MozaikMegkezdődött a kullancsszezon

2023. június 10., szombat
 
Megkezdődött a kullancsszezon

A nedves párás időjárás és a napsütés kedvez az élősködők szaporodásának, ráadásul irtani sem lehet őket, mivel az Európai Unió betiltotta a használatos szert.

 

 

 

 

 

 

A következő időszakban megszaporodhatnak a kullancscsípéses esetek száma. Az erdők mellett egyre több kullancs van a parkokban, sőt a kertekben is. Jelenleg irtani sem lehet őket: az Európai Unió ugyanis a korábban használt szert betiltotta.

 

Ne tévesszen meg senkit, hogy a híradások szinte mindig a hazai viszonyokkal foglalkoznak. Ugyanis azok a kullancsok, amelyek vírusos agyvelőgyulladást vagy Lyme-kórt terjeszthetnek, megtalálhatók Közép-Európa összes országában, sőt, még Franciaország keleti részén is. Magyarországon inkább az északnyugati régióban találkozhatunk velük, és jellemzően nem kirándulás során árnyas erdőben járva, hanem városi környezetben, otthon, a kertben vagy akár játszótéren szedhetők össze az apró vérszívók.

 

A világszerte ismert 720 kullancsfajtából mintegy 20 él Magyarországon, ebből két-három faj veszélyes az emberre, vírusos agyhártyagyulladást vagy Lyme kórt okozhatnak. A kutatások szerint a kullancsok által okozott vírusos agyhártya és agyvelő gyulladás főként Zala, Somogy és Nógrád megyében jellemző. Az egész országban átlagosan mintegy ötvenen betegednek meg évente.

A kullancsok ezreléke vagy még annál is kisebb arány hordozza az agyhártyagyulladást okozó vírust; négy fertőzött kullancscsípéséből egy okoz betegséget.

A szakemberek szerint a kullancsot otthon is nyugodtan el lehet távolítani, nem kell azonnal orvoshoz fordulni. Az viszont nagyon fontos, hogy egy erdei vagy kerti séta után mindenki alaposan vizsgálja meg, hogy nincs-e kullancs a bőrén.

 

 

Kullancs-encephalitis

A betegséget egy vírus terjeszti, mely kizárólag állatról emberre terjed – a kullancson kívül fertőzhetnek még egyes rágcsálók, rovarevők, esetleg vadon élő ragadozók. Bár a betegek többségénél teljes a gyógyulás, előfordul, hogy súlyos következményekkel jár a fertőzés, ezért érdemes odafigyelni a jelekre.

 

A fertőzés tünetei

Tarkómerevség.

Magas láz.

Hányinger, hányás.

Bizonytalan egyensúlyérzék.

Végtagfájdalom.

 

Mi a teendő?

Ha nem fordul időben orvoshoz, az agyvelőgyulladás súlyos esetekben idegi károsodással, a felső végtagok bénulásával is járhat. Legsúlyosabb esetben pedig előfordulhat, hogy a vírus a légzőközpontot megtámadva fulladásos halálhoz vezet. A betegség védőoltással történő megelőzése rendkívül fontos, mivel oki terápiája nem létezik, csupán tüneti kezelése.

 

 

Lyme-kór


A betegség onnan kapta a nevét, hogy először 1975-ben, az Amerikai Egyesült Államokban, Lyme városában ütötte fel a fejét. A kórt azok a kullancsok terjesztik, amelyek véréből kimutatható a borrelia burgdorferi nevű baktérium. A betegség azért veszélyes, mert a fertőzés korai szakaszában jellemzően nem jár tünetekkel, csak néhány hét múlva tapasztalhatóak az első – influenzaszerű – jelek.

 

A fertőzés tünetei

Fáradtság, fejfájás.

Láz, hidegrázás.

Izom- és ízületi fájdalmak.

Vörös foltok a test több területén.

Mi a teendő?

Rendkívül fontos, hogy a Lyme-kórt kellő időben észrevegyék, ugyanis kezelés hiányában néhány éven belül idegrendszeri károsodáshoz, ízületi bántalmakhoz vezethet. Ha azonban korán sor kerül az antibiotikumos kezelésre, a betegség gyógyítható.

 

Jelenleg kétféle kullancs elleni védőoltás kapható Európában: az FSME-Immun, valamint az Encepur felnőtt és junior oltás. A vakcina 90-95%-os védettséget nyújt a kullancsok által terjesztett betegséggel szemben. Az oltást három részletben adja be az orvos, a védettség kialakulása után már csak emlékeztető oltásokra van szükség - általában háromévente.

 

A jelenlegi helyzet az EU-ban:

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Ennivaló receptjeink - Baracskay Angélától - Pisztáciás tekercs

Ennivaló receptjeink - Baracskay Angélától - Pisztáciás tekercs

Baracskay Angéla: És azt mondtam már milyen egyszerű? Egy valamire kell csak odafigyelni, hogy a tészta hideg legyen! Pikk-pakk kész! Szó szerint!
Rangos díjat kapott a Kankalin Néptáncegyüttes

Rangos díjat kapott a Kankalin Néptáncegyüttes

Az együttes alapítója több mint fél évszázaddal ezelőtt célul tűzte ki a magyar néptánc, népzene és néprajzi hagyomány ápolását, elsajátítását, népszerűsítését.
Befejeződött az átköltözés

Befejeződött az átköltözés

Sikeresen átköltöztek a DIGIMobil ügyfelei a Vodafone hálózatára Az új hálózatra váltással országos lefedettséget használhatnak a DIGI ügyfelek.
Nagy energiával játszottak, végig maximális erőbedobással

Nagy energiával játszottak, végig maximális erőbedobással

Történelminek mondható a Vásárhelyi Kosársuli 2022-23-as szezonja, hiszen eddig még soha nem indult felnőtt női csapat az egyesület színeiben egyetlen bajnokságban sem.
 

És ezt már olvasta?

Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 22. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.