Kék hírekMajdnem tragédiába torkollott virtuskodás

2013. március 29., péntek
 
Majdnem tragédiába torkollott virtuskodás

Április 3-án tárgyalja a Szegedi Törvényszék, annak a fiatalembernek az ügyét, akit életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolnak, miután Hódmezővásárhelyen az egyik gyárban 6 bar nyomással levegőt fújt a munkatársa  végbelébe.

 

(Képünkön egy hasonló eszköz)


 

Mint arról írtunk 2011. július 24-én a vádlott, Sz. A. és a sértett a vásárhelyi Villeroy&Boch Magyarország Zrt. gyárának készárujavító üzemében dolgozott, munkaeszközként 6 bar nyomással működő sűrített levegős pisztolyokat használtak. A reggeli órákban a sértett, megviccelendő a vádlottat, a levegőpisztollyal a vádlott háta közepe irányába fújt, melyből a vádlottnak sérülése nem keletkezett. A vádlott ezt viszonozni kívánta, így a sértettet hátulról lefogta, földre rántotta, majd a hason fekvő, rövidnadrágban levő sértett végbélnyílásához helyezte a levegőpisztolyt és azzal egy alkalommal a sértett végbelébe fújt. A sértettet azonnal kórházba szállították, ahol életveszélyes sérüléseit ellátták, a bélsérüléseket – többek között a teljes bélfalra kiterjedő folytonosságmegszakadást – öltésekkel egyesítették.

 

Egy magát megnevezni nem kívánó dolgozó a Vásárhelyi Híreknek elmondta, a két munkatárs közül az áldozat 29 éves, a másik 23 éves, mint megtudtuk ez utóbbi fiatalember tettes helyett akár áldozat is lehetett volna, hiszen a kettőjük között kialakult virtuskodás az idősebbnél torkollott a sérüléses balesetbe.      

Sebesi Bálint ügyvezető igazgató nem sokkal az eset után Vásárhelyi Híreket elmondta elsősorban megdöbbent miután értesült a történtekről, másodsorban sajnálatát fejezte ki. Az ügyvezető igazgató kifejtette, a dolgozóknak tartott munkavédelmi oktatás egyik kiemelt része volt a sűrített levegős pisztoly biztonságos használata. Ezt a dolgozók is jól ismerték.

 

Az ítélethozatalig a bíróság előreláthatóan még további tárgyalást tart az ügyben

 
 
Forrás: Szegedi Törvényszék Sajtószóvivő - VH
 

Olvassa el ezt is!

Halálos közlekedési baleset Hódmezővásárhelyen

Halálos közlekedési baleset Hódmezővásárhelyen

Március 28-án éjszaka az Andrássy utcában egy beton virágládának ütközött egy autó, a benne ülő 18 éves hódmezővásárhelyi fiatalember életét vesztette. Képekkel!
Fórum lesz a kötelező erkölcstan- és hittanórákról

Fórum lesz a kötelező erkölcstan- és hittanórákról

Tájékoztató lesz a Hódmezővásárhelyi Tankerület  462 első osztályosát és 440 ötödik osztályosát érintő, szeptembertől induló kötelező erkölcstan- és hittan tanításával kapcsolatban.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 23. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Katonai eskű

Katonai eskű

Esküt tettek a vásárhelyi honvédek.
 

És ezt már olvasta?

Diákolimpia döntő Vásárhelyen
Diákolimpia döntő Vásárhelyen A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 
Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.