GazdaságMegtalálták a megoldást!

2018. augusztus 22., szerda
 
Megtalálták a megoldást!

A kajszi köztermesztésébe a jövőben a hazai és a nyugati fajták mellé besorolnák a nemesítők a kelet-európai génállományt is. Az utóbbiakra a fagytűrésük miatt terelődött a szakemberek figyelme.

 

 

 

 

A tapasztalatok idén is azt mutatják, hogy a Közép-Ázsiából származó fajták kevésbé károsodtak a kései kemény fagyokban. Ezért szülőfajtaként bevonják azokat a nemesítési programba – írta a baon.hu a Gyümölcskutató Intézet hagyományos ceglédi kajszi-­fajtabemutatóján elhangzottak alapján.

A kajszi fagytűrésre nemesítése – a betegségekkel szembeni rezisztencia, ízletesség és más fontos tulajdonságokkal együtt – régóta szerepel a Gyümölcskutató Intézet ceglédi állomásának nemesítési programjában is. A szakemberek többnyire elérték a kitűzött célt.

A hazánkban termesztett kajszibarackfajták negyven százalékát az intézet munkatársai nemesítették,jelentős részben a homokhátsági klímát figyelembe véve.

A rendezvényen elhangzott az is, hogy nagyon nehéz a növényvédelmet hatékonyan megszervezni, mert a felvásárlók szigorú követelményeket támasztanak a vegyszerezéssel szemben, ezért a felhasználható növényvédő szerek mennyisége jelentősen korlátozott.

A kajszifák hirtelen elhalása már több mint százéves probléma, de még ma sem tudja senki, hogyan alakul ki ez a termesztők által gutaütésnek nevezett összetett betegség.

 
 
VH-baon
 

Olvassa el ezt is!

Életműdíjat kapott Szénási János

Életműdíjat kapott Szénási János

A díjat minden évben egy olyan művész kaphatja meg, aki hosszú évtizedeken keresztül kiemelkedő munkát végzett a magyar népművészetért.
Kell a megoldás az aszály ellen

Kell a megoldás az aszály ellen

A felszín feletti vizekből jelenleg 80 ezer hektárt öntöznek az országban, miközben a meglévő csatornák 200 ezer hektár öntözését tennék lehetővé.
A Föld kis vásárhelyi bajnokai

A Föld kis vásárhelyi bajnokai

Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit

Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit

Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.