Kultúra, oktatásMégis felvételizhetnek az évismétlést kérők

2015. január 16., péntek
 
Mégis felvételizhetnek az évismétlést kérők

Reagált az Emmi arra az országos felháborodásra, hogy miért szüntették be a szülői kérésre felvételivel történő évismétlés lehetőségét. A minisztérium állásfoglalása alapján a már beadott felvételikre nem vonatkozik a korlátozás.

 

 


Mint arról írtunk, szombaton központi felvételit írnak a diákok, de a közoktatási törvény módosítása után megszűnt a szülői kérésre felvételivel történő évismétlés lehetősége, és ennek hatálya kiterjedt a felvételire már jelentkezett diákokra is.

Az Emmi reagált és egyfelől megindokolta a lépést, másfelől tisztázta, hogy azokra nem vonatkozik a döntés, akik már beadták a jelentkezést, és félő volt, hogy szombaton hiába indulnak el felvételizni.  

A Németh Edit sajtóreferens által a hvg.hu-nak eljuttatott állásfoglalása szerint egyrészt az indokolta a szülői kérésre felvételivel történő évismétlés lehetőségének megszüntetését, mert előfordult, hogy jó tanulmányi eredménnyel is ismételtek volna évet tanulók (9., 11. évfolyamot). Másrészt pedig azért, mert túl nagy ár volt az Emmi szerint az elvesztegetett tanulmányi év (amit a diák megismételni kényszerült), illetve szerintük az sem szült jó vért, amikor egy évvel idősebb tanuló jelent meg egy osztályközösségben.

Nem vonatkozik azonban a rendelkezés azon gyerekekre, aki már beadták a felvételit. "Tekintettel azonban ara, hogy a középfokú felvételi eljárás során már egyes tanulók jelentkeztek a törvény hatályba lépése előtt (2014. december 9-ig), ezen tanulók esetében – figyelemmel a megkezdett eljárásra - ez a szabály még nem érvényesíthető."

Az Emmi ezután felhívja a figyelmet arra, hogy az iskolai követelmények ismertek, az iskolák pedig segítik a felzárkóztatást, felkészítést, segítenek a pedagógiailag helyes döntés meghozatalában - ezért ha szerintük egy diák felsőbb osztályba léphet, nem indokolt szülői kérésre mégis ugyanabban az évfolyamban tartani. Az iskolatípusok közötti váltásra pedig továbbra is marad mód - "ha például a gyermeket nyolc évfolyamos gimnáziumba nem veszik fel, akkor két év múlva a hat évfolyamos  képzésbe jelentkezhet, majd után a négy évfolyammal működő gimnáziumokba, vagy más középiskolába". 
 
Kérdés, mi lesz azokkal, akik egy év után csak egyszerűen iskolát váltottak volna ilyen módon, mert rosszul változtattak, és már más érdekli a gyereket - ezek szerint akkor nekik két évet le kell húzni az iskolában, és csak akkor válthatnak.

 
 
VH-hvg.hu
 

Olvassa el ezt is!

Szombaton kezdődnek a középfokú központi írásbeli felvételik

Szombaton kezdődnek a középfokú központi írásbeli felvételik

A 8 és a 6 évfolyamos gimnáziumokba, továbbá a 9. évfolyamra és az Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkezők számára országosan egységesen szervezik.
A hazai agrárium erősségei

A hazai agrárium erősségei

Diplomaátadó ünnepség lesz január 16-án a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban. Jubileumi okleveleket is átadnak az 50 éve végzett főiskolai hallgatóknak. 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt

Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt

Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
 
A szezon meccsének is beillő találkozó volt
A szezon meccsének is beillő találkozó volt Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.