Házon kívülLejjebb vagy még lejjebb

2011. március 25., péntek
 
Lejjebb vagy még lejjebb

18-ról 16 évre csökkentené a tankötelezettség határát Hoffmann Rózsa oktatásügyi államtitkár, aki 5 helyett 3 évtől küldené óvodába a kicsiket is.

 

 

 

Az iskolai korhatárcsökkentést támogatja Pálinkás József, az Magyar Tudományos Akadémia elnöke – Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének vezetője azonban elhamarkodottnak és komolytalannak tartja az ötletet. Az oktatási államtitkárság szerint ugyanakkor „a pedagógusok abszolút támogatták a korhatár leszállítását.”

Hoffmann Rózsa oktatásügyért felelős államtitkár a napokban egy konferencián javaslatot tett rá, hogy 18 évről 16-ra szállítsák le a tankötelezettség korhatárát – az óvodák pedig 5 év helyett 3 évtől fogadhassák a kicsiket. Hoffmann iskolákra vonatkozó javaslatát támogatta a találkozón résztvevő Pálinkás József: az MTA elnöke úgy fogalmazott, az iskolarendszer egészének okozhat kárt, ha 17-18 éves, tanulni nem akaró fiatalokat erőszakkal az általános iskolában tartanak. Pálinkás szerint azokra, akik egyébként is tovább tanulnának, semmilyen hatással nem lenne a határidő- módosítás, az érintett 1000–1500 évismétlő diák pedig amúgy sem akar az oktatás rendszerében maradni.
A kabinet által március 1-kén ismertetett Széll Kálmán-terv egyébként ennél is lejjebb, 15 évnél vonná meg a tankötelezettség korhatárát. Utóbbi terv apropóján Hoffmann a Ráció nevű szaklapban azt mondta, a kormány 'egyöntetű törekvése, hogy minden gyermek boldoguljon, ki-ki akarata, ambíciója és tehetsége szerint. Lehetőleg mindenki szerezzen szakképzettséget, tehát legalább 17 éves koráig maradjon bent az iskolarendszerben'.

 

Olvassa el ezt is!

A húsvéti nagyhét közepén járunk

A húsvéti nagyhét közepén járunk

400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.