BulvárMegjött a vásárhelyiek adakozókedve

2017. augusztus 12., szombat
 
Megjött a vásárhelyiek adakozókedve

Összesen 100 kilogramm tápadományt gyűjtött össze pénteken pár óra alatt a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete.

 

 

 

 

 

Az akció előfutára volt egy szerdai nagyobb megmozdulásnak: ekkor lesz ugyanis a Hontalan Állatok Világnapja. Ezen a napon az egyesület önkéntesei 24 órás ügyeletet tartanak majd, és meglátogatják a szervezet korábbi támogatottjait is.

 

Augusztus 11-én, pénteken a vásárhelyi Interspar áruházba települtek ki a szervezet önkéntesei, hogy az éhező állatoknak gyűjtsenek. Az akcióban összesen 100 kilogramm tápadomány gyűlt össze pár óra alatt.

 

A hagyományokhoz híven, most is ingyenes tanácsadással várták az érdeklődőket. A legtöbben most a cicákra voltak kíváncsiak, legfőképp arra, hogy hány hónapos kortól lehet ivartalanítani őket. A vélemények megoszlanak, az Egyesül Államokban már 3-4 hónapos korban ivartalanítják a macskákat, míg Európában megvárják a 7-8 hónapos kort. Akadt jelentkező, aki örökbe is fogadna egy cicát. Az egyesület ideiglenes befogadói jelenleg 26 állatról gondoskodnak, így nem lesz nehéz megtalálni a megfelelőt.

 

A szervezet a mostani gyűjtéssel már augusztus 16-ra is gondolt. Ekkor lesz ugyanis a Hontalan Állatok Világnapja. Ezen a napon az egyesület önkéntesei 24 órás ügyeletet tartanak majd, ami azt jelenti, hogy telefonon és interneten elérhetőek lesznek, emellett a most összegyűlt tápadományt szétosztják majd korábbi támogatottjaik között az Összefogás-2017 Nehéz Helyzetben Az Állatokért program keretében.

 

Olvassa el ezt is!

Ünnep a Szent Korona másolatával

Ünnep a Szent Korona másolatával

A vásárhelyi Szent István Király-templom felszentelésének 80. évfordulóját ünneplik idén. Erre az alkalomra kilenc napon át tartó lelki programmal készültek. Részletes program!

Kölyökkutyák gazdát keresnek

Kölyökkutyák gazdát keresnek

Ismét Székkutasra látogattak a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületének önkéntesei.
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt

Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt

Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Vásárhely mecénása
Elhunyt Vásárhely mecénása 1998-ban vásárhelyi születésű férje halála után költözött a városba, amelyet második szülőföldjének telkintett. Életének 88. évében tért örök nyugalomra.
 
Az 5. helyen végzett a Kosársuli
Az 5. helyen végzett a Kosársuli Lejátszotta utolsó mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli. Kettős sikerrel szerezte meg az 5. helyet az NB I/B Zöld csoportjában.
 
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul Május 6-án kisorsolta a Helyi Választási Bizottság a június 9-i hódmezővásárhelyi helyhatósági választások szavazólapjain a sorrendet.
 
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon Egy hónap múlva, június 6-án  elstartol a Deja Vu Fesztivál. Három napon át egymást váltják majd a színpadokon a 90-es és 2000-es évek sztárjai.
 
Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Elkezdődtek az idei érettségik
Elkezdődtek az idei érettségik A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.
 
Rollerezés Vásárhelyen is
Rollerezés Vásárhelyen is Vásárhelyen is bérelhetők a Lime rollerek. 250 járművel, legalább 60 parkolóhellyel indult a szolgáltatás Hódmezővásárhelyen.