BulvárMegoldás a fedeles pohár

2015. augusztus 21., péntek
 
Megoldás a fedeles pohár

„A te poharad. A te életed. Vigyázz rá!” elnevezésű figyelemfelhívó kampánnyal készül a Csongrád megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya a augusztus 24-én induló Szegedi Ifjúsági Napokra - a SZIN szervezőinek együttműködésében.

 

 


 

A prevenciós projekt célja, hogy felhívja a rendezvényre érkező fiatalok figyelmét az áldozattá válás elkerülésének néhány alapvető szabályára. Ennek eszköze a látogatók számára készült fedeles pohár, és a vele átadásra kerülő legfontosabb információkat tartalmazó szórólap.

 

A korábbi évek sajnálatos tapasztalata, hogy az önfeledt szórakozás figyelmetlenebbé teheti a fiatalokat, amely különböző vagyonelleni jogsértések bekövetkeztét eredményezheti.

Ugyanakkor arra is szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a poharakba kerülő innivalók védelmére is - fedeles pohár használata, előttünk felbontott üveges üdítő - érdemes fokozottan ügyelni, testi épségünk, egészségünk védelme érdekében.

 

Olvassa el ezt is!

Szeged és Hódmezővásárhely együtt lehet erős

Szeged és Hódmezővásárhely együtt lehet erős

Miniszterként és kormánypárti képviselőként kifejezetten ügyel arra, hogy ne érje a mohóság vádja.
Fokozottan ellenőrzik a rendőrök a közlekedőket

Fokozottan ellenőrzik a rendőrök a közlekedőket

Országosan ellenőrzi a megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó előírások megtartását.
A szezon meccsének is beillő találkozó volt

A szezon meccsének is beillő találkozó volt

Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt

Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt

Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.