Kék hírekLakásbetörés Vásárhelyen

2016. július 26., kedd
 
Lakásbetörés Vásárhelyen

A hódmezővásárhelyi nyomozók elfogtak két makói férfit, akik a gyanú szerint egy helyi ingatlanba törtek be. A József Attila, Nagy Sándor és a Könyves utca határolta rész egyik lakott ingatlanjába július 23-án éjjel törtek be.

 

 

Képünk illusztráció

 

 

Az elkövetők autóval érkeztek, majd a ház utcára néző ablakát befeszítették. Az egyik terhelt a lakásba bemászott és készpénzt, valamint két karton cigarettát lopott el.

A bejelentést követő egy napon belül a rendőrök Hódmezővásárhelyen elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 26 és 30 éves makói férfit. Ellenük lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon.

 

A Vásárhelyen az előző évek statisztikái szerint ritkának számító lakásbetörések száma hirtelen meglódult, ugyanis amíg 2013-ban 7, addig 2014-ben már 23 regisztrált betörés volt.  Az is igaz, hogy Vásárhely évek óta a „legkevésbé fertőzött települések” sorában található.

 

Egyébként kétpercenként történik hazánkban egy vagyon elleni bűncselekmény, amiből minden hatodik betöréses lopás, olvasható ki az Országos Kriminológiai Intézet (OKRI) 2009 és 2013 közötti időszakra vonatkozó kutatásában. Azóta ez a szám tovább nőhetett.

 

Új, vagy talán már nem is annyira új jelenség a facebookon dicsekvés: az új ingóságok mutogatása éppúgy, mint az amikor egy család „közhírré teszi” hogy mennyi időre utazik el nyaralni. Csak egy kis ügyesség kell, hogy az ismerősökön keresztül kiderüljön hol lakik az illető.

 

Sokszor sokan leírták ezt, ám ha nézegetjük a facebookkot a fenti mindkét jelenségre továbbra is bőven találunk példát. Pedig a biztosítási szakemberek tanácsai szerint óvatosan kell bánni a közösségi oldalakon elhelyezett fényképekkel, bejegyzésekkel is, amelyekkel mi magunk hívhatjuk fel a figyelmet arra, hogy éppen otthonunktól távol tartózkodunk, vagyis szabad a pálya a betörőknek. A bűnözők ezeket az oldalakat böngészve megbizonyosodhatnak róla, ki hol tölti a szabadságát, a hosszú hétvégét, mely lakások maradnak lakó nélkül. A közösségi portálok nem megfelelő használatával tehát teljes képet festhetünk a betörőknek arról, hogy mikor és hova érdemes ellátogatniuk.

 
 
VH-police.hu
 

Olvassa el ezt is!

Verekedett - előzetesbe kerülhet

Verekedett - előzetesbe kerülhet

Őrizetbe vett a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság egy 36 éves helybeli férfit, aki az elmúlt napokban a városban garázdálkodott.
Közmunkásból katona?

Közmunkásból katona?

A vásárhelyi közmunkások is megkapták, vagy a napokban meg fogják kapni a Magyar Honvédség  „behívóját”. Ajánlott a megjelenés!

Tavaszköszöntő Mártélyon

Tavaszköszöntő Mártélyon

Részletes program.
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.