KözéletMegemlékezés a vásárhelyi zsinagógában

2019. július 2., kedd
 
Megemlékezés a vásárhelyi zsinagógában

Országszerte megemlékezéseket, istentiszteleteket tartottak ezekben a hetekben, így Hódmezővásárhelyen is. A vásárhelyi zsidóság a Soában meggyilkolt 470 hittestvérről idén is tartottak megemlékezést.

 

 

 

 

 

 

 

A Tuhutum utcai temetőben, illetve a zsinagógában Galgóczi-Deutch Márta tanár, Kis Andrea alpolgármester, Balassa László holokauszt túlélő, Erdélyi Miklós, a hitközség elnöke, Dobrev Klára Európa parlamenti képviselő, Jeszenszky Géza volt külügyminiszter és Márki-Zay Péter polgármester osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel.

 

 

A központi megemlékezést mindig Jeruzsálemben tartják a Jád Vásémben, mely emlékhelyet 1953-ban alapítottak, és a meggyilkoltak emlékét őrzi. Ilyenkor szokás emlékmécseseket gyújtani, böjtölni, gyászimákat mondani, egy időre elgondolkodni, elképzelni az elképzelhetetlent. A Soá következtében a zsidóság egyharmada elpusztult és a megmaradt közösségek addigi szerkezete teljesen átalakult. A Soá előtt Európában volt a diaszpóra központja, itt éltek szellemi vezetői is. Mindez megszűnt és a vezető szerepet az észak-amerikai és a palesztinai zsidóság vette át még Izrael országának megalapítása előtt.

Az izraeli parlament, a Knesszet 1951-ben törvénybe foglalta a Holokauszt emléknapját (Jom HaSoá), amely a rituális zsidó naptár alapján minden év Niszán hó 27-ére esik. Mindkét dátum a varsói gettófelkelés évfordulója a zsidó illetve a polgári naptár szerint.

Ezen a napon kerül sor a Nemzetközi Élet Menete auschwitzi megemlékezésére is, ahol ötvenkét országból látogatnak el az egykori koncentrációs táborba, hogy közösen emlékezzenek a holokauszt áldozataira azon a helyen, ahol a történelem egyik legnagyobb, legkegyetlenebb tömegpusztítását hajtották végre.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Július elsejétől indult a parlagfűves területek felderítése

Július elsejétől indult a parlagfűves területek felderítése

Milliós bírság is lehet. A helikopteres ellenőrzés mellett, idén először drón is segíti Csongrád Megyében a parlagfűvel szennyezett területek felderítését.
Ez volt az 58. Diplomakiosztó

Ez volt az 58. Diplomakiosztó

Június 27-én, a Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának 37 végzős hallgatója vehette át diplomáját. 
12 mérkőzés 12 győzelem

12 mérkőzés 12 győzelem

Az Atomerőmű SE U23 elleni hazai bajnokival zárta az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszát a Vásárhelyi Kosársuli március 31-én este.
Választás 2024 - Grezsa István

Választás 2024 - Grezsa István

Április 11-én délután Hódmezővásárhelyen bejelentették, hogy Grezsa István indul a Fidesz-KDNP színeiben polgármesterjelöltként.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.