszotta utolsó mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli. Kettős sikerrel szerezte meg az 5. helyet az NB I/B Zöld csoportjában.
 
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul Május 6-án kisorsolta a Helyi Választási Bizottság a június 9-i hódmezővásárhelyi helyhatósági választások szavazólapjain a sorrendet.
 
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon Egy hónap múlva, június 6-án  elstartol a Deja Vu Fesztivál. Három napon át egymást váltják majd a színpadokon a 90-es és 2000-es évek sztárjai.
 
Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Elkezdődtek az idei érettségik
Elkezdődtek az idei érettségik A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.