Kék hírekMajdnem meghalt egy 11 éves kisfiú

2018. szeptember 13., csütörtök
 
Majdnem meghalt egy 11 éves kisfiú

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntettének kísérlete miatt Cs. A. ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 6 év börtön és 6 év közügyektől eltiltás lett, legkorábban a büntetés kétharmad részének letöltése után szabadulhat.

 

 

 

Képen a helyszín 2016-ban (Fotó: ORFK archív)

 

 

 

A bíróság a vádlott szülői felügyeleti jogát a sértett tekintetében megszüntette azzal, hogy a vádlott (a sértett anyja) havonta 2-2 alkalommal levélben és telefonon történő kapcsolattartást, havonta egyszer látogatást engedélyez.

Az ítélet indoklásában elhangzott: az I. fokon eljáró törvényszék, tekintettel a nagy számú enyhítő körülményre – így, egyebek mellett, a vádlott büntetlen előéletére, arra, hogy a cselekmény kísérleti szakban maradt, és a vádlott közepes fokban korlátozott volt cselekménye következményeinek felismerésébe – törvényes és arányos büntetést szabott ki. A táblabíróság sem a büntetés lényeges súlyosítására, sem lényeges enyhítésére nem látott semmilyen indokot.

A jogerős ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

 

Tizennegyedik életévét be nem töltött, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek a Kecskeméti Törvényszék 2017. november 20-án Cs. A.  vádlottat. Ezért őt a bíróság 6 év börtönre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy legkorábban a büntetés kétharmad részének letöltése után szabadulhat. A bíróság a vádlott szülői felügyeleti jogát megszüntette azzal, hogy a vádlottnak havonta 2-2 alkalommal levélben és telefonon történő kapcsolattartást, havonta egyszer látogatást engedélyez.

Az ítélet ellen az ügyész a büntetés súlyosítása, valamint fegyházfokozat megállapítása érdekében, míg a vádlott és védője a büntetés enyhítését kérve nyújtott be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

 

A vádlott és élettársa Szabadszálláson élt, kapcsolatukból 2005 februárjában fiúgyermek született. A pár kapcsolata megromlott, a férfi többször is elköltözött, kb. két évig nem is volt kapcsolata családjával. Ekkor a vádlott egyedül nevelte, gondozta közös gyermeküket Szabadszálláson, ahol alkalmi munkákból tartotta fenn magát. Később, 2010-ben újra összeköltöztek, a kapcsolat pár évig megfelelően működött. Majd ismét megszaporodtak a veszekedések, és 2015 novemberében a férfi végleg elköltözött, de lehetőségeihez képest rendszeresen támogatta anyagilag volt családját.

A vádlott nem tudott belenyugodni az élettársi viszony megszakadásába, s mivel a szétköltözés után az anya nem vállalt rendszeres munkát, anyagi gondok is terhelték. 2016 májusától a magánéleti problémák miatt az asszony teljesen elbizonytalanodott, lelkiállapota labilissá vált, a felmerült nehézségekkel egyre nehezebben küzdött meg. Ekkor már a gyermeknevelésben is gondok jelentkeztek, a kisfiú elhanyagolta az iskola látogatását, s emiatt a kormányhivatal eljárást is indított, majd felmerült annak lehetősége, hogy a gyermeket kiemelhetik a családból.

A vádlott mindezek miatt kilátástalannak látta a helyzetét, ezért 2016. november 30-án hajnalban úgy döntött, hogy öngyilkosságot követ el. Elhatározta azt is, hogy ezt megelőzően, azért, hogy ne maradjon magára, kiskorú gyermekét megöli. A vádlott a gyerekkel közösen használt franciaágyban alvó, így védekezésre képtelen 11 éves fiát közepes erővel mellkason szúrta, majd a hirtelen felülő gyerek nyakán, nem szándékosan, kis erővel egy felszínes vágást ejtett. A kisfiú, látva, hogy vérzik és mellkasi fájdalmat érezve telefonon értesítette a segélyhívót, majd elment a házból az aszfaltos út irányába azért, hogy az érkező mentő mielőbb ellátásban részesíthesse.

 

Az eset még november 30-án történt. A kisfiú maga hívta ki a mentőket, ám a hívás közben már kezdett összeomlani, mivel édesanyja szív tájékon és nyakon szúrta. Életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba és azonnal megműtötték. Ez meg is történt, a gyereket kórházba szállították.

 

(Meg kell jegyezni hogy a fiú megpróbálta védeni az anyját, de rájöttek hogy hazudik, mert túlságosan nyugodtan mondta el a történteket a mentőknek: " A kisfiú nyugodt hangon, logikusan felépített történetet adott elő, mégis éreztük, amikor később visszahallgattuk, hogy van benne valami meseszerű. Azt állította, hogy arra ébredt, hogy kint ugatnak a kutyák, felöltözött, hogy kimenjen szétnézni, amikor az udvaron egy csuklyás férfi rátámadt és mellkason szúrta" - mondta el a Zsaru Magazinnak Bogdány Gyula, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának helyettes vezetője.)

 

Miután a fiú elment a lakásból, a vádlott a ház bejárati ajtaját bezárta, visszafeküdt az ágyba, egy késsel, majd egy borotvapengével – öngyilkossági szándékkal – több sebet ejtett magán. A helyszínre érkező rendőrök a házba behatoltak és a vérző vádlotthoz mentőt hívtak.

 

A gyermek a mellkasi szúrás következtében közvetlenül életveszélyes, végül 3 hét alatt gyógyuló sérüléseket szenvedett, a halál bekövetkezése csak a véletlenen (a kés nem érte a szívet) és a szakszerű orvosi beavatkozáson múlott.

 

 
 
Forrás: Szegedi Ítélőtábla - dr. Bátyi Zoltán sajtótitkár
VH
 

Olvassa el ezt is!

Meghívó a Kohán György utcai művésztelepre

Meghívó a Kohán György utcai művésztelepre

Folytatódik a Nyitott Műtermi Sorozat a Hódmezővásárhelyi Művésztelepen. Szeptember 14-én ugyanis Kotormán László és Kotormán Norbert kiállítása nyílik.
Nyitott Templomok Napja az Ótemplomban

Nyitott Templomok Napja az Ótemplomban

Idén a Nyitott Ótemplom Napja, szeptember 15-én, szombaton délután 4 órától estig várja az érdeklődőket. Részletes program.
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
12 mérkőzés 12 győzelem

12 mérkőzés 12 győzelem

Az Atomerőmű SE U23 elleni hazai bajnokival zárta az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszát a Vásárhelyi Kosársuli március 31-én este.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.