Kék hírekLebukott a dohánytermesztő

2017. augusztus 13., vasárnap
 
Lebukott a dohánytermesztő

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei 130 tő dohánynövényt, 30 kilogramm szárított dohányt és 0,3 kilogramm fogyasztási dohányt találtak egy Csongrád megyei tanyán.

 

 

 

 

 

Az illegálisan termesztett és tartott dohányt lefoglalták, az ingatlan tulajdonosa ellen eljárást indítottak.  

 

A NAV munkatársai a Csongrád Megyei Kormányhivatal Növényvédelmi felügyelőjével közösen tartottak ellenőrzést egy Csongrád megyei tanyán a napokban.

 

Az ingatlan átkutatásakor kiderült, hogy az előkertben 130 tőből (220 kilogramm) álló dohányültetvény van. A ház és a melléképületek ellenőrzése sem maradt eredménytelen, hiszen a garázs oldalából nyíló padláson 30 kilogramm dohány száradt, míg a lakóépület nappalijában lévő dohányzóasztalon, újságpapírra kiszórva 0,3 kilogramm fogyasztási dohány hevert.

 

Az ingatlan magyar tulajdonosa elmondta, hogy a dohányt saját fogyasztásra termeszti, mert már több mint 30 éve dohányzik. Az előkerült dohánynövény és dohány termesztéséhez, előállításához azonban a jogszabályban meghatározott NAV regisztrációval nem rendelkezett.

 

A pénzügyőrök az illegális dohányültetvényt felszámolták, a dohánynövényt, a szárított dohányt és a fogyasztási dohányt lefoglalták. Az ingatlan tulajdonosával szemben bevezetett jövedéki eljárás lezárásával a bírság összege elérheti a 25 millió forintot. 

A helyszín képei:

 
 
VH-NAV
 

Olvassa el ezt is!

Csíki sörös csiki-csuki

Csíki sörös csiki-csuki

Hiába csinált nagy kampányt tavasszal Lázár János, és törte magát a hódmezővásárhelyi képviselőtestület, az Igazi Csíki Sör most kivonul a közvetlen kereskedelemből.
Felborul Vásárhely közlekedése

Felborul Vásárhely közlekedése

A huszadikai programokat új helyszínen rendezik. Egy hétig az átmenő forgalom miatt teljesen felbolydul a belváros. Több balesetveszélyes pont lesz.
Új bölcsőde épült Mindszenten

Új bölcsőde épült Mindszenten

A négy csoportszobás bölcsődét a település központjában a Városi Szolgáltató Kft. leromlott állapotú, átalakításra alkalmatlan épületei helyén építették fel.
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.