KözéletMegalakult Hódmezővásárhelyen a helyi védelmi bizottság

2013. január 23., szerda
 
Megalakult Hódmezővásárhelyen a helyi védelmi bizottság

Január 22-én délután dr. Makó András, a Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal vezetőjének elnökletével megalakult a helyi védelmi bizottság.

 

 

 

 



Tanácskozási joggal tagja a bizottságnak a székhely település, Hódmezővásárhely polgármestere, Almási István, míg Mártély képviseletét, Balogh Jánosné polgármester kérésének megfelelően, Mindszent polgármestere, Zsótér Károly látja el, továbbá meghívást kap a bizottság üléseire a kistérségi társulást vezető Szél István, Székkutas polgármestere is.

A bizottságnak tanácskozási joggal tagja még a helyőrség és a hadkiegészítő képviselője is, valamint az ülésekre - szükség esetén - a bizottság bármely szervezet képviselőjét  meghívhatja tanácskozási jogkörrel.

Az alakuló ülésen részt vett Huszár Tibor tű. ezredes, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese is, aki megköszönte a bizottság tagjainak a korábbi időszakban végzett munkájukat, és sikeres további működést kívánt a testületnek, amely során számíthat a Katasztrófavédelem segítségére.

 
 
Forrás: Arany-Tóth Attila szóvivő Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
 

Olvassa el ezt is!

Jönnek az új tanfelügyelők

Jönnek az új tanfelügyelők

Az ellenőrzés egységesen kéttagú szakértői bizottság megjelenéséből áll majd, akik munkájukat három fázisban végzik: előkészítés, tényleges terepmunka és interjú a pedagógussal. 
Szegedre visz kiállításokat az Emlékpont

Szegedre visz kiállításokat az Emlékpont

Bibó István kiállításának megnyitójával vette kezdetét az a szakmai együttműködés, melyet a Dugonics András Piarista Gimnáziummal kötött az Emlékpont.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
Varázsos vonalak az Alföldi Galériában

Varázsos vonalak az Alföldi Galériában

Képgrafikai antológia hatvan év legnevesebb magyar grafikusainak műveiből. A tárlaton egy hetven műből álló grafikai antológia látható.
 

És ezt már olvasta?

Diákolimpia döntő Vásárhelyen
Diákolimpia döntő Vásárhelyen A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 23. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.