Kultúra, oktatásMegérkeztek a laptopok

2010. november 29., hétfő
 

A Varga Tamás iskola tanulóinak nem jelent gondot a számítógép használata. A családok körében elvégzett felmérés szerint 70 százalékuk otthon is számítógépezik.

 

Hétfőn délelőtt a Varga Tamás Általános Iskolában Dr. Lázár János polgármester adta át a gyerekeknek azokat a laptopokat, amelyek a város öt oktatási intézménye, önerő kiegészítést nem igénylő pályázaton nyert. Rövid beszédében többek között elmondta, ez a fejlesztés a város iskolában azoknak a hátrányos helyzetű gyerekeknek a felzárkóztatását is elősegíti, ahol a családban nincs számítógép.  Mint már arról beszámoltunk, az Október 29-én a Városháza Dísztermében bejelentett eredményes pályázat eredményeként az Információs és Kommunikációs Technológiákon alapú oktatás megteremtésének elősegítésére nyert, közel 71 millió forintból, 550 gépet vásároltak, a tároló és akkumulátortöltő rendszerrel, illetve a wifi (a vezeték nélküli internet) eléréséhez szükséges technikával együtt. Az  Integrált Szakképző Központ Eötvös József Székhelyintézménye, 75 tanulói, 3 tanári laptopot, a Gregus Máté Tagintézmény 114 tanulói, 4 tanári laptopot, a Liszt Ferenc Ének – Zenei Általános Iskola, 151 tanulói, 6 tanári laptopot, a Varga Tamás Általános Iskola, 120 tanulói, 7 tanári laptopot és a Szent István Általános Iskola 69 tanulói, 4 tanári laptopot kapott. Az Albacomp 10 colos számítógépeire a Windows 7-et telepítették és vezeték nélküli (Wifi) rendszerrel csatlakoznak az internethez. Tóthné Kecskeméti Katalin igazgatónő kérdésünkre elmondta, a gyerekek nagy részének nem jelent gondot a számítógép használata, ezt egy, a családok körében elvégzett felmérés is igazolja, amely szerint a tanulók 70 százaléka otthon is számítógépezik. Mint mondta, a számítástechnika gyakorlat alkalmazása a tanterv része, mint például a táblázatkészítés. Hozzátette, azért gondolnak arra is, hogy a számítógép használata, ne menjen a kézírás rovására, ne csökkentse a könyvek iránti érdeklődést.  

 

Olvassa el ezt is!

A 10. helyen zárt a Kosársuli

A 10. helyen zárt a Kosársuli

Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
Kilenc vásárhelyi érmes helyezés

Kilenc vásárhelyi érmes helyezés

Gerendáson rendezték meg a VIII. Fehér Kupa és VIII. Spárta Kupa nevű ITF Taekwon-do versenyt.
Pünkösdölő a Tájházban

Pünkösdölő a Tájházban

A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
Sikerült nyerni a harmadik meccsen

Sikerült nyerni a harmadik meccsen

A kosársuli megismételte az első meccsen látott teljesítményt, ezúttal is 30 ponttal nyert, így megnyerte a párharcot és a 9. helyért játszhat a bajnokság végén.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Civil- és sportszervezeteket támogattak
Civil- és sportszervezeteket támogattak Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
 
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

 
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
 
Az agrárium ünnepe
Az agrárium ünnepe Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.
 
Az agrárszakma háromnapos ünnepe
Az agrárszakma háromnapos ünnepe A XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat május 14–16. között rendezik Hódmezővásárhelyen, a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumában.Részletes program.
 
Lengyel testvérvárosi látogatás
Lengyel testvérvárosi látogatás Lengyelországban május 3-a az Alkotmány napja, (1791-ben) az Európában első, modern alaptörvényt ünneplik.