BulvárMelegben a kutyák is kutyául vannak

2017. június 23., péntek
 
Melegben a kutyák is kutyául vannak

Nemcsak az emberek, az állatok sem bírják a tartós meleget. Bár általában a kutyák és a macskák jobban tolerálják a hőséget, ha napokon át meleg van, az már nekik sem jó. Fontos, hogy ne csak házikedvenceinkkel törődjünk, a haszonállatokra is ugyanúgy figyelni kell – figyelmeztet a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete.

 

 

 

 


A hőségben nem árt, ha lehűtjük egy kicsit a kutyánkat is. Balogh Ernő, a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületének elnöke elmondta, természetesen az a fő szempont, hogy hűvösen tartsuk a testét, és a környezetét. A felhevült állatot azonban ne locsoljuk le hideg vízzel, inkább töröljük át a szőrét egy nedves ruhával. Sokszor látjuk, hogy kutyánk kapar magának egy helyet a földben és abba fekszik. Ez azért van, hogy lehűtse a testét, és ha ezt a helyet kicsit belocsoljuk, akkor még jobban érzi majd magát kedvencünk. Itt fontos megjegyezni, hogy a sár az állatoknak természetes dolog, még élvezik is – tette hozzá a szervezet vezetője. 

 

Kiemelte azt is, folyamatosan gondoskodjunk arról, hogy mindig legyen kedvencünk előtte friss ivóvíz.  A kutyák egyébként nem tudnak izzadni, csak a nyelvükön vagy a talpukon keresztül tudják szabályozni testhőmérsékletüket. Igyekezzünk tehát árnyékot is biztosítani, hiszen a tűző napon hőgutát kaphat, amibe bele is pusztulhat. Balogh Ernő hangsúlyozta, minden évben többször is elmondják az állatvédelmi szervezetek, hogy ne hagyjuk az autóban a tűző napon sem kedvencünket. Sokan pedig azt sem tudják, hogy a felforrósodott aszfalt a kutyák talpán súlyos égési sérüléseket okozhat, így inkább reggel, vagy az esti órákban vigyük el sétálni.

 

Az egyesület vezetője kitért arra is, hogy a macskáknál már kicsit más a helyzet, hiszen a cicák ösztönösen hűvösebb helyet keresnek maguknak. Természetesen nekik is fontos a megfelelő folyadék-utánpótlás, és ha azt látjuk, hogy nagyon melege van, betakarhatjuk egy nedves törölközővel, ami lehűti kicsit. Fontos, hogy a macskák nyáron egyébként is kevesebbet esznek, így ha kissé soványabbak, az nem feltétlenül jelent problémát. Balogh Ernő a haszonállatokról is beszélt, hiszen rájuk is oda kell figyelni a hőségben. Főleg megfelelő vízutánpótlásra, és árnyékos helyre van szükségük és sajnos egy-két gazda sincs tisztában azzal, hogy például a disznók hamar leégnek a napon. Haszonállatot senki se kössön ki a tűző napra, és ha már árnyékban is 25 fok fölött van a hőmérséklet, az igavonó állatokat érdemes inkább pihenőre fogni.

 

Akár haszonállatokról, akár házikedvencekről beszélünk, a hőségben az etetésükre is oda kell figyelni. Az elnök azt tanácsolja, hogy ilyenkor inkább többször kevesebb élelmet adjunk állatainknak. A nagy melegben a főként húst tartalmazó takarmányok és állateledelek hamar megromlanak, ami különböző betegségeket is okozhat, így például a többi között hasmenést is. Ez a nagy hőségben kiszáradáshoz és az állat halálához vezethet.

 

Amennyiben a kánikulában autóba bezárt, láncra vert állatot látunk, vagy úgy véljük, hogy veszélyben lehet a hőség miatt, a rendőrségtől kérhetünk segítséget a 107, illetve a 112-es ingyenes segélyhívószámok valamelyikén.  

 

Olvassa el ezt is!

Tartós lesz a kánikula

Tartós lesz a kánikula

Június 22-én 0 órától másodfokú hőségriasztást adnak ki. Nem árt feleleveníteni az életmentő javaslatokat.
Idén nem a Kossuth téren lesznek az augusztus 20-i programok

Idén nem a Kossuth téren lesznek az augusztus 20-i programok

Némi nosztalgiára is okot adhat a Szent István tér azzal, hogy idén több év után Vásárhelyen ismét az augusztus 20-a körüli ünnepek helyszíne lesz.
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen

A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen

A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
Pro Urbe díj és Signum Orbis Honorantis kitüntetés 2024.

Pro Urbe díj és Signum Orbis Honorantis kitüntetés 2024.

Idén három Pro Urbe és két Signum Orbis Honorantis elismerést adományoztak március 15-én a díszközgyűlésen.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.