KözéletLáttuk a legboldogabb kóbor kutyát

2013. május 18., szombat
 

„A kóbor kutyáknak- befogásuk után- minél hamarabb gazdát keresünk. Csak minimális időt töltsenek kennelben” határozta meg tevékenységük egyik fő csapásirányát, Balogh Ernő, a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületének elnöke.

 

Fotók: VH

 

 

Az utóbbi egy évben dinamikusan fejlődő és a városban egyre ismertebb és elismertebb egyesület, május 17-én az Interspar parkolójába, színvonalas családi napra csalta ki a vásárhelyiek apraját-nagyját. Kutyaiskola bemutatója, ügyességi versenyek, keverék és fajtatiszta szépségverseny mellett táncbemutató és kézműveskedés is tarkította a napot.

 

Balogh Ernő elnök elmondása szerint, az egyesület 10 tagja, valamint a pártoló tagok, segítők ennek a sokszínű napnak a megszervezésével nemcsak a kóbor ebek sorsának segítésére, hanem a kutyatartás felelősségére is fel akarták hívni a figyelmet.

Nem véletlen az sem, bár némi csodálkozást azért kiváltott, hogy a nézelődök, a kutyás résztvevők között egy „ló” is fel-alá mászkált. A tréfás jelmez a Táltos Iskolára utalt, amely a szervezésben is kivette a részét. A közvetlen összefüggés pedig, hogy felnőttképzésükben a habilitációs kutyakiképző, a kutyakozmetika is szerepel. Ennek leginkább azok a kóbor összeragadt szőrű, elhanyagolt kutyák örültek, amelyeket ott helyben szépítgettek a kutyakozmetikusok. Az egyik kissé megszeppent keverék kutyát hárman is kezelésbe vettek. Talán érezte hogy itt most valami jó történik a loncsos bundájával, mert néhány perc után elernyedtek az izmai és kinyúltan, szinte boldogan hagyta hogy a gondos kezek nyomán akár a délutáni szépségversenynek is esélyes részvevője lehessen.

„Igaz, hogy ezen a napon csak a kutyák a főszereplők, de egyesületünk elkóborolt, vagy utcán talált elárvult macskák elhelyezését is célul tűzte, de volt már olyan eset, hogy telefonáltak, hogy kismadarat találtak.” mondta a Vásárhelyi Híreknek Balogh Ernő. Azt is elmondta, az állattartás felelősségének tudatosításában, az ismeretek népszerűsítésében is kiveszik a részüket. Mint megtudtuk, ebben jelentős médiasegítség a hódmezővásárhelyi RádióX, amelyben az egyesületnek rendszeres műsora van.             

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Nyomozók a tantestületben

Nyomozók a tantestületben

A kiemelten veszélyeztetett iskolákban megkezdi működését az iskolarendőrség. Az iskolák és a családok közreműködése is elengedhetetlen.
Sárgulási felvonulás Vásárhelyen

Sárgulási felvonulás Vásárhelyen

A több évtizedes hagyomány folytatódik, bár a Mezőgazdasági Kar is átállt a 6 plusz 1 féléves tanrendre, így 2011-től a végzősök majd csak decemberben vehetik át a diplomájukat. Képekkel!
12 éves kislányt ütöttek el a zebrán

12 éves kislányt ütöttek el a zebrán

Vásárhelyen, az Andrássy úton, a lány az úttal párhuzamos kerékpárúton közlekedett, majd leszállt a rollerről, és át akarta azt tolni.
Sárgulás a tradíciók jegyében

Sárgulás a tradíciók jegyében

Hódmezővásárhely jellegzetességéhez tartozik, hogy a Mezőgazdasági Kara hallgatói fogatos felvonulással jelképesen elbúcsúznak a várostól is.
 

És ezt már olvasta?

Diákolimpia döntő Vásárhelyen
Diákolimpia döntő Vásárhelyen A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 23. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.