KözéletMeg kell menteni az enyészettől!

2016. május 11., szerda
 

Laikus számára talán fel sem tűnik a hódmezővásárhelyi Népművészeti Ház igencsak lepusztult állapota. A köznyelvben csak Tájháznak hívott épületegyüttest életveszélyessé nyilvánították és bezárták a nagyközönség előtt.

 

 

Fotók: VH

 

 

 

Ez, egyúttal a válasz is olvasóink kérdésére, hogy tavaly ősz óta, miért nincsenek rendezvények a hódmezővásárhelyi folklór egyik kincsében. Jelenleg úgy tűnik egy darabig nem is lesznek.

 

„Tavaly ősszel itt jártak a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központból, felmérni a Népművészeti Ház állapotát és az akkori megállapítások alapján arra jutottunk, hogy nem biztonságos az épületegyüttes.”- mondta Dr. Nagy Imre a Vásárhelyi Hírek megkeresésére.

 

A Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ igazgatója elmondta, levelet írtak L. Simon Lászlónak, a kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkárnak, aki válaszában jelezte, hogy csak az év második felében lesznek olyan pályázatok, amely a Népművészeti Ház felújításának költségét fedezné.

 

Csak becsülni lehet a költségeket, ugyanis - mint az a Galériánk képein is látható - le kell cserélni a nádat az egyik épület tetején. Nemcsak több helyen megbomlott, hanem még a madarak is szétszedegették, a drótozás is elkorrodált. A tartós, minőségi nádazás elengedhetetlen lesz egy ilyen épületnél.

 

Rakonczai Tibor, a Népművészeti Ház gondnoka lelkiismeretes kisebb karbantartásai nem pótolhatják az olyan felújításokat, ami miatt például több helyen riasztóan nagy repedések keletkeztek a cseréptetős épület falain. Ennek két oka is van: nagyon hiányos az alászigetelés és nincs kiépítve az ereszcsatorna. Van ahol a megrepedt tetőgerendát is cserélni kell. Ezekhez képest könnyen orvosolható, de anyagigényes munka lesz az elkorhadt kerítés cseréje, a padlásfeljáró pótlása és a téglaburkolat javítása. Természetesen a javítások felsorolása a teljesség igénye nélkül van, hiszen a szakemberek látják majd, hogy mi mindent kell csinálni.

 

„A Népművészet Háza azért is különösen értékes, mert az ország sok skanzenjéhez képest a vásárhelyi szinte a város közepén van, könnyen megközelíthető, igen népszerű a lakosság körében” - mondta a múzeumigazgató. Nagy Imre azt is hozzátette, a központhoz tartozó Papi-féle szélmalom, a Kopáncsi Tanyamúzeum felújítása és a Csomorkányi Templomrom rendezése sorából a Népművészeti Ház kimaradt. Fontos lenne az alföldi folklór egyik gyöngyszemének a felújítása.

 

Mint arról 2014 szeptemberében írtunk, akkoriban csak civil szervezetek indulhattak egy felújítási pályázaton, amit a város úgy oldott meg, hogy a Csomorkányi Templomromot az Erzsébeti Olvasókör, a Papi-féle szélmalmot a Visszhang utcai Olvasókör, a Kopáncsi Tanyamúzeumot pedig az új-kishomoki Olvasókör Egyesület „gyámságába adták”.

 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Megverte a játszótéren a kisfiút

Megverte a játszótéren a kisfiút

A hódmezővásárhelyi férfi egy idő után megelégelte a zörgést és kiment a játszótérre, de már csak az egyik tizenkét éves kisfiút találta ott.
Változások és radikális lépések szemétügyben

Változások és radikális lépések szemétügyben

Nyilván a gyomorpanaszos úgy gondolta, ha ide le lehet hányni a szemetet, akkor ide hányni is lehet. Bővült a Szegfű utcában az egyébként is bűzös szeméthalom.
A roma holokauszra emlékeztek

A roma holokauszra emlékeztek

Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
Több, mint 40 előadó

Több, mint 40 előadó

Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 31. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.