BulvárLesz városi gyermekkarácsony idén is

2017. december 5., kedd
 
Lesz városi gyermekkarácsony idén is

A 3 és 10 év közötti gyerekek a Fekete Sas nagytermében műsorok, kézműves foglalkozások keretében vehetik át az ajándékcsomagokat.

 

 

Fotó: VH archív

 

 

 

2010-ben 1507, 2011-ben 1600, 2012-ben 1550, 2013-ban 1400 gyereket láttak vendégül. 2014-ben és 2015-ben 1100, 2 és 10 év közötti gyerek, 2016-ban 750 3 és 10 év közötti gyermek kapott meghívást és ajándékot.

 

Idén december 9-én 700 rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülő 3 és 10 év közötti gyerek lesz a város, illetve az adományozó vállalkozások vendége a Fekete Sasban.

 

A Karácsony előtti rendezvénnyel szeretnék szebbé, és egy kicsit gazdagabbá tenni, azoknak a gyermekeknek az ünnepet, akik számára nem biztos, hogy otthon sok ajándék kerülhet a fa alá. Szeretnék azokat a kicsiket és nagyokat megajándékozni, akik rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultak.

A Gyermekkarácsony helyszíne az elmúlt évekhez hasonlóan a Fekete Sas nagyterme, ahol december 9-én szombaton 9 órától várják a gyerekeket ajándékkal, édességgel, süteménnyel, teával, gyümölccsel. Mindemellett kézműves foglalkozással, zenés előadással szórakoztatják a gyerekeket és szüleiket.

 

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Várostörténeti kiállítása lesz Hódmezővásárhelynek

Várostörténeti kiállítása lesz Hódmezővásárhelynek

Új állandó kiállítás nyílik a napokban a Tornyai János Múzeumban. A múzeum raktáraiban őrzött közel 9 ezer darabos gyűjtemény egy része képezheti a kiállítás anyagát.
Szikáncs neve bekerült a hazai időjárás legjeinek sorába

Szikáncs neve bekerült a hazai időjárás legjeinek sorába

Az Országos Meteorológiai Szolgálat december elsején kiadott elemzéséből kiderül hogy 2017 globálisan és Magyarországon is bekerül a legmelegebb évek közé.
Halálra gázolt egy embert a vonat

Halálra gázolt egy embert a vonat

Vásárhely és Mindszent között a hétfő délelőtti órákban helyre állt a vonatközlekedés. A helyszínelést befejezték.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.