KözéletLázár János: Amíg ők futballt néznek, én dolgozom

2015. december 24., csütörtök
 
Lázár János: Amíg ők futballt néznek, én dolgozom

Nem akarjuk az integrációt tovább mélyíteni; szempontunkból az Európai Unió elsősorban gazdasági érték- és érdekközösség, nem politikai. Most pedig politikai értékeket akarnak ránk kényszeríteni - állítja Lázár János a kormány menekültpolitikáját magyarázva. A Miniszterelnökség vezetője szerint Brüsszel le akarja nyomni a torkunkon az integráció mélyítését és erre a bevándorlókat használja fel. De a kormány több Magyarországot és kevesebb Brüsszelt akar. Úgy véli, a menekültügy nem pártpolitikai kérdés, ugyanakkor vannak témák, amelyekben egyáltalán nincs Orbán Viktoron kívül szövetségese, s valóban sok konfliktus övezi a személyét is. Elismeri, nehéz kormányzati két év áll a háta mögött, a viták elgondolkodtatták, de az szórakoztatja, ha vizsgáztatják, és semmiféle kudarcélményt nem jelentene számára, ha „csak” Hódmezővásárhely és Makó polgárait képviselné a politikában. A kancelláriaminiszter állítja, nem klubtag sem Ibizán, sem a futballstadionok VIP-páholyaiban, és nem is tervez felvételi kérelmet benyújtani.

 

 

- Megszállta a karácsony szelleme, hogy interjút ad a Népszavának?

Köszönöm az érdeklődésüket, és köszönöm, hogy a magyar sajtó jónéhány munkatársával együtt a 2015-ös, 35 Kormányinfó aktív résztvevői voltak. Politikustársaim sajtóharcaitól függetlenítem magam, hiszen együttműködésünk hiányában csütörtöki találkozásaink eredménytelenek maradtak volna.

 

- Nem tart attól, hogy még inkább bokszzsák lesz, amiért szóba áll velünk?

Nem tartok ettől, hiszen a Fideszben felnőtt emberek politizálnak, és tapasztalhatják, hogy a Kormányinfó nagy lehetőség mindannyiunk számára.

 

- Pedig többször felmerült, hogy elveszik öntől a Kormányinfót, sőt az is, hogy szívesen lemondana róla. Meddig fogja vezetni a maratoni sajtótájékoztatókat?

Továbbra is állok rendelkezésükre. Önökkel közösen új műfajt teremtettünk, amire talán példa sincs az európai politikai küzdőtéren. Orbán Viktor ötlete, a tartalomban és időben kötetlen, és korlátlan tájékoztató, frappáns válasz arra a kritikára, amely szerint elfutunk a kérdések elől.

 

- Nem furcsa, hogy éppen az a miniszter szentel heti több órát erre, akinek elvileg a legtöbb feladata van?

A kettő szorosan összefügg egymással. A miniszterelnök olyan szereplőt állít a sajtó elé, aki érdemben tud a kérdésekre válaszolni, nem pedig mellébeszél. A kormányülés valamennyi napirendjét ismerem. Véleményem és javaslatom kell legyen a szakpolitikai kérdésekben is. A folyamatban lévő ügyeket alaposan értenem kell, hogy válaszképes legyek. A többi minisztertársamtól ez azért nem várható el, mert az állam irányításának összkormányzati felelőssége rám esett.

 

- Örök vád a Fidesz-kormányok esetében, hogy a minisztereknek nem lehet önálló véleményük.

Ez egy városi legenda. Készséggel elismerem, hogy a Fidesz-alapítók között van egy erős összetartás, ők valóban be tudják fejezni egymás mondatait. Ebben nem véleménydiktatúrát látok ők ilyenek, egyformán gondolkodnak. Az a Fidesz elnökségi ülés például, amelyen az alaptörvény tervezetét vitattuk meg, politikai pályafutásom legnagyobb élménye volt. A vitában résztvevő Orbán Viktor, Kövér László, Áder János, Szájer József, nemcsak képesek voltak egymás mondatait befejezni, hanem a politika magasiskoláját képviselték. El kell ismerni, ma Magyarországon, ők a politika nagymesterei, ők tudnak a legtöbbet a politikáról, mint művészetről és ők értik legjobban azt. Tőlük lehet és kell is tanulni. Harminc évvel ezelőtt más út vezetett a nagypolitikába, mint manapság. Intelligencia, mély tartalom és tudás nélkül nem kerülhetett fel az ember a sakktáblára. Ma más idők járnak.

 

- Ez a generációs kritika vonatkozik a Fidesz újabb arcaira is?

Részben igen, bár a világ is változott: felszínesebb és gyorsabb lett. Erre utaltam a Fidesz kongresszusán: nem elég fideszesnek lenni, jónak is kell lenni.

 

- Apropó, a beszéde után sietve távozott is. Miért?

Családi okok miatt nem akartam beszélni a kongresszuson, Orbán Viktor kérésére azonban mégis vállaltam. A miniszterelnök pontosan tudta, hogy a beszédemet követően haza kell mennem.

 

- Tehát, mire is utalt a beszédében?

A kormányzatban és a politikai családunkban profikra van szükségünk, ezért fontos a saját politikusképzésünk. Vissza kell találnunk a fiatalokhoz, helyet kell nekik adnunk, magunk mellé kell vennünk a nemzetben gondolkodó, vidéki, tehetséges új generációkat.

 

- Ez mit jelent, egy újabb Századvég-megbízást?

Nem, de nyilvánvaló, hogy akik ma a politikában vannak, azoknak is lenne mit tanulniuk. Például a régi Bibó-szakkollégistáktól.

 

- Érdekelne, kire céloz. Közben Tarlós István azt mondta önről…

Sajnos nem vagyok a főpolgármester úr kedvence.

 

- Pont azt akartuk idézni, hogy a főpolgármester szerint ön tehetséges politikus.

Ezt még nem hallottam tőle, ellenben a kritikái egyre élesebbek, amire igyekeztem nem okot adni. Már csak azért sem, mert régóta tisztelője vagyok. A ’90-es évek óta figyelemmel követtem a tevékenységét, és mindig nagyra becsültem. A főpolgármester úr, úgy tűnik, nem tudja a munkámat a személyemtől elválasztani. A kormány tagjaként hivatali kötelességem is, hogy nagyvonalú legyek, mégsem hagyhatom szó nélkül a személyeskedéseit. Vidéki vagyok és büszke erre, ezért fáj, ha valaki lenézi azokat, akik nem a fővárosban élnek. Tarlós István ellenséget lát bennem, holott Budapest jó szövetségest nyerhet velem.

 

- A kemény fogalmazásmódban azért ön is tehetséges…

Mindig nyíltan fogalmazok, nem szeretem a hízelgést és a mellébeszélést. Mégis ügyelek arra, hogy a kritikám a személyes viszonyt ne érintse, igaz ez párton belül és kívül egyaránt. Sokkal kiszámíthatóbb és korrektebb egy olyan partner, aki világosan és egyértelműen fogalmaz, mint aki össze-vissza beszél, mást mond a nyilvánosság előtt és mást zárt ajtók mögött. Nem szeretem a kamarillapolitikát. A személyeskedés, a sértődöttség vagy a harag azonban olyan hiba, amit egy politikus nem engedhet meg magának. A tehetség és a siker pedig relatív. 2002 óta hét alkalommal sikerült a választóim bizalmát elnyernem és megtartanom. Ha engem nem is, a választóim döntését érdemes mindenkinek tiszteletben tartania.

 

- Ezt is ambicionálja? A helyi választók bizalmáért küzdene a jövőben?

A közélet legszebb, legnemesebb része az egyéni képviselői munka. Ez az alapja a népképviseletnek, ez ad valódi tartalmat a politikának. Nagy erő, hogy rendszeresen találkozom azokkal, akik engem bíztak meg a képviseletükkel. Aktív és szoros a kapcsolatom a választópolgárokkal – azokkal, akik rám szavaztak, és azokkal is, akik nem. Ezt a munkát a jövőben is kitüntetésnek tekintem, ha bizalmat kapok hozzá. Az ambíciókat érintő kérdéshez hozzá tartozik, hogy nehéz kormányzati két év van mögöttem.

 

- Múlt idő?

2012-ben Orbán Viktor azért hívott a kormányzatba, hogy segítsem a munkáját. Jó kormányzással jobbá tenni, megváltoztatni Magyarországot. A gazdasági és partikuláris érdekekkel ellentétben, évtizedes berendezkedést feltörve kell a változásokat végbevinnünk, és lendületbe hozni az országot. Lassan szokták meg az ellenfelek, hogy mi, fideszesek képesek vagyunk kitartóan küzdeni a meggyőződésünkért, a céljainkért. A hajlíthatatlanságom és az általam diktált tempó befelé is sokaknak új volt.

 

- A Fideszben sokan azt mondják, gyorsan sikerült magát elfogadtatni, de most mégis kételyeik vannak, hogy meg tudott-e kapaszkodni.

Erre az idő ad majd választ. Nagyon sok barátra és szövetségesre tettem szert, elsősorban frakcióvezetőként. A 263 fős frakciószövetség nagyobbik csoportjának vezetőjeként fantasztikus kihívást és hatalmas felelősséget kaptam, folyamatosan tanulhattam. Mindenkit ismerek, ami most mozgásteret ad. Az, hogy az idén bizalmat kaptam olyan nehéz ügyekben is, mint Paks, a közigazgatási rendszer átalakítása, a földárverések megszervezése, az európai uniós pénzek elosztása, azért lehetséges, mert képviselőtársaim frakcióvezetőként már megismertek. Kérdésükre válaszolva, már az is furcsa, hogy ilyesmi felmerül, hiszen 20 éve dolgozom a közéletben, 15 éve vagyok Fidesz-tag. Ennek ellenére szórakoztat, ha vizsgáztatnak, és semmiféle kudarcélményt nem jelentene, ha „csak” Hódmezővásárhely és Makó polgárait képviselném a politikában. A jövőt illetően még magamban is vannak lezáratlan kérdések.

 

- Azt is mondta már, hogy nem készül miniszterelnöknek. Már-már úgy tűnik, hogy érzelmileg is megérintették az elmúlt két év vitái és csatározásai.

Ne féltsenek, szívós vagyok. Szerencsére kemény fából faragtak. A csaták inkább elgondolkodtattak, mint eltántorítanának. Sokszor kérjük számon a magyar társadalmon, a változások elutasítását, de mit várunk a választóinktól, ha mi, választottak is nehezen változunk. A Fidesz egyik legnagyobb eredménye a politikai rendszer és osztály átalakítása. Az, hogy a kisebb parlamenttel a változást magunkon kezdtük. A jövőben a múlt régi érdekeinek megtörése nagy vitákat hoz még. Gyakran kérdezik a választóim, hogy tulajdonképpen mit is csinálok. A válaszom: tanulok. Amellett ugyanis, hogy a kormány ügyeit szervezem, az ország, és talán Közép-Európa legtapasztaltabb politikusa mellett dolgozhatok, amiből minden nap tanulok. A magyar állam működéséről, vagy arról, hogyan kell kormányozni egy tízmilliós országot, talán nagyképűség nélkül mondhatom, csupán néhány ember tud komolyan valamit. 2018-ra talán közéjük kerülhetek.

 

- Emberileg hogyan éli meg a személyét, illetve a kormány politikáját érintő vitákat?

A politika lényege a vitában van. Talán ezért is a parlamenti arénában érzem jól magam. Viták nélkül soha nem jutnánk eredményre. Ma a világban állítások és ellenpontok, vélemények és ellenvélemények egyenértékűek és nem kizárólagosak, ezért a vita és a beszélgetés rendkívül fontos. A személyes támadásokat szokja az ember, de nem gépek ülnek a kormányülésen, a miniszterek is emberek.

 

- Elfogadja az ellenvéleményeket például a kormány menekültpolitikáját illetően is?

Németországban sok barátom van, akik teljesen másként gondolkodnak erről a témáról, mint mi, magyarok. Ezek a viták izgalmasak, hiszen létezhetnek az ember meggyőződésével és hitével szemben legitim álláspontok. Ez soha nem zavart. Sok olyan ismerősöm van, aki életében nem szavazott a Fideszre, nem is tervezi, de ettől még le tudok velük ülni egy asztalhoz. Probléma lenne, ha nem így volna. Ez persze következhet abból, amit az ember otthonról hoz, a neveltetéséből, de akár a polgármesterségből is. Nem tehettem meg, hogy a város egyik felének legyek a polgármestere. A város egészét kellett képviselnem.

 

- Pedig sokszor éppen az önök kormánypolitikája férkőzik be az emberek közé, s úgy tűnik, kifejezetten a feszültségekre játszanak.

Nem gondolják, hogy az utóbbi időben ez inkább csak a választási kampányidőszakokra lehet jellemző?

 

- A menekültügyben nem épp ilyen indulatokat korbácsolnak?

Ez nem jó példa, mert a bevándorlás nem pártpolitikai kérdés. Ebben biztos vagyok.

 

- Pedig már abból is látszik a megosztottság, hogy ön bevándorlást említ, miközben mi a menekültkérdésről kérdezzük. Más a terminológia.

Így van, és ez önmagában is izgalmas vita. A mai magyarok viszonya a bevándorláshoz az elmúlt 25 év legizgalmasabb intellektuális kérdése. Gondoljanak csak bele: 2014-ben egyáltalán nem volt napirenden ez a kérdés. Amikor az emberek választottak, a szavazólapon a bevándorlással kapcsolatos álláspontjukat nem fejezték ki. Ez új téma, nem tudhattuk, mit is gondolnak a választók.

 

- Nem tudják? Hónapok óta azt halljuk, hogy a kormány megkérdezte a nemzeti konzultációban az embereket, s a „magyar társadalom véleményt nyilvánított”.

Nem tudtuk, ezért volt szükség konzultációra. A mi kormányunk, ha nem ismeri a választók álláspontját, megkérdezi őket, nem döntünk a fejük felett. Ne felejtsék el azt sem, hogy a kerítés támogatottsága erősen kérdéses volt.

 

- Most is az…

Tévedés, amióta áll, és nem jönnek a bevándorlók, azóta sokan helyes lépésnek tartják. Vannak, akik most elfogadják, négy hónapja még idegenkedtek tőle. Ebből is látszik, hogy ez nem pártpolitikai vita. Miközben megvédjük magunkat és megvédjük az országot, bennünk, magyarokban megvan a jószívűség és a nagyvonalúság is. Szolidárisak vagyunk a nálunk szerencsétlenebbekkel és segítünk a rászorulóknak. Akiről kiderült, hogy valóban menekült, mindig megvédtük.

 

- Ön szerint az új jogszabályok lehetőséget adnak arra, hogy valakiről kiderülhessen, valóban menekült-e?

Igen, bár gyorsan észrevette mindenki, hogy itt nem politikai menekültekről van szó. Gazdasági bevándorlókat nem akarunk befogadni.

 

- Ennek nem az önök kampánya az oka?

Nem, azok a politikai menekültek, akik az elmúlt 25 évben érkeztek Magyarországra, - talán 6500-an vannak – beilleszkedtek a magyar társadalomba. Ez nem egyenlő azzal, amikor százezrek árasztják el az országot illegálisan és ellenőrizetlenül.

 

- Mindösszesen 65-en „vették el” a magyarok munkáját, miközben önök tetemes összegű kampányt folytattak.

Ha az uniós betelepítési kvóta életbe lép, az jövőre több ezer, utána pedig ki tudja, mennyi embert jelent. Ha egyszer ezt a kaput kinyitjuk, soha nem lehet becsukni. Ha a betelepítettek száma évről évre növekszik, amivel egyenes arányban a hazai társadalomban lévő feszültség is fokozódik, lényegesen kisebb lesz a mozgásterünk, de annál nagyobb a baj. A társadalmunk nemet fog mondani, hogy befogadjon Németországból Magyarországra áttett bevándorlókat. Van nálunk is elég rászoruló ember, ha segítünk, akkor őket kell támogatnunk.

 

- De a kvótarendszert is övezik még viták, például épp azzal kapcsolatban, hogy ott tartható-e a kijelölt célországban egy menekült, aki máshová akar menni. Mi értelme mégis kardoskodni?

A rendszer akkor - és csak akkor - lenne betartatható, ha mind a 28 országban ugyanazt az ellátást kellene biztosítani. Ez a szociális támogatás csak több lehet annál, mint amennyit ma egy magyar ember segélyként kap. A kvótás bevándorlóknak sokkal több szociális ellátást kellene adni, mint azoknak, akik itt élnek Hódmezővásárhelyen. Ez elfogadhatatlan, és olyan feszültséget szülne, amit képtelenek lennénk kezelni.

 

- A menekültek vajon a szociális ellátásban, vagy munkában és normális megélhetésben reménykednek Európában?

Ismétlem, a politikai menekültekkel szemben Magyarország nagyvonalú. Be kell, és be is fogadjuk őket. Aki viszont a jobb élet reményében, segélyért vagy munkavállalási céllal indul útnak, az nem politikai menekült, hanem gazdasági bevándorló. Ez két kategória, két válasszal. Gazdaságunknak nincs szüksége bevándorlókra.

 

- Azt reálisnak tartja, hogy aki politikai okokból elmenekül a hazájából, ne választhassa meg, hová megy?

A kvótarendszer épp ezt a lehetőségét zárja ki, mégsem kritizálják. Lássuk be, a németek és a franciák is azzal próbálkoznak, hogy különbséget tegyenek a valódi politikai menekültek és a gazdasági bevándorlók között. Különbséget is kell tenni. A délszláv válság idején ebbe a városba nagyon sok menekültet fogadtunk be. Idejöttek Zentáról, és bármelyik hódmezővásárhelyi család szívesen látta őket, segítettünk nekik. Ha nincs háború, munkáért vagy segélyért jönnek, zárt kapukat találnak. Nem vitatom, hogy vannak Európában olyan országok, ahol demográfiai problémák vannak. A magyar kormány tiszteletben tartja döntésüket, ha úgy gondolják, behívnak és támogatnak muzulmán családokat. Mi azt mondjuk, hogy a magyar családokat kell támogatni. Magyarországnak is vannak demográfiai problémái, amelyek nem fognak gyorsan megoldódni, mégsem a betelepítés a válaszunk, hanem a magyar fiatal családok segítése.

 

- Vannak olyan gazdasági elemzések, melyek szerint a magyar gazdaságnak szüksége lenne bevándorlókra.

Magyarország különleges helyzetben van. Ha munkaerőre vagy járulékfizetőkre van szükségünk, akkor Kárpátaljáról vagy Délvidékről hívhatunk haza magyarokat. Nem kell, hogy nagy tömegű bevándorló csoport befogadásának társadalmi és kulturális kockázatát vállaljuk. Hiszen a külhoni honfitársainkkal nyelvi és kulturális különbségek nincsenek, ők mi vagyunk.

 

- Ezt az álláspontot miért kell egy nemzetvédő, idegengyűlöletre építő, félelmeket gerjesztő, terroristázós sziruppal leönteni?

A párizsi merénylet előtt is világos volt a magyar kormány álláspontja, és ezzel már akkor sokan egyetértettek. Azóta kétség sem férhet hozzá, hogy a szélsőséges iszlám – még a legenyhébb vélemények szerint is – minimum rátelepült a bevándorlási hullámra. Mások szerint gyökeresen benne van. Bármelyik legyen is igaz, óriási kockázat, hogy ellenőrizetlenül léphetnek be Európába emberek, hogy Görögország előtt senki sem állítja meg, nem azonosítja őket, nem nézik meg, valójában kik jönnek erre a kontinensre. Kétszázharmincezer ember ment át úgy Magyarországon, hogy megtagadta a regisztrációt. Angela Merkel politikai lépésének, egyetlen sajtótájékoztatónak ez lett az eredménye. Nincs olyan ember a világon, aki meg tudja mondani, hány kockázatot jelentő ember volt abban a tömegben. A párizsi merénylet főszervezője járt Budapesten, járt a Keletinél is…

 

- A magyar kormány elsőként kezdeményezte Európa közös határvédelmét a görög partszakaszokon. Ehhez képest a Frontex szóvivője szerint Magyarország mindeddig 4 embert küldött.

Háromszáz határőrt küldünk Görögországba.

 

- De kormány miért nem veszi ki a részét a közös európai védekezésből is?

Ha a közös európai védekezés elindul, ki fogjuk venni részünket abból is, ahogyan a pénzügyi segélyezésben is felelősséget vállalunk. Azoknak az országoknak a támogatásában aktívan részt fogunk venni, amelyek helyben képesek kezelni a válságot. Az EU-török megállapodással teljes mértékben egyetértünk. Azt gondoljuk, Törökországban kell tartani azokat, akik jelenleg is ott vannak. Ott kell segítséget nyújtanunk, ahol a baj kialakul, nem pedig Európában. Azt kell támogatnunk, hogy a saját hazájában boldoguljon mindenki, nem engedhetjük, hogy a világ egy része meginduljon Európa felé, csak azért mert 150 országban rosszabbul élnek, mint az EU-ban.

 

- Látott felvételeket török menekülttáborokról?

Láttam, értem, mire céloz a kérdésével. Pontosan azért kell pénzt adni nekik, hogy az ottani körülmények megváltozzanak.

 

- De ott nincs munka-, sőt, életlehetőségük, miközben Európában van…

Megismétlem: mi tiszteletben tartjuk, ha a német társadalom úgy dönt, hogy bevándorlókra van szükségük. Tegyék. Ez az ő dolguk, nem a miénk. A német meghívás számláját nem fizettethetik ki velünk. Ha a táborokban élők miatt aggódunk, akkor pontosan a támogatás lehet a jó megoldás, hiszen nem képes mindenki több ezer kilométert utazni Európába.

 

- Igen, de ön az előbb Európa védelméről beszélt.

Teljesen természetes, hogy szeretnénk elérni, ha valaki Európába jön, legyen ellenőrizve. Miért nem lehet Törökországban, és Görögországban olyan EU pontokat felállítani, ahol az indulókat előre ellenőrizzük? Meggyőződhetnénk arról, mit csinálnak, mihez értenek, mi a céljuk, és csak utána emeljük be őket a munkaerőpiacra abban a tagállamban, ahol szükség lehet rájuk. Ne hozzánk kerüljenek, mert nálunk nincs rájuk szükség. Hogyan következhet a német demográfiai vagy munkaerő-piaci igényből, hogy Hódmezővásárhelyen lakást és szociális ellátást kelljen adni egy bevándorlónak? Mi közünk hozzá!?

 

- Az Európai Unió egy szövetség, nem? A tagsággal nemcsak az uniós pénz jár, hanem kötelezettségek is…

A szolidaritás nagyon fontos, ezért vagyunk hajlandóak a magyar adófizetők pénzéből támogatni a török menekülttáborokat, vagy azokat az országokat, ahol segíteni kell az embereket. Ez a mi hozzájárulásunk. Pénzt adunk azért, hogy ezek az emberek ott maradjanak, ott élhessenek jobban, ahonnan elindulnak. Ez a mi közös felelősségvállalásunk. Azt azonban nem szeretnénk, ha Magyarországon kellene eltartani őket. Részt veszünk a közös felelősségvállalásban, az a kérdés, hogyan valósítjuk azt meg.

 

- Miért kell megtámadni a kvótarendszert?

Azért, mert – higgyék el nekem – a magyarok nem akarják, és nem tudják befogadni ezeket az embereket. Nem látjuk, hol a vége, hány emberről és hány évről beszélünk. Biankó csekket nem írunk alá. Nekünk az a legnagyobb érték, ha a hazánk a következő évtizedekben egységes marad, megőrzi integritását, valamint kulturális örökségét.

 

- Csakhogy az elfogadott kvótaügyi határozat nem letelepítési, azaz befogadási kvótákról szól, csupán a menekültügyi eljárások idejére szóló elhelyezésről.

Németországban nyolcszázezer olyan kérelem van, amihez még hozzá sem szagoltak. Háromszázezer olyan ember van ott, akinek három éve folyamatban van menekültkérelmének elbírálása.

 

- Az EU nemcsak szolidaritási közösség, hanem vannak nettó befizető tagállamok, s vannak élvezői is a közösségnek. A magyar mondás szerint: aki fizet, az huzat. Mégiscsak furcsa, hogy miközben folyamatosan ellenállunk, s nemet mondunk, rengeteg pénzt kapunk és elfogadunk.

Az EU-s kohéziós alapon keresztül valóban kapunk a felzárkózásunkhoz szükséges segítséget, forrást. Ezt azért kapjuk, mert 2004-ben azt mondtuk: a tőke, az emberek és az áru szabad áramlása megvalósulhat. Hozzáférést biztosítottunk piacainkhoz, nincsenek védővámjaink. Ez az Európai Uniónak nagyon megéri. Kilencezer milliárd forint sok pénz, amiből mi háromezer milliárdot fizettünk be, tehát öt- hatezer milliárd forint az, amit Magyarország nettóban kap az EU-tól. Ezért is megfizettünk például azzal, hogy nem tudjuk a saját termékeinket vámokkal védeni, kevés magyar bank van, és sorolhatnám tovább. Föladtuk a nemzeti önrendelkezésünk jelentős részét. Azt a számot pedig soha nem ismerjük meg, hogy vajon a német gazdaság mennyit nyert a 2004-es közép-európai csatlakozással. Nagyon sokat. Sokkal többet, mint amennyit ideadnak nekünk.

 

- Azt a számot meg lehet becsülni, mi történne, ha megalakulna a mini Schengen, és mi kimaradnánk…

Nagy baj lenne. Az EU ebben a formában lényegében megszűnne. Mert épp a személyek szabad áramlásának elve, az egyik tartópillér sérülne. Ez elfogadhatatlan és megengedhetetlen. Mi, akik bent vagyunk, nem szenvedhetünk azért, mert vannak, akik ide akarnak jönni.

 

- Úgy tűnik, a menekültkrízis kikezdte az egész európai integrációt.

Valóban, ez veszélyezteti az integrációt.

 

- De ebben a folyamatban a magyar kormány aktív szereplő.

Félreértés ne essék, mi nem akarjuk az integrációt tovább mélyíteni. Szempontunkból az EU elsősorban gazdasági érték- és érdekközösség, nem politikai. Most pedig politikai értékeket akarnak ránk kényszeríteni. Elfogadom, hogy mindez számukra érték, tiszteletben is tartom, de a magyar társadalom nem tudja, és nem fogja elfogadni sajátjaként. Erről nem volt szó 2004-ben. Az EU alapszerződésében vannak elvek a politikai együttműködéssel kapcsolatban, de szó nincs bevándorlókról. Ebben a témában az európai baloldal eltökélt szándéka, hogy mélyítse az integrációt, mondván: csak egységes megoldással lehet kezelni a problémát. A magyar, a cseh, a lengyel és a szlovák kormány egységesen elutasítja ezt. A V4-ek közötti szoros együttműködés Orbán Viktor kormányzásának nagy sikere. Gondoljanak csak bele; ma a szlovák kormányfő Európával szemben a magyar kormány mellett áll ki, pedig a két ország viszonya nem volt feszültségektől mentes. A V4-ek aggodalommal tekintenek az integráció újabb fokozatára. Brüsszel le akarja nyomni a torkunkon az integráció mélyítését és erre a bevándorlókat használja fel. Nem akarunk a szuverenitásunkból többet feladni. A következő tíz év legfontosabb kérdése Magyarország szempontjából éppen az, mennyire képes a függetlenségét megőrizni. Ez a Fidesz politikájának lényege, ezen a szemüvegen keresztül tekintünk mindenre. Több Magyarországot és kevesebb Brüsszelt akarunk.

 

- Ha a 2020-as uniós költségvetésnek már nem ilyen mértékben lesz nyertese Magyarország, akkor az uniós tagságunkat is megkérdőjelezik?

Nem tartom valószínűnek. Hiszen az EU nemcsak kohéziós támogatásokról, hanem exportlehetőségekről is szól. Számos gazdasági együttműködési forma van a tagállamok között, így nekünk, és a V4-eknek is érdeke a szövetség.

 

- Nem lesznek a V4-ek a vesztesei egy kétsebességes Európának?

Közép-Európa nem a probléma, hanem a megoldás az Unió számára. A következő tíz évben várhatóan gazdasági növekedés csak ebben a térségben lesz. Nyugaton kicsi az esélye a növekedésnek, mert a bevándorlás miatt erősíteniük kell a szociális elosztási rendszereiket. Minél több bevándorló van, annál több szociális támogatás kell. Minél több a szociális támogatás, annál nagyobb költségvetési viták várhatóak. A nagy szociális kasszák megbénítják a gazdaságot. Már most látszik, hogy a bevándorlásügy elosztási vitákat eredményez, ami csökkenti versenyképességet. Éppen ezért az EU-nak alapvető érdeke, hogy hagyjon békén bennünket, hiszen Európa versenyképességi tartaléka nálunk van.

 

- Noha a kvóta ügyében jogászok szerint nincs sok esélye a magyar kormány keresetének, sokak szerint el lehet érni, hogy mégse legyen kötelező mindenkire.

Éppen az a lényeg, hogy az európai miniszterelnökök az önkéntes kvótában állapodtak meg. Ezt a megállapodást bojkottálta az Európai Bizottság, amikor egy jogi trükkel a kötelező kvóta irányába vitte a dolgot. Mi is az önkéntes kvótáról beszélünk. Azzal nincs bajunk. Aki akar, lépjen be és viselje ennek felelősségét. Mi, akik az elmúlt tíz évben nem tudtuk sikeresen integrálni a magyarországi cigányságot, nem vállalhatjuk a kötelező betelepítést.

 

- Féltünk, hogy ezzel a kormányzati panellel él majd, hiszen korábban, még polgármesterként nem magyarországi, hanem magyar cigányságról beszélt, példamutató integrációs programmal állt elő, aktívan tett a szegregált oktatás ellen…

Hódmezővásárhelyen ez megoldás, az ország bizonyos részein viszont a helyzet nem javult.

 

- Akkoriban azt mondta: „közpénzen közoktatás van, mindenkinek, azonos szinten”. Kormányzati koordinációért felelős miniszterként másként látja?

Nem, pontosan így látom. Éppen azon dolgozunk Balog Zoltán minisztertársammal, hogy az eltérő társadalmi helyzetű és összetételű településeken nagyobb támogatást tudjunk biztosítani a felzárkóztatásra. Komoly terveink vannak ezzel kapcsolatban.

 

- Szokta olvasgatni Balog Zoltán véleményét a szegregált oktatásról?

Nem mindenben értünk egyet, de a felzárkóztatás fontosságában igen, abban, amit most is vallok: közpénzből közoktatás van, mindenkinek, azonos szinten.

 

- Az elmúlt évek szervezeti és intézményi átalakításai nem épp a felzárkózást és az épülést szolgálták, utalunk itt például a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) ügyeire

Vitathatatlan, hogy az az oktatási vagy egészségügyi rendszer, amelynek több száz fenntartója, üzemeltetője van, baj és nehézség idején nem tud sikeres lenni. A különbségek és a hátrányok nem kisebbek, hanem nagyobban lesznek. Az új rendszernek vannak még gyermekbetegségei, de számtalan hibát kiküszöböl.

 

- Már elnézést, de miben sikeres akár a központosított kórház-, akár az iskolafenntartó?

Szervezési problémák vannak, nem vitatom. De az anomáliát, hogy a hódmezővásárhelyi iskola betartja az integrációs törvényt, a miskolci pedig nem, mégiscsak fel kellett oldani. Mint ahogy azt sem hagyhattuk szó nélkül, hogy húsz kilométeren belül sokkal rosszabb a kórházi ellátás az egyik intézményben, mint a másik kórházban. Nekem is komoly kételyeim voltak, de önmagában az, hogy az állam kezébe vette a teljes intézményrendszer irányítását és fenntartását, óriási lehetőség. Hogy optimális volt-e egy-egy nagy költségvetési szervet létrehozni ezek fenntartására, az vitatható. A szervezési és működtetési kérdés az alapdöntést nem kérdőjelezi meg. Jobban, vagy másként kell szerveznünk, de nem kétséges, hogy az államnak kell irányítania.

 

- Ez a bürokráciát éppenséggel csökkenti?

Nem, sőt több területen növelte. Az oktatási vagy az egészségügyi rendszerek fejlesztésére elsősorban nem a bürokráciacsökkentés miatt, hanem a magyar emberek által igénybevett állami szolgáltatások minőségének javítása érdekében került sor. Ettől függetlenül a bürokráciacsökkentésen dolgoznunk kell. Az állami bürokrácia ma a fejlődés és az előrelépés gátja.

 

- Mennyi pénzt - mennyi pluszt és mennyi mínuszt - jelent az országnak a bürokráciacsökkentési programja?

Ára lesz, ez nem kérdés. Gondoskodni kell azokról a munkavállalókról, akik kikerülnek a közigazgatásból. Számukra a magánszférában kell lehetőséget biztosítani, karrierhíd segítségével. Azoknak a munkaadóknak, akik átvesznek alkalmazottakat a közszférából, járulékkedvezményt kell biztosítani. Azoknak, akik vállalják a közszférából való önkéntes kilépést, támogatást kell adni. Akik közülük más szakmát tanulnak, vagy vállalkoznak, azokat szintén segítenünk kell. Az ár nagy, a hozadék viszont felbecsülhetetlen. Magyarország versenyképességén sokat javít, ha nem lesz ekkora a bürokrácia. A szomszédos országokban 30 százalékkal kevesebb az állam által foglalkoztatottak aránya. Ez a tény önmagáért beszél.

 

- Bürokráciacsökkentés címén ugyanakkor kétmilliárdos hivatalt hoztak létre az aktáknak…

Vannak vadhajtások, amiket le kell nyesnünk. Folyamatosan vizsgáljuk a nemzetközi példákat, de az átalakításaink tapasztalatait is fokozottan figyeljük. Ami bejött, és jól működik már most is, az a kormány- és járási hivatali rendszer. Ma ezek a magyar állam legstabilabb és kiszámíthatóbb pontjai, ezeket lehet felelősséggel és feladattal terhelni. A magyar kormánynak ez a legerősebb fegyver a kezében.

 

- Azaz újabb hatósági feladatokat vesznek át a kormányhivatalok?

Igen, lesz feladatátrendezés a megyei és járási kormányhivatalok javára. A kormány úgy döntött, hogy az országos állami költségvetési intézményként működő mintegy 90 hatóságot és hivatalt a kormányhivatali struktúrába integrálja. Tehát nagy átalakítást tervezünk.

 

- Miközben a bürokráciacsökkentéssel folyton valakinek a tyúkszemére lép…

Persze, hiszen többen vannak a bürokraták, mint én. Az államon belül Orbán Viktoron kívül nincs is ehhez szövetségesem. Hozzáteszem: erős szövetséges, de belátom, hogy ezt más nem nagyon akarja kettőnkön kívül. Leginkább a vállalkozókra és a munkaadói érdekképviseletek szövetségére számítok.

 

- Ez sokat elárul az ország működéséről. Nem tart attól, hogy ebbe a projektbe fog belebukni?

Senkinek sem sikerült még az elmúlt 25 évben. A kormányok az apparátusok foglyai a világon mindenhol. Kérdés, van-e bátorságunk, hogy ezen változtassunk. Szeretem a kihívásokat és a nagy feladatokat, ezért nem a kudarcot, hanem a lehetőségeket látom a bürokrácia leépítésében. A magyar gazdaság növekedése és versenyképessége a tét. Szép munka lesz 2016-ra.

 

- Ön sokakkal nincs jóban, ráadásul már tudjuk, nem néz Habony-videót, nem jár focimeccsre, nem szerepel bulvárlapokban, nem ultizik. Bizonyos társaságokból azért így kilóg…

Valóban nem vagyok klubtag.

 

- Ibizán?

Sem Ibizán, sem a futballstadionok VIP-páholyaiban. Nem jártam ezeken a helyeken soha, és nem is tervezem.

 

-Pedig Polt Péter legfőbb ügyész szerint nincs baj a kormányfővel közös szotyizással…

Csak azt tudom mondani, hogy amíg ők futballt néznek, én dolgozom. Így mindenki jól jár.

 
 
VH-Népszava
 

Olvassa el ezt is!

Az elfeledett vásárhelyi operaénekes

Az elfeledett vásárhelyi operaénekes

December 24-én lenne a 93. születésnapja az 1998-ban elhunyt Kenéz Ernő operaénekesnek, aki élete utolsó éveire oda tért vissza, ahonnan elindult.
Átadásra kész az új Vidékfejlesztési Hivatal

Átadásra kész az új Vidékfejlesztési Hivatal

Szegedről Hódmezővásárhelyre költözik a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, január 4-én már itt fogadják az ügyfeleket.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

2024. 15. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Tömeg, jó hangulat - igazi majális fíling

Tömeg, jó hangulat - igazi majális fíling

A cikk címét az április 30-án délután, este kilátogatóktól idéztük. A régi időket idézte a vásárhelyi önkormányzat által szervezett Népkert majálisa. Képekkel.
 

És ezt már olvasta?

Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon Egy hónap múlva, június 6-án  elstartol a Deja Vu Fesztivál. Három napon át egymást váltják majd a színpadokon a 90-es és 2000-es évek sztárjai.
 
Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Elkezdődtek az idei érettségik
Elkezdődtek az idei érettségik A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.
 
Rollerezés Vásárhelyen is
Rollerezés Vásárhelyen is Vásárhelyen is bérelhetők a Lime rollerek. 250 járművel, legalább 60 parkolóhellyel indult a szolgáltatás Hódmezővásárhelyen.
 
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Az állattenyésztő szakma számára ma már európai hírű a kiállításra a hazai és külföldi kiállítók 50 ezer érdeklődőre számítanak idén is.
 
Már nincs messze az 5. hely
Már nincs messze az 5. hely A kérdés az volt a Hódtói Sportcsarnokban, hogy ki játszhat majd az 5. helyért az NB I/B Zöld csoportjában.
 
Lelkes amatőrök, profi cuccok
Lelkes amatőrök, profi cuccok Április 27-én délelőtt a Hódmezővásárhelyi Rádió Klub börzét rendezett, amelyre több, mint 100 kiállító érkezett az ország több pontjáról.