FélpercesKoszovóban is megemlékeztek

2016. július 26., kedd
 
Koszovóban is megemlékeztek

A nándorfehérvári diadal 560. évfordulójának tiszteletére tartottak megemlékezést július 22-én az MH KFOR Kontingens 14. váltásának katonái Koszovóban.

 

 

 

 

Megemlékező beszédében Búz Csaba hadnagy kiemelte: a nándorfehérvári győzelem olyan kiemelkedő esemény volt, amelyre még évszázadok múltán is büszkén emlékezhetünk, és amelyben a magyar nép megmutatta, hogy hazájának védelmével egyszersmind Európát is védi. „Nándorfehérvár védőinek akkor a déli határok felé közeledő ellenség jelentette veszély, és most a magyar katonák szintén a déli országhatár védelmében látják el minden nap a szolgálati feladataikat.” - mondta a hadnagy.

Horváth Kornél hadnagy, az MH KFOR Kontingens 14. váltásának tábori lelkésze imájában kiemelte: „Nemzetünknek mindenkor meg kellett küzdeni a szabadság, a béke, a jólét megmaradásáért vagy megvalósulásáért… Elődeink példáját követve, adj Uram bátorságot a magyar katonáknak a honvédelem szolgálatára és a világbéke biztosítására!”

Az ünnepséget a Novo Selo-i tábor kápolnája mellett felállított lélekharang megszólaltatása zárta.

 
 
MH-sajtó
 

Olvassa el ezt is!

Kórházi betegeket fosztogatott

Kórházi betegeket fosztogatott

Vásárhelyi károsult is van. Előfordult, hogy védekezésre képtelen állapotban fekvő betegek fülbevalóit vette ki sértettek füléből vagy húzta le ujjaikról az aranygyűrűt.
Tarjáni Nap 2016

Tarjáni Nap 2016

Hódmezővásárhelyen a városrészi napok egyik legjobb helyszíne a Szél utcai játszótér melletti nagy füves terület. Idén is sok jó program és koncert lesz! Részletes program!
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt

Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt

Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
12 mérkőzés 12 győzelem

12 mérkőzés 12 győzelem

Az Atomerőmű SE U23 elleni hazai bajnokival zárta az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszát a Vásárhelyi Kosársuli március 31-én este.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.