GazdaságLátványos éjszakai munkálatok

2017. július 10., hétfő
 

Beemelték a 47-es út felett a Magyarországon referenciának tekinthető 13 méter magas kettős körforgalom íves elemeit.

 

 

Fotók: NIF

 

 

 

Többször írtuk a Vásárhelyi Hírekben, hogy a 47 sz. főút Hódmezővásárhely elkerülő szakaszának építése 2016 novemberében kezdődött és akkor vált nyilvánossá hogy a 47-es útnál körforgalom épül 13 méteres magasságban. A grandiózus építmény terve azonnal - azóta sem csillapodó vihart kavart nemcsak a helyi lakosság körében, hanem az országszerte is.

Az értelmét sokan megkérdőjelezik, jóllehet kézenfekvő a magyarázat:

"Egy hagyományos csomópont építése esetén a főút melletti bányatavat fel kellene tölteni, de ez rengeteg kockázatot hordoz magában" – mondta Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kommunikációs igazgatója. Hozzátette, a süllyedések miatt az út megrepedhet. A másik oldalon a vasúti sínek magasabban vannak, így a szintbeli kialakítás ott sem oldható meg. Ezért indokolt az elkerülő út Szeged felőli végcsomópontjában, a Szeged- Békéscsaba vasútvonal, és a meglévő 2x2 sávos 47 sz. főút felett egy különleges hídszerkezet, úgynevezett körhíd építése.

 

A szkeptikusok, még ha el is fogadják a magyarázatot, felteszik a kérdést: a magasba emelkedő úton mi fog történni a Dél-Alföld e részére jellemző gyakori ónos eső esetén? Egyébként Budaörsnél van egy hasonló építmény, de a kopáncsi annál is nagyobb lesz. Referenciának számít majd és még kilátót is terveznek a közelébe.

 

A körhíd összesen 9 szerkezetből áll: a vasútvonal feletti hídból, a főút feletti 4 db hídszerkezetből, illetve a 2-2 db fel- és lehajtó ágak hídjaiból. Július 8-án és 9-én éjjel az építkezés látványos szakaszához érkezett: ekkor emelték be a főút feletti hídrészekhez a 4-4 db íves acél tartógerendát, melyek hossza 23-25 méter közötti, súlyuk pedig páronként körülbelül 30 tonna. 

A gerendákat 40 szakember felügyelete mellett, egy 400 tonnás daru emelte be. 

 

A NIF tájékoztatása szerint a tartók beemelését követően folytatódnak a munkálatok, következhet a zsaluzás, a vasszerelés, illetve a pályalemez együtemű betonozása. Az építés során a főtartókat is alá kellett támasztani, a meglévő 47. sz. főút elválasztó sávjában elhelyezett ideiglenes járommal, mely a pályalemez beton szilárdságának elérése után bontható majd el, ekkor válnak majd a háromtámaszú szerkezetek kéttámaszúvá.

 

Az 27 milliárd forint építési költséggel számolt elkerülő út – és vele a körhíd – forgalomba helyezése 2018 tavaszára várható.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Tüzes hétvége - leégett egy kombájn is

Tüzes hétvége - leégett egy kombájn is

A tűzoltóknak sok munkája volt ezen hétvégén is. Tarló, lábon álló gabona, szalmabálák mellett Vásárhely határában egy kombájn is a tűz martaléka lett.
Közel fél tonna adomány

Közel fél tonna adomány

Nagy adakozó kedvről tettek tanúbizonyságot a vásárhelyi és szegedi állatkedvelők. A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete tartott gyűjtést a hétvégén. Képekkel!
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.
Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye

Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye

Április első napja nagy meleget hozott, de még vissazatér a hűvös idő, vagyis a szeszélyességét bizonyító áprilishoz egy finom sütemény receptjével csatlakozunk.

 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.