KözéletMég több ügyfél, még nagyobb gond a parkolás

2017. szeptember 6., szerda
 
Még több ügyfél, még nagyobb gond a parkolás

Kétszeresére nő az ügyfelek fogadó tere, három további ügyintéző ablak nyílik a vásárhelyi Ady Endre úti Kormányablak épületében.

 

 

 

 

 

 

A Kormányablaknak és a Hódmezővásárhelyi Járási Hivatalnak helyet adó egykori iskolaépülethez már elkészült az új - szintén - háromemeletes szárny, amelyben irodákat alakítanak ki, és januártól ide tervezik költöztetni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kirendeltségét is.

 

A már eddig is jócskán megnövekedett ügyintézői kör, megnövelte a forgalmat, elsősorban a járművel érkezők számát. Parkolni viszont csak egy kis szűk szerviz úton lehet. Már most is naponta háborgó autósok igyekeznek hol szabályosan, hol szabálytalanul leparkolni, sokszor az Kormányablak közeli házak lakóinak bosszúságára.

Ám a probléma hamarosan hatványozódni fog, ha tram train munkálatai miatt árkok és munkagépek lepik el a környéket.   

Van olyan javaslat, amely szerint alig 100 méterre van a strand 130 férőhelyes parkolója, ami valóban jelenthet megoldást, azonban a környező településekről érkező nem mindegyik autós ismeri a helyi sajátosságot. 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Előkészületben a villamospálya megépítése

Előkészületben a villamospálya megépítése

Folytatódnak a közműkiváltás munkálatai Vásárhely utcáin. Az ütemezésről fórum lesz a Városházán. Kérdésekre is válaszolnak.
Pisztolylövés a Rudnay utcában

Pisztolylövés a Rudnay utcában

A férfi örjöngeni kezdett, ezért a szomszédok mentőt hívtak, akik nem tudták megfékezni és lenyugtatni. Ezután riasztották a rendőrséget.
A szezon meccsének is beillő találkozó volt

A szezon meccsének is beillő találkozó volt

Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.
Halálra gázolt egy embert a vonat

Halálra gázolt egy embert a vonat

Vásárhely és Mindszent között a hétfő délelőtti órákban helyre állt a vonatközlekedés. A helyszínelést befejezték.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.