FélpercesMakói egyetemisták ösztöndíja

2014. december 21., vasárnap
 
Makói egyetemisták ösztöndíja

Makón 203 makói egyetemista kapta meg a Bursa Hungarica ösztöndíját, Hódmezővásárhelyen évek óta nincs lehetőség pályázni.

 

 

(Fotó: makohirado)


December 19-én délután ünnepélyes keretek között kapták meg ösztöndíjukról az emléklapot Makó egyetemistái. Az önkormányzat havi ötezer forinttal támogatja tanulmányaikat jövőre. A felsőoktatásban tanuló diákok közül kétszázhármat támogat ezzel a város.

A novemberben beadott kétszáztíz pályázatból kétszázhárom kapta meg a következő évre a Bursa Hungarica ösztöndíjat, amit a makói városháza dísztermében adott át, Farkas Éva Erzsébet polgármester asszony. A Makó Számít Rád! program keretében így ők havonta ötezer forintot kapnak támogatásul, amit egyetemük ugyanennyivel kipótol majd.

- Nem csak az iskolának, az életnek is tanulunk, tartja a mondás, melyet kiegészítenék annyival, hogy városunknak, Makónak is - mondta a megjelenő egyetemistáknak a polgármester. - A tudás a család, a társadalom és városunk hasznára is válhat. Hiszem azt, hogy ha a makóiak sikeresek, akkor Makó is sikeres lesz - tette hozzá.

 

Olvassa el ezt is!

Rangsorolták a Szegedi Tudományegyetemet

Rangsorolták a Szegedi Tudományegyetemet

A legjobb 25 kelet-európai és közép-ázsiai egyetem közé 4 magyar felsőoktatási intézmény került be. Második az SZTE.
Jobb ha már most tudod, mire számíthatsz

Jobb ha már most tudod, mire számíthatsz

A február 15-i felsőoktatási felvételi határidő még messze van, mi azonban összeszedtünk néhány fontos tudnivalót, a felvételi adatlap kitöltése előtt.
Új bölcsőde épült Mindszenten

Új bölcsőde épült Mindszenten

A négy csoportszobás bölcsődét a település központjában a Városi Szolgáltató Kft. leromlott állapotú, átalakításra alkalmatlan épületei helyén építették fel.
A húsvéti nagyhét közepén járunk

A húsvéti nagyhét közepén járunk

400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.