SportMártélyon találkoznak a természetet és a sportot kedvelők

2015. szeptember 5., szombat
 
Mártélyon találkoznak a természetet és a sportot kedvelők

Lehet olajozni a kerékpért, előkészíteni a futócipőt: indul az ötödik Bodnár Bertalan Kerékpáros Teljesítménytúra. Záport leszámítva, sportoláshoz kellemes hőmérséklet lesz!

 

 

 

 

 

 

Augusztus végéig több mint 150 előnevezés érkezett a Bodnár Bertalan Kerékpáros Teljesítménytúrára.

A vásárhelyi Hungarian Flyers Kerékpáros Klub ötödik alkalommal rendezi meg szeptember hatodikán a régió egyik legérdekesebb és most már százakat megmozgató sportrendezvényét.

A 2011-ben rendezett első verseny népszerűségére jellemző, hogy az akkor 220 résztvevő, mára több mint félezresre duzzadt, és a  Vásárhely és vonzáskörzete mellett, az ország minden részéből érkeznek kerékpárosok. A Klubtól kapott információk szerint ez várható idén is. 

A verseny egyik kuriózuma, hogy a távok végig a Mártélyi Tájvédelmi körzet területén haladnak. A túra résztvevői a Bodnár Bertalan Természet- és Környezetvédelmi Oktatóközponttól indulnak és ide is térnek vissza.

A minden évben remek szervezésű, jó hangulatú versenyt a Hungarian Flyers Kerékpáros Klub lelkes és fáradhatatlan tagjainak lebonyolításában, már ötödik éve az Önkormányzat, a Hódmezővásárhelyi Gyermekegészségügyért Alapítvány és több vállalkozó és magánszemély szponzorálja. (Többek között a Vásárhelyi Hírek is.)

 

Néhány további információ a vasárnapi versennyel kapcsolatban:

 

Az előző évi tábla elforgatások elkerülése érdekében, idén kisebb területen, több körösre tervezték a versenyeket.

Ugyan ez a cél vezérelte a kerékpáros teljesítménytúra túravezetésesre történő módosítását is.

Azok a kerékpáros túrázók, akik keveslik az idei 18 km-es távot, a verseny után, (saját felelősségre) kipróbálhatják a versenyre kijelölt pályát is, mivel azt csak 14 óra után kezdik bontani.

 


Kerékpáros versenyzők          rajt: 9:30                                                   
            távjai:             18 km - 1 kör            zöld rajtszámot kapnak
                                   38 km - 2 kör           piros rajtszámot kapnak
                                   56 km - 3 kör           kék rajtszámot kapnak

Terepfutó versenyzők          rajt: 9:40   sárga alapszínű rajtszámot kapnak                                                
            távjai:             6,5 km - 1 kör,
                                    13 km - 2 kör,
                                    20 km - 3 kör.

Korcsoportok: külön férfi és női díjazás lesz, azonos korhatárokkal.

 

Gyermek 10-14 évesek 2001-2005,  terepfutóknak 6,5 km - 1 kör. Kerékpáros versenyzőknek 18 km - 1 kör .

Ifjúsági    15-18 évesek 1997-2000,
Felnőtt     19-29 évesek 1986-1996,
Master 1  30-39 évesek 1976-1985,
Master 2  40-49 évesek 1966-1975,
Master 3  50->   évesek 1965-           terepfutóknak 13 km - 2 kör.
                                                           Kerékpár versenyzőknek 38 km - 2 kör.

A terepfutóknak 20 km illetve a kerékpárosok 56 km - 3 körös hosszú távnál abszolút időt díjazzák, nincs korcsoportos bontás.

 

Teljesítmény túrázók          6,5 km terepfutó

A rajt: 9:40  és az útvonal megegyezik a versenyzőkével.   
                                               18 km kerékpárosok rajtja: 10:00   fehér alapszínű rajtszámot kapnak,

Gyalogtúrázók                     10:00 órakor indul    fehér alapszínű A6, méretű rajtszámot kapnak,

Családi Kalandtúra (óvodás, kisiskolás korú gyermekes családok, baráti társaságoknak ajánljuk)
                                            folyamatos indulású,  csapat-menetlevelet kapnak

 

Kalandtúrán induló csapatok nevezési díja nem tartalmazza étkezést.     

 

Szín 5-ös, egyedi sport kedvezménnyel indulóknak térítés ellenében tudnak ebédet biztosítani.
Igény szerint vásárolható étkezési jegy: 800 forintos áron. A hagyományos étel mellett, lehetőség van gluténmentes és vegetáriánus étel igénylésére is.

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Több mint 90 ezer látogató

Több mint 90 ezer látogató

Az idén először 6 naposra tervezett SZIN-re több mint 90 ezer fesztiválozó látogatott ki az Újszegedi Partfürdő területére. Összefoglaló.


Új neve lett a vásárhelyi tagozatnak is

Új neve lett a vásárhelyi tagozatnak is

A rektor szerint az új név nagyságot, modernséget fejez ki. Ahogy a világvárosokat, úgy a főiskolát is egy élő, nyüzsgő, folyamatosan növekvő közösség jellemzi.
Vásárhelyi táncosok nagyszerű sikerei

Vásárhelyi táncosok nagyszerű sikerei

Makón, a Hagymaházban rendezték meg a XXXV. Országos Táncművészeti Fesztivál regionális elődöntőjét,a melyen a Stars Of Hope Táncstúdió is versenyzett.
Szabó Zsolt posztumusz díszpolgári címe

Szabó Zsolt posztumusz díszpolgári címe

A döntést a közgyűlés minden tagja támogatta, beleértve a kormánypárti képviselőket is. 
 

És ezt már olvasta?

Újabb szerződés a vásárhelyi zsinagógával kapcsolatban
Újabb szerződés a vásárhelyi zsinagógával kapcsolatban 10 százalék tulajdonrész után 50 évre ingyenes haszonélvezeti jogot kapott a MAZSIHISZ a zsinagóga épületegyüttesére.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 8. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Stabil digitális alapok a hosszú távú fejlődéshez
Stabil digitális alapok a hosszú távú fejlődéshez Az AI-támogatott egyedi szoftverfejlesztés a fenntartható fejlődés egyik legbiztonságosabb útja. Olyan rendszert eredményez, amely a jövőbeni növekedés digitális alapjait.
 
A kollektív védelem megerősítése a cél
A kollektív védelem megerősítése a cél Előretolt nemzetközi harccsoport részeként olasz és horvát kontingens váltása érkezett a vásárhelyi laktanyába.
 
Wi-fi a Szabadság téren
Wi-fi a Szabadság téren Régi lakossági kívánság teljesült.
 
Nyolc jelölt a Csongrád 04-es számú egyéni választókerületben
Nyolc jelölt a Csongrád 04-es számú egyéni választókerületben Az ajánlóíveket február 21-én reggel 8 órától lehetett átvenni, és az aláírásgyűjtés folyamatosan zajlik március 6-áig.
 
Ismét a Klímanócskák...
Ismét a Klímanócskák... Az Iskolakertekért Alapítvány Iskolakert-fejlesztési Programjának élvonalában kettős győzelmet aratott a Klímanócskák program.