Kék hírekLopásból összejött félmillió

2015. december 16., szerda
 
Lopásból összejött félmillió

Az már nem fog kiderülni, hogy netán a vásárhelyi férfi fusiban egy autót akart-e összerakni, amihez már előre üzemanyagot is szerzett, egy kardán, meg négy felni mellé.

 

 

 

 

 

Ugyanis az eddigi beszerzései alapján már rács mögött van.

A 52 éves férfi ellen lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás, miután több száz liter gázolajat, egy munkagép kardántengelyét, valamint alumínium felniket tulajdonított el.

 

O. Ferenc a gyanú szerint november utolsó napjaiban juthatott be egy vásárhelyi telephelyre. Az ott levő munkagépből kiszerelt egy kardántengelyt, valamint eltulajdonított 270 liter gázolajat. A lopással több mint 300 ezer forint kárt okozott.

Emellett megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy november második felében, egy mártélyi ingatlan udvaráról ellopta az ott álló terepjáró 5 darab alumínium felnijét. Az okozott kár meghaladja az 500 ezer forintot.

O. Ferencet a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezi előzetes letartóztatását. 

 
 
VH-police.hu
 

Olvassa el ezt is!

30 ezerért adták volna vissza

30 ezerért adták volna vissza

A krimibe illő jelenetekkel tarkított ügyben nyomozás folyik. Jelesre vizsgázott a hódmezővásárhelyi Rendőrség egy ellopott és megkerült fajtatiszta kutya ügyében.
Kecskés Ákos a távlati csapatban

Kecskés Ákos a távlati csapatban

A hódmezvásárhelyi sportos családból származó futballista meghívást kapott Bernd Storck szövetségi kapitány felkészülési edzőtáborozására.
Vásárhelyi lett idén az Év tűzoltója

Vásárhelyi lett idén az Év tűzoltója

Április 26-án az Országos Rendőr-főkapitányság székházában a rendőrség és a tűzoltók  védőszentjének napjáról.
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit

Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit

Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 

És ezt már olvasta?

Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon Egy hónap múlva, június 6-án  elstartol a Deja Vu Fesztivál. Három napon át egymást váltják majd a színpadokon a 90-es és 2000-es évek sztárjai.
 
Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Elkezdődtek az idei érettségik
Elkezdődtek az idei érettségik A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.
 
Rollerezés Vásárhelyen is
Rollerezés Vásárhelyen is Vásárhelyen is bérelhetők a Lime rollerek. 250 járművel, legalább 60 parkolóhellyel indult a szolgáltatás Hódmezővásárhelyen.
 
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Az állattenyésztő szakma számára ma már európai hírű a kiállításra a hazai és külföldi kiállítók 50 ezer érdeklődőre számítanak idén is.
 
Tömeg, jó hangulat - igazi majális fíling
Tömeg, jó hangulat - igazi majális fíling A cikk címét az április 30-án délután, este kilátogatóktól idéztük. A régi időket idézte a vásárhelyi önkormányzat által szervezett Népkert majálisa. Képekkel.
 
Már nincs messze az 5. hely
Már nincs messze az 5. hely A kérdés az volt a Hódtói Sportcsarnokban, hogy ki játszhat majd az 5. helyért az NB I/B Zöld csoportjában.