SportMagyar zászló Bangkokban

2015. november 29., vasárnap
 
Magyar zászló Bangkokban

Két másik magyar lánnyal együtt - más-más kategóriában - Bán Vivien is  világbajnok lett Bangkokban. A hódmezővásárhelyi sportoló a Hód-Fitness SE-ben kezdte, majd a szegedi Kokovai Team sportolója lett.

 

 

 

 

 

A Hód Fitness-ből négy lány 2012-ben nevezett be először a testépítő és fizikum sportversenybe, méghozzá rögtön egy Európa-bajnokságba és óriási meglepetésre négy dobogós helyezést értek el. Innen datálható Bán Vivien valódi elkötelezettsége a fitnessmodellkedés iránt.

A Vásárhelyi Hírekben évekkel ezelőtt a Sportrolóink Legszebbjei rovatunkban elsőként szerepelt Bán Vivien. Akkor azt mondta: élete a sport, ehhez kötődik minden egyéb elfoglaltsága is. Életfilozófiája azóta sem változott.

 

A hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnáziumban érettségizett Bán Vivien most 19 éves, a life.hu-nak nyilatkozva nemrég azt mondta: ,,Mindig imádtam táncolni, akrobatikus fitnesz edzésekre barátokkal mentem először és nagyon megtetszett az ottani közeg. Majd jöttek az edzőtermi edzések, ami egyre jobban ment: kétszeres WBPF junior fitneszbajnok vagyok, országos bajnokságokon többször lettem aranyérmes, a tavalyi világbajnokságon 2. lettem, a WBPF világkupán idén felnőttmodell kategóriában első helyezést értem el.

A mostani Thaiföldön elért World Bodybuilding & Physique Federation világbajnoki junior fitness aranyérme sportolói pályafutásának jelentős mérföldköve.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A Nemzet Fiatal Tehetsége ösztöndíjas lett Asztalos Kata

A Nemzet Fiatal Tehetsége ösztöndíjas lett Asztalos Kata

A Nemzeti Tehetség Program keretében a napokban hatvan fiatalnak adták át az egyéni ösztöndíjakat Budapesten. Egyikük a hódmezővásárhelyi Asztalos Kata.
Fit Kid Grand Prix Dabason

Fit Kid Grand Prix Dabason

A vásárhelyi Hód Fitness SE sportolói a versenynap végén 6 dobogós és további tucatnyi értékes helyezést értek el. Eredményekkel és képekkel!
Új pályázatot kell kiírni a vásárhelyi buszközlekedésre

Új pályázatot kell kiírni a vásárhelyi buszközlekedésre

Januárban döntöttek, hogy közbeszerzési eljárást írnak ki a szolgáltatás ellátására, valami miatt csak március 19-én tették közzé, kéthetes beadási határidővel.
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria

Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria

Március 23-án este a Békéscsaba vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának utolsó előtti, 25. fordulójában.
 

És ezt már olvasta?

Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
 
A szezon meccsének is beillő találkozó volt
A szezon meccsének is beillő találkozó volt Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.