Házon kívülKözépiskolai felvételik január 21-től

2011. január 21., péntek
 
Középiskolai felvételik január 21-től

A középiskolai központi írásbeli felvételi vizsgák január 21-én megkezdődtek, melyekre összesen több mint 69 ezer vizsgajelentkezést rögzítettek.


 

A középfokú iskolák felvételi eljárásának központi írásbeli felvételi vizsgái január 21-én megkezdődtek, melyekre összesen több mint 69 ezer vizsgajelentkezést rögzítettek a középiskolák - tájékoztatott az Oktatási Hivatal (OH). A negyedik, hatodik és nyolcadik évfolyamos általános iskolásokat felvételi eredményeikről február 10-ig tájékoztatják a vizsgát szervező iskolák, míg beiratkozni június 27. és 29. között lehet majd.

Idén az egységes felvételi vizsgákat az érintett hat, és nyolcosztályos gimnáziumokban január 21-én tartják meg, melyet követően január 27-én kerül sor a pótló vizsgákra. A központi írásbeli felvételi vizsgák összesen ötszáz intézmény 523 telephelyén zajlanak majd: a 9. évfolyamra jelentkezők 478, a hatosztályos gimnáziumba jelentkezők 59, míg a nyolc osztályos gimnáziumba jelentkezők 43 intézményben tesznek majd felvételi vizsgát - derült ki az OH tájékoztatásából.
A hivatal a felvételi számok kapcsán beszámolt arról is, hogy 2010. december 15-ig a nyolc, és a hat évfolyamos gimnáziumokba, valamint a 9. évfolyamra történő általános, illetve tehetséggondozó írásbeli felvételi vizsgákra összesen több mint 69 500 vizsgajelentkezést rögzítettek a középiskolák. A nyolc évfolyamos gimnáziumba jelentkező diákok száma ebből 3900, a hat évfolyamos gimnáziumba jelentkezőké ötezer, míg a 9. évfolyamos "általános" középiskolai tantervű jelentkezések száma több mint 57 400 fő.
A középiskolai felvételi következő állomásaként a középiskolák február 21. és március 11. között tartják meg a szóbeli meghallgatásokat, majd március 16-án teszik közzé az ideiglenes felvételi jegyzéket. Ez alapján március 17-18-ig lehet változtatni a megjelölt iskolák között felállított sorrenden. Ezt követően a diákok és az általános iskolák április 27-ig kapják meg a felvételről vagy elutasításról szóló értesítést.
Azokban az iskolákban, ahová a felvehető létszám kilencven százalékánál kevesebb diák került be, rendkívüli felvételi eljárást tartanak május 2. és 13. között.
Az középiskolai felvételi utolsó lépcsőjeként pedig június 27-29. között iratkozhatnak be a diákok a középfokú iskolákba.

A hódmezővásárhelyi középiskolákba  nincs felvételi vizsga, a 6-7-8. osztály év végi osztályzatai alapján rangsorolják a felvételizőket.

 

Olvassa el ezt is!

Kilenc vásárhelyi érmes helyezés

Kilenc vásárhelyi érmes helyezés

Gerendáson rendezték meg a VIII. Fehér Kupa és VIII. Spárta Kupa nevű ITF Taekwon-do versenyt.
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán

Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán

Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Ütős hétvége a Hódtóiban

Ütős hétvége a Hódtóiban

Május 9-én a Hódtói Sportcsarnokban rendezte meg a Hódmezővásárhelyi Box Club a II. Szalkai László-emlékversenyt.
 

És ezt már olvasta?

Pünkösdölő a Tájházban
Pünkösdölő a Tájházban A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
 
Civil- és sportszervezeteket támogattak
Civil- és sportszervezeteket támogattak Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
 
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

 
A 10. helyen zárt a Kosársuli
A 10. helyen zárt a Kosársuli Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 
Az agrárium ünnepe
Az agrárium ünnepe Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.
 
Az agrárszakma háromnapos ünnepe
Az agrárszakma háromnapos ünnepe A XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat május 14–16. között rendezik Hódmezővásárhelyen, a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumában.Részletes program.
 
Lengyel testvérvárosi látogatás
Lengyel testvérvárosi látogatás Lengyelországban május 3-a az Alkotmány napja, (1791-ben) az Európában első, modern alaptörvényt ünneplik.