SportKöszöni mindenkinek, de legfőképpen Debrecennek hálás

2012. augusztus 9., csütörtök
 
Köszöni mindenkinek, de legfőképpen Debrecennek hálás

A hódmezővásárhelyi születésű Risztov Éva a magyar hosszútávúszás eddigi legnagyobb olimpiai sikerét érte el azzal, hogy az ötkarikás programba felvett 10 kilométeren aranyérmet szerzett csütörtökön, a Hyde Parkban.

 

 

 

 

 

Az augusztus 30-án huszonhét éves versenyző boldogan értékelt az eredményhirdetést követően, miután a győztesnek járó virágcsokrot előbb még édesanyjának adta át.

"Tegnap érkezett meg teljesen titokban és számomra váratlanul, a debreceni polgármester, Kósa Lajos vezette csapat tagjaként, nagyon örültem betoppanásuknak. Igazság szerint már nagyon untam az ittlétet, haza akartam menni, úgyhogy a jövetelük valósággal felvillanyozott" - mesélte az MTI-nek Risztov Éva, aki több évi visszavonultság után jó három és fél esztendeje kezdte újra az úszást, méghozzá hosszú távon, bár később a medencés versenyúszáshoz is visszatért, s a brit fővárosban duplázott: előbb az 50-es uszodában próbált szerencsét, vagy gyűjtött inkább muníciót a mostani maratonihoz, hogy aztán parádés teljesítménnyel örvendeztesse meg a magyar tábort, az érte a helyszínen és odahaza szurkolókat egyaránt.

"Nem úgy ébredtem, hogy győzni fogok, csak azt tudtam, hogy nagyon odateszem majd magam. Tavaly, a sanghaji világbajnokságon, amikor kizártak, érmet vettek el tőlem, én pedig szerettem volna itt bebizonyítani, hogy jogtalanul bántak el velem. Nagyon jó erőben éreztem magam, s hamar az élre mentem, hogy elkerüljem a lábvizezést, a könyökléseket, a bolyozást, és csak magamra ügyeljek. Végig tudtam, hogy áll a mezőny, s a cél előtt is láttam, hogy jön az amerikai lány, de végig kordában tartottam az erőmet, akadt még tartalék, hogy első legyek" - mondta.

Risztov kitért rá, hogy az utóbbi három évben minden mást háttérbe szorított, minden az úszás mögé került a sorban, és roppant hálás mindazoknak, akik segítették, hogy ekkora eredményt érhessen el, mint amilyen az olimpiai győzelem.

"Köszönöm a debrecenieknek, hogy három éve hittek bennem, hogy befogadtak, a városvezetésnek, élén a polgármester úrral, hogy végig kitartottak mellettem, s mögöttem álltak. Köszönöm a megterhelő edzéseket Széles Sándornak és edzői teamjének, de Gyurta Daniéknak is, akikkel együtt készülhettem. Dani a mai rajtom előtt csak annyit mondott: +nyomjad!+. Megfogadtam a tanácsát.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Aranyérmes lett Risztov Éva

 
 
Forrás: MTI
 

Olvassa el ezt is!

Útban a világhírnév felé

Útban a világhírnév felé

Május elején Papp Jázmin az isztambuli világkupán vívott a felnőttválogatottban. Az ötödik helyet a kínaiak legyőzésével érdemelték ki a magyarok.
Lengyel testvérvárosi látogatás

Lengyel testvérvárosi látogatás

Lengyelországban május 3-a az Alkotmány napja, (1791-ben) az Európában első, modern alaptörvényt ünneplik.
Katonai eskű

Katonai eskű

Esküt tettek a vásárhelyi honvédek.
12 éves kislányt ütöttek el a zebrán

12 éves kislányt ütöttek el a zebrán

Vásárhelyen, az Andrássy úton, a lány az úttal párhuzamos kerékpárúton közlekedett, majd leszállt a rollerről, és át akarta azt tolni.
 

És ezt már olvasta?

Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 22. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.