SportMagyar Bajnokságot nyert Herczeg Zsófia és Márkus Molli

2017. május 11., csütörtök
 
Magyar Bajnokságot nyert Herczeg Zsófia és Márkus Molli

A játékosan megtanult koncentrálás, a figyelem és a gondolkodás korai elsajátítása sikerélményt, és dobogós helyezéseket jelent a gyerekeknek.

 

 

 

 

 

 

Nagy sikerről számolt be Tőkés János, a Vásárhelyi Pákozdy Ferenc Sakk Sportegyesület ifjúsági trénere, hiszen két tanítványa is bajnoki címet szerzett az április 28. és május elseje között, Hajdúböszörményben megrendezett Magyar Korcsoportos Egyéni és Csapat Rapid Sakkbajnokságon.

A 8 év alatti (2009-ben, vagy utána született) lányoknál a nagycsoportos óvodás, Herczeg Zsófia tapasztalt ellenfeleket megelőzve 8 játszmából szerzett 7 pontjával Korcsoportos Magyar Bajnokságot nyert.

A még csak 6 és fél éves kislány néhány héttel ezelőtt már letette névjegyét, hiszen akkor Budapesten megnyerte a Magyar Óvodás Bajnokságot is, így ő már zsenge kora ellenére kétszeres magyar bajnoknak számít.

 

Hibátlan teljesítménnyel – 100%-al – nyerte meg a 10 év alatti (2007-2008-ban született) lányok versenyét Márkus Molli Amina. Molli minden ellenfelét legyőzve fölényes 2,5 pontos előnnyel fejezte be a versenyt. Esélyesként indult a megmérettetésen, hiszen a mostani  verseny előtt április közepén második helyezést ért el a Miskolcon rendezett Országos Diákolimpián.

Ugyanebben a korcsoportban indult Herczeg Viktória is, aki 9 partijából szerzett 6 pontjával, az 5. helyen végzett, és ezzel a második legjobb 2008-ban született lányversenyzőnek bizonyult a 23 főt felvonultató mezőnyben. Ő is igen szép eredményt ért el az Országos Diákolimpián, az I. korcsoportos Amatőr lányok közötti 3. helyével.

 

A 28 főt számláló 12 év alatti (2005-2006-ban született) lányok mezőnyében is volt Pákozdys sakkozó, Molnár Orsolya, aki kitűnő hajrájának köszönhetően – összesen 9-ből 6 pontot gyűjtve – csoportjában a fiatalabb évjáratúak közé tartozva – a dicséretes 5. helyen végzett. Ő is elindult a miskolci diákolimpián, ahol a 12. helyet szerezte meg.

 

Olvassa el ezt is!

Az óvodások is segíthetnek megóvni a Földünket

Az óvodások is segíthetnek megóvni a Földünket

A vásárhelyi Bozókiné Szabó Ildikó oktatóprogramja részt vett egy nemzetközi versenyen, amelynek know-how-ja most Európában első helyezett lett.
Országos döntőben az U14-es csapat

Országos döntőben az U14-es csapat

A Vásárhelyi Kosársuli u14-es csapata kilencedik tornáját is veretlenül nyerte meg. Május 28-án a tét a bajnoki cím.
Lelkes amatőrök, profi cuccok

Lelkes amatőrök, profi cuccok

Április 27-én délelőtt a Hódmezővásárhelyi Rádió Klub börzét rendezett, amelyre több, mint 100 kiállító érkezett az ország több pontjáról.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

2024. 15. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Vásárhely mecénása
Elhunyt Vásárhely mecénása 1998-ban vásárhelyi születésű férje halála után költözött a városba, amelyet második szülőföldjének telkintett. Életének 88. évében tért örök nyugalomra.
 
Az 5. helyen végzett a Kosársuli
Az 5. helyen végzett a Kosársuli Lejátszotta utolsó mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli. Kettős sikerrel szerezte meg az 5. helyet az NB I/B Zöld csoportjában.
 
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul Május 6-án kisorsolta a Helyi Választási Bizottság a június 9-i hódmezővásárhelyi helyhatósági választások szavazólapjain a sorrendet.
 
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon Egy hónap múlva, június 6-án  elstartol a Deja Vu Fesztivál. Három napon át egymást váltják majd a színpadokon a 90-es és 2000-es évek sztárjai.
 
Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Elkezdődtek az idei érettségik
Elkezdődtek az idei érettségik A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.
 
Rollerezés Vásárhelyen is
Rollerezés Vásárhelyen is Vásárhelyen is bérelhetők a Lime rollerek. 250 járművel, legalább 60 parkolóhellyel indult a szolgáltatás Hódmezővásárhelyen.