Kultúra, oktatásKövetkezik: az Oldalkosár utcai bölcsőde

2010. szeptember 10., péntek
 
Következik: az Oldalkosár utcai bölcsőde
Közel 223 millió forint lesz a Hóvirág utcai bölcsőde építésének összköltsége.

Az átadást szeptember  végére tervezik. Az új épületrész 40 férőhellyel növeli a bölcsődei kapacitást  és további 10 óvó néni és  dajka segíti a gyerekek napi tevékenységét. Az építkezés uniós pályázati forrásokból valósult meg, melyből Vásárhely önkormányzata tíz százalék  önrészt vállalt. A pályázatot a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás nyújtotta be a  Magyarország Fejlesztési Terv keretében. A 223 milliós összköltségű beruházást a magyar állam és az  európai unió közel 201 millió forinttal támogatja, míg az önrész 22,5 millió forint A tervezett átadás  időpontja szeptember 30-a. Októbertől az Oldalkosár utcai bölcsőde kap- emeletráépítéssel- új termeket.
 

Olvassa el ezt is!

Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

A 10. helyen zárt a Kosársuli

A 10. helyen zárt a Kosársuli

Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
Ütős hétvége a Hódtóiban

Ütős hétvége a Hódtóiban

Május 9-én a Hódtói Sportcsarnokban rendezte meg a Hódmezővásárhelyi Box Club a II. Szalkai László-emlékversenyt.
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán

Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán

Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
 

És ezt már olvasta?

Pünkösdölő a Tájházban
Pünkösdölő a Tájházban A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Civil- és sportszervezeteket támogattak
Civil- és sportszervezeteket támogattak Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
 
Az agrárium ünnepe
Az agrárium ünnepe Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.
 
Az agrárszakma háromnapos ünnepe
Az agrárszakma háromnapos ünnepe A XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat május 14–16. között rendezik Hódmezővásárhelyen, a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumában.Részletes program.
 
Lengyel testvérvárosi látogatás
Lengyel testvérvárosi látogatás Lengyelországban május 3-a az Alkotmány napja, (1791-ben) az Európában első, modern alaptörvényt ünneplik.
 
A két győzelemig tartó párharcban az első már megvan
A két győzelemig tartó párharcban az első már megvan Május 7-én este hazai pályán kezdte az NB I/B Zöld csoport 9. helyéért zajló párharcot a Vásárhelyi Kosársuli.