Kultúra, oktatásLézer show szóban, képben, írásban

2012. március 28., szerda
 

Hódmezővásárhely 4 iskolájából 13 csapat jutott a döntőbe. Március 28-án a zsűri előtt mutatták be a lézer tecnikatörténetéről készített Powerpointos pályamunkáikat.

 

 

 

Fotók: VH

 

 

 

"1960. május 16-án történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az emberiség életét. Egy új eszköz: egy új fényforrás, új fény(forma) és lényegében egy új fogalom is megszüle­tett. Az első években kevesek kiváltsága volt, hogy koherens fényben is láthassák a vilá­got, ma pedig már szinte mindenkinek van otthon egy-két lézere, még akkor is, ha nem tud róla. A lézerek alkalmazásának még a legfontosabb területeit is szinte képtelenség felso­rolni, nemhogy a felhasználás  konkrét formáit. Úgy gondoljuk, közöttetek is van olyan, akit érdekel ez a témal Rajta! Mutassátok be társaitoknak és nekünk kialakulásának történetét, működését és felhasználásának néhány területét egy PowerPointos bemutató keretében!"

 

 Ez állt abban a pályázati felhívásban, amit Béleczkiné Tatár Katalin vezetésével a Hódmezővásárhely Fizika Munkaközössége a télen hirdetett meg 12-18 éves vásárhelyi diákok részére. Ebben a kétfordulós pályázatban először a lézer technikatörténetét kellett feldolgozni Powerpoint-os prezentáció formájában és azt CD-n elküldeni. A második fordulóban a zsűri által kiválasztott pályamunkák bemutatására került sor március 28-án a Szőnyi Benjamin Református Általános Iskolában.

 

A város iskolái közül, a Németh László Gimnázium és Általános Iskolából 6 csapat, a Bethlen Gábor Református Gimnáziumból 5 csapat és egy-egy csapat a Szent István Általánosból, illetve a HTKT Klauzál Gábor Általános Iskolából jutott be a döntőbe. Számhúzás döntötte el, hogy a 3-3 fős csapat milyen sorrendben mutatta be 10 percben Powerpointos összeállítását.

 

 

Végeredmények:

 

 

1.       Nagy Gréta – Bodzsár Mihály – Csernák Attila                  Németh L. Gimnázium
(felkészítő tanár: Ladányi Szittyai Andrea – Szittyai István)

 

2.       Albert Anett – Rácz Renáta – Szénási Nikoletta                Németh L. Gimnázium
(felkészítő tanár: Ladányi Szittyai Andrea – Szittyai István)

 

3.       Halasi Petra Dóra – Bán Zsanett – Gyömrő-Molnár Kitti     Bethlen G. Gimn.
(felkészítő tanár: Berecz János)

 

4.       Tápai Tícia – Őze Endre – Salánki Bence                           Németh L. Gimnázium
(felkészítő tanár: Faragó Laura)

 

5.       Rácz Gabriella – Vincze Márk – Szőke Ádám                       Szent István Ált. Isk.
(felkészítő tanár: Béleczki Gábor)

 

6.       Czuczi Boglárka – Selmeczi-Tóth Klára – Hebők Zsóka          Bethlen G. Gimn.
(felkészítő tanár: Berecz János)

 

Különdíjat kapott a kiemelkedő eszközhasználatért:
Rácz Gabriella – Vincze Márk – Szőke Ádám                                  Szent István Ált. Isk.
(felkészítő tanár: Béleczki Gábor)

 

Közönségdíjas csapat:
Nagy Gréta – Bodzsár Mihály – Csernák Attila                               Németh L. Gimnázium
(felkészítő tanár: Ladányi Szittyai Andrea – Szittyai István)

 

Hozzászólások



Még nem szólt hozzá senki! Legyen Ön az első!


Szóljon hozzá Ön is!

Hozzászólását köszönjük!

A Vásárhelyi Hírek Szerkesztősége lehetőséget biztosít az észrevételek, vélemények közreadására és azok széles körű megismertetésére, egymásért, városunkért.
Az olvasók hozzászólásai nem feltétlenül egyeznek meg a szerkesztőség véleményével.
A szerkesztőség fenntartja a jogot a nyíltan sértő, gyűlölködő, trágár illetve reklám tartalmú hozzászólások moderálására!




A rovat további cikkei

Hirdetés
Hirdetés

Mielőtt elindul, nézzen rá!

Hőtérkép
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés