SportMegyei aquatlon döntő volt Vásárhelyen

2014. április 9., szerda
 
Megyei aquatlon döntő volt Vásárhelyen

A szervező Hód Triatlon SE ismét kitűnő versenyfeltételek közé várta a megye sportolóit. A Török Sándor Strandfürdő nyitott medencéjében zajlott az úszás, majd a strand körül a futás, a rekortán pályán.

 

 

 

 

A tavalyihoz képest éppen egy héttel korábban április 5-én a hazai pályán megrendezett Sport XXI. Csongrád Megyei Aquatlon döntő - a 140 főt meghaladó nevezési mezőny, és az esős időjárás ellenéri is - mind egyéni számban, mind csapatban szép eredményeket hozott a Hód-Triatlon SE versenyzőinek.

A vásárhelyi Hód Triatlon SE több korosztályban és nagy létszámban állt a rajthoz. Az egyesület vezetői, edzői és az ifjú sportolók szülei pedig  a már tavaly, tavalyelőtt szerzett tapasztalatokkal segítették a verseny gördülékeny lebonyolítását.   

Célkitűzés volt, hogy minél több versenyző kvalifikálja magát a májusi országos döntőbe.

Az első rajt a legkisebbeknek az 50 méteres úszás volt, majd következett a 200 méteres futás. Az ifjúsági korosztálytól már 500 méter úszást és 5000 méter futótávot kellett teljesíteni.     

 

Egyéni eredmények:

Óvodások 2007-ben vagy később születettek (50 m úszás, 200 m futás)

Fiú:      Nagy Ádám 4.

            Tatár Dávid 5.

            Kürtösi Zalán 6.

            Kardos Marci 7.

Lány:   Aszalai Enikő 2.

            Koncz Bíborka 3.

 

Újonc „B” 2005-2006-ban születettek  (50 m úszás, 500 m futás)

Fiú:      Szabó Kornél 2.         

Pál Dávid  7.  

Molnár Gergő 8.

Aszalai Bence 11.

Baranyai Milán 12.

Debreczeni Albert 15.

Lány:   Huszka  Annamari 2.

            Gáll Sarolta 4.

            Vajna Kitti 5.

            Gólya Mia 6.

            Varjú Nóra 7.

            Szűrös Maja 8.

Torma Adrienn 9.

Verók Barbara 10.

 

Újonc  „A” (2003-2004-ben születettek (100 m úszás, 800 m futás)

Fiú:      Tóth Balázs 2.

Koncz Barnabás 3.

            Molnár Ádám  4.

            Gólya Richárd 8.

            Nagy Bence 9.

Lány:   Fodor Kíra 3.

            Vörös Adél 5.

 

Gyermek (2001-2002-ben születettek (200 m úszás, 1600 m futás)

Fiú:      Wolf Milán 1.

            Tápai Balázs 2.

            Tóth Balázs 7.

Lány:   Kiszely Boglárka 5.

            Csököly Virág 7.

 

Serdülő 1999-2000-ben születettek (400 m úszás, 2200 m futás)

            Meszlényi Martin 4.

            Szabó Áron 5.

            Vörös Béla 7.

 

Ifjúsági 1997-1998-ban születettek (500 m úszás, 5000 m futás)

                Walter Gergő 5.

               Rózsa Dániel 7.

              Sárai-Kovács Rihárd 10.       

 

Nyílt futam junior 1995-1996-ban születettek (500 m úszás, 5000 m futás)

            Mucsi Ágnes 2.

 

Nyílt futam felnőtt 1975-1994-ben születettek (500 m úszás, 5000 m futás)

Nő:      Rudolf Réka 1.

Férfi:   Csányi Róbert 2.

 

Nyílt futam Senior 1953-1974-ben születettek (500 m úszás, 5000 m futás)

            Dr. Pölös Krisztina 1.

 

Csapat eredmények:


Óvodás:          Nagy Ádám, Tatár Dávid, Kürtösi Zalán, Kardos Marci     1. hely

 

Újonc „B”:      Szabó Kornél, Pál Dávid, Molnár Gergő                              2. hely

                       Aszalai Bence, Baranyai Milán, Debreczeni Albert              4. hely

                        Huszka Annamari, Gáll Sarolta, Vajna Kitti                         1. hely

                       Gólya Mia, Varjú Nóra, Szűrös Maja                                     2. hely

                        Torma Adrienn, Verók Barbara                                            3. hely

 

Újonc „A”:     Tóth Balázs, , Koncz Barnabás, Molnár Ádám                    1. hely

 

Gyermek:        Wolf Milán, Tápai Balázs, Tóth Balázs                                1. hely

 

Serdülő:          Meszlényi Martin, Szabó Áron, Vörös Béla             1. hely

 

Ifjúsági:          Walter Gergő, Rózsa Dániel, Sárai-Kovács Rihárd  3. hely

 

Olvassa el ezt is!

Ezek a hódok ütni is tudnak

Ezek a hódok ütni is tudnak

A Hódmezővásárhelyi Hódok Baseball SE rendezheti Vásárhelyen a Magyar Kupa selejtezőt. A továbbjutás nagy esélyesei.
Generációk kedvenc írójának titokzatos élete

Generációk kedvenc írójának titokzatos élete

Vuk, Bogáncs, Tüskevár: generációk kedvenc olvasmánya, ám személyét már életében legendák övezték. Minderről az Idéző sorozat csütörtöki előadásában.
Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye

Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye

Április első napja nagy meleget hozott, de még vissazatér a hűvös idő, vagyis a szeszélyességét bizonyító áprilishoz egy finom sütemény receptjével csatlakozunk.

Elődeink nyomában - az agrárszakoktatás története

Elődeink nyomában - az agrárszakoktatás története

Nagy feladat hárul a Hódmezővásárhelyi Levéltárra az agrárszakoktatás feldolgozásában. Képekkel.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.