SportKupagyőztes a Hód Úszó SE

2013. november 29., péntek
 
Kupagyőztes a Hód Úszó SE

Népes mezőny gyűlt össze a november 23-24-én megrendezett Hód Kupa Nemzetközi Úszóversenyen. 4 ország 50 egyesületének 620 versenyzője állt rajtkőre a 2 nap alatt.

 

 

 


Kovács Zsolt, a Hód Úszó SE sajtószóvivője a Vásárhelyi Híreknek elmondta, az egyesület minden versenyzője számot adott tudásáról, versenyzőik éltek a lehetőséggel, a hazai pálya minden előnyét kihasználva remekül versenyeztek, amit a 23 arany, 16 ezüst és 21 bronzérem bizonyít. Ez az elszánt, motivált versenyzés a Hód Úszó Sporegyesületet a csapatverseny élére repítette, és a vándorserleg létezése óta első ízben itthon tartotta a Hód Kupát, vonta meg a sikeres hétvége mérlegét Kovács Zsolt.

 

A Vásárhelyi Hírek a Hód Kupán elért nagyszerű eredmények hátteréről kérdezte az edzőket.

 „A szeptemberi kezdés óta tanítványaim nagyon lelkesen járnak edzésre és készültünk az első őszi nagy megmérettetésre. Októberben házi versennyel hangolódtunk a megmérettetésre és edzéseken célirányosan a három 50 méteres versenyszám és a két 100 méteres - mell, gyors - versenyszámok szabályos teljesítésén volt a fő hangsúly”- összegezte a célokat Csókay Miklós edző.  Mint mondta, a verseny igen pozitív mérleggel zárult, hiszen 82 indulásból 54 egyéni csúcs született és 19 alapidő. Mindössze 5 alkalommal nem mutatott jobb időt az óra, mint az eddigi legjobb eredmény. 4 esetben kizárásra kerültek tanítványai korai rajt miatt.

„Érmeseim is voltak a versenyen: Barna Máté nagyon kiváló eredménnyel első helyezést ért el 100 m mellúszásban. Máté révén még egy harmadik helyezést is szereztünk a rövidebb mellúszó számban. Tót Emma 50 mellen, Oláh Viktor 50 háton a dobogó második fokára állhatott fel.” Csókay Miklós edző azt is elmondta, Asztalos Réka és Karasz Máté, mindketten 50 mellen és 50 háton, Kérdő Luca 50 háton ért be a pontszerző 5-8. helyen. Mint mondta, 4 sajnálatos kizárás történt a versenyen, ami az izgulás számlájára írható, hiszen versenyzői közül sokan  most először álltak rajthoz 100 méteres versenyszámokban. A már név szerint említett versenyzőkön kívül megemlítette Papp Medárd nevét, aki 100 gyorson 8 mp-et javítva  elsőként úszott  1:30-as  időn belül, zárta az összegzését Csókay Miklós.

Kiss László edző a Hód Kupa versenyeiről elmondta, mindkét napon 12 versenyzője, - 5 leány és 7 fiú - vett részt.
„Szombaton 49, vasárnap 31 alkalommal álltak rajthoz úszóim. Az első napon 34, másnap 21, így összesen 55 egyéni csúcs mellett -78,5 % - os eredményességgel - 10 alapidő született. A két nap 80 indulásából 15 alkalommal nem sikerült a nevezési időt megjavítani, vonta meg a mérleget csapata szerepléséről Kiss László edző.

Az érmes összesítés alapján, 28 érem gyűjtésében heten vettek rész.
Oláh Norbert (7 arany-, 1 ezüst- és 2 bronz) valamint Ugrai Panna (7 arany- és 1 ezüst) minden számban érmes helyezést ért el.
Oláh Norbert – az előző évhez hasonlóan – ismét megnyerte az 50 m-es versenyszámok alapján a legtöbb LEN pontot elérő 2004-es korosztály pontversenyét.

Örömteli Zaka Maja eredményes szereplése is, hiszen a 9 versenyszámában 8 alkalommal egyéni csúcsot úszott és 1 arany-, illetve 2 ezüstérmével egyértelműen igazolta, hogy indokolt volt utólagos bekerülése a Dél-Alföldi Régiós válogatottba.

(A Dél Alföldi Régió Kiemelt Utánpótlás Központról a cikk alján olvashat részletesen!)


Szabó Bence a 100 – 200 – 400 m-es gyorsúszó számokban ért el harmadik helyezést.
Tót Csaba szintén régiós válogatottként 50 és 100 pillangón javított, utóbbiban 2. lett.
Gajda Dalma 50 mellen második-, 100 mellen harmadik helyen végzett.
Kovács Zétény 100 háton elért harmadik helyezésével tette teljessé a csapat éremkollekcióját.
Csapatszinten rendkívül örömteli, hogy mind a 13 versenyszámban az eredményhirdetéskor érdekeltek voltak.
Szintén biztató, illetve az eredményes szereplés bizonyítéka, hogy az érmes helyezéseken túl Kiss László csapatának tagjai még 24-szer (4 – 8 – 2 – 5 – 5) végeztek versenyzői pontszerző (4. – 8.) helyen. Így a 80 indulásból 52-szer (65 %) a mezőny elején végeztek.

Pontgyűjtők:


A legtöbb LEN pontot Zaka Maja (3472 p / 9 rajt) ért el.
Őt követi Ugrai Panna (2714 p / 8 rajt) és Oláh Norbert (2365 p / 10 rajt).

„Az említett érem- és pontszerzőkön túl meg kell említenem, hogy a többi versenyzőm is kiválóan teljesített, hiszen mindenki pozitív mérleggel zárt, illetve időeredményeik is jók.
Nagy Petra – 6 indulás – 4 javítás – 1 alapidő. Különösen a 200 vegyesen történt javítása és a 100 pillangón elért alapideje remek eredmény. Összegzésként elmondhatom, úszóim nagyon motiváltan versenyeztek, kiválóan teljesítettek.” tette hozzá az edző.

 
Ádándi Kiss Gyula vezetőedző a Vásárhelyi Híreknek elmondta, a Hód Kupák történetében a legnépesebb mezőny gyűlt össze a hétvégi versenyen. 50 egyesület több mint 600 úszója mérte össze tudását.

„Csoportomból mindenki rajthoz állt, legalább 9-szer, néhányan 10-szer is. Csak Zsótér Nóra nem indult betegség miatt. Csapatunk az érmek számát tekintve 2 arany, 8 ezüst, 10 bronzzal járult hozzá az egyesület sikerességéhez. Ha az időeredményeket vizsgálom, akkor a 104 rajtból 2 alap idő, és 46 javítás kevésnek tűnik, de ha a rontások mértékét, vagyis a néhány tized-, századmásodpercet nézzük, számos esetben elenyésző, nem szabad elkeseredni. A legjobb statisztikát Csókay Lenke érte el, aki 10 indulásból 8 egyéni csúcsot úszott. Remélem a cikluszárón jobb statisztikát fogunk elérni csapat szinten is,”- mondta Ádándi Kiss Gyula vezetőedző.

 

Érmeseik:

 

Szentkereszty Cecília:    1 arany:    50 m mell
    5 ezüst:    50 m pille, 50m gyors, 100m mell, 100 és 200m gyors,
    1 bronz:    100m pille

Kovács Norman:    1 arany:    100m pille
    1 ezüst:    200m hát
    1 bronz:    200m pille

Károlyi Fanni:    1 ezüst:    100m mell
    3 bronz:    50, és 200 mell, 200m pille

Csényi Lívia:    3 bronz:    100 és 200m gyors, 100m hát

Kendi Csaba:    1 ezüst:     50m mell

Csókay Lenke:    1 bronz:    50m hát


Tóth Tibor edző csoportjából négyen szerepeltek a hétvégen a hazai pályán zajló Hód Kupán.

„A négy versenyző 18 versenyszámban állt rajkőre és nyolcszor a dobogóra is felállhattak.
Ambrus Diána az 50 méteres versenyszámok alapján összesített pontversenyben első, míg Szabó Tamás minimális pontkülönbséggel lemaradva második lett. Dia ennek köszönhetően az érmeken kívül az egyéni korosztályos kupát is  hazavihette,” értékelte a hétvégét Tóth Tibor.

Eredmények:


Ambrus Diána 1993.:
50 pillangó 3. hely
50 hát 1. hely
50 mell 4. hely
50 gyors 3. hely
100 pillangó 1.hely
200 pillangó 1.hely

Szabó Tamás 1988.:
50 pillangó 5. hely
50 hát 8. hely
50 mell 1. hely
50 gyors 4. hely
100 mell 1.hely

Köteles Dávid 1993.:
50 hát 7. hely
50 gyors 7. hely
100 hát 3. hely

Kendi Péter 1995.:
50 pillangó 15. hely
50 hát 6. hely
50 gyors 15. hely
100 hát 5. hely

 

A kétnapos versenyről száznál több fotót nézegethet ITT! 

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

A vásárhelyi úszósport sikere

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vádemelési javaslat vásárhelyi díler ellen

Vádemelési javaslat vásárhelyi díler ellen

Egy kertvárosi társasház első emeleti szobájában fóliasátor alatt termesztett kábítószert a 26 éves hódmezővásárhelyi H. Zsolt. A lakásból kiáramló szag buktatta le. Képekkel!
A régészkedő pulykák híressé tették Szikáncsot

A régészkedő pulykák híressé tették Szikáncsot

Végre a vásárhelyiek is megtekinthetik a hat és fél kilogrammos aranylelet egy részét a januárban nyíló kiállításon. A lelet megtalálásának nem mindennapi története!
Választás 2024 - Balog Norbert

Választás 2024 - Balog Norbert

Balog Norbert, a Mi Hazánk Mozgalom helyi szervezetének és választókerületi elnöke indul a polgármester-választáson.
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.