GazdaságMárki-Zay betartotta a szavát - Nyilvános az Elios szerződés

2018. február 28., szerda
 
Márki-Zay betartotta a szavát - Nyilvános az Elios szerződés

Hódmezővásárhely honlapján elérhetővé váltak a város közbeszerzési dokumentumai, köztük a közvilágítás korszerűsítésére kiírt ajánlattételi felhívás, az Elios jogelődjével kötött szerződés és a Közbeszerzési Döntőbizottság határozata, amely részben elutasította a Tungsram-Schréder közbeszerzési eljárás ellen benyújtott kérelmét.

 

 

Lámpacsere az Ormos Ede utcában (Fotó VH archív)

 

 

A vasárnap polgármesterré választott Márki-Zay Péter már korábban megígérte, hogy nyilvánosságra hozza a város közbeszerzési dokumentumait, ha nyer. Hétfőn azt is közölte, hogy kikéri az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalától (OLAF) az Elios-ügy Hódmezővásárhelyre vonatkozó megállapításait.

Pedig akkor még nem is így hívták a céget. De Tiborcz István már akkor is benne volt.

Az Elios – korábbi nevén ES Holding Zrt. – diadalútja éppen Hódmezővásárhelyről, Lázár János városából indult. Az akkor még polgármesterként tevékenykedő miniszter azt nyilatkozta a projektről, hogy együtt találták ki Tiborcz Istvánnal, és nagyszerűnek titulálta, az OLAF már kevésbé volt oda érte. Az ES Holding pályázata 577 millió forintos ajánlattal ütötte ki a másik két pályázót, a Tungsram-Schréder Zrt.-t és a MetalCom Zrt.-t, de úgy, hogy ekkor a Tiborczék alapította cégnek gyakorlatilag nem volt tapasztalata a közvilágítás terén.

A Tungsram-Schréder a hódmezővásárhelyi önkormányzat döntése miatt a Közbeszerzési Hatósághoz fordult, a panaszával viszont nem foglalkoztak, mert már kifutott a határidőből. Ezután viszont a cég az ES Holding beszállítója lett.

A most a város honlapjára feltöltött szerződés szerint a beruházás bruttó értéke 721 255 161 forint volt, amelyet részben az uniós KEOP-keretből finanszíroztak. Tiborcz István és Erdei Bálint, az ES Holding Zrt. vezérigazgatói azt vállalták, hogy a projekttel az érintett fogyasztási helyek tekintetében 25 százalék megtakarítást érnek el.

 

Ajánlattételi felhívás ITT!

 

Szerződés ITT!

 

Határozat ITT!

 

Kapcsolódó cikkünk az ügy hátteréről:


Vásárhelyen is az Elios nyerte a közvilágítás megújítását

 

Olvassa el ezt is!

Márki-Zay: ki fogok állni minden vásárhelyiért

Márki-Zay: ki fogok állni minden vásárhelyiért

Mindkét alpolgármester lemondott tisztségéről. Március 3-án szombaton ünnepi közgyűlés lesz Hódmezővásárhelyen. Interjú Márki-Zay Péterrel.
Megállapodtak a napi szintű kapcsolattartásról

Megállapodtak a napi szintű kapcsolattartásról

Ma délután Márki-Zay Péter Szegeden találkozott Botka Lászlóval. Téma a két város együttműködése és megyei jogú városokat majdan összekötő tram-train volt.
Ifjú látogatók a vásárhelyi laktanyában

Ifjú látogatók a vásárhelyi laktanyában

A kadétok nem csak a harcjárműveket nézhették meg, hanem bepillantást nyerhettek a vásárhelyi kadétok életébe, a hétköznapjaikba.
Új bölcsőde épült Mindszenten

Új bölcsőde épült Mindszenten

A négy csoportszobás bölcsődét a település központjában a Városi Szolgáltató Kft. leromlott állapotú, átalakításra alkalmatlan épületei helyén építették fel.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.