BulvárKockázat csökkentés a határon innen

2014. november 28., péntek
 
Kockázat csökkentés a határon innen

Idén júliusban írt a Vásárhelyi Hírek arról, hogy a belgrádi Batut Közegészségügyi Intézet tájékoztatóján elhangzott, a Vajdaságban, Óbecsén is felütötte a fejét a nyugat-nílusi láz. Tavaly Szerbiában 238 beteget regisztráltak, és 32 ember bele is halt a fertőzésbe.

 

(Fotók: Szabó L.)


A nyugat-nílusi vírus által okozott megbetegedések jellemzően olyan időszakokban fordulnak elő, amikor sok a szúnyog, mert a vírus szúnyogcsípéssel terjed. Az első megbetegedések általában július második felében jelentkeznek, a legtöbb beteget pedig augusztusban és szeptemberben regisztrálják.

A tél beálltával ennek a veszélye most a minimálisra csökkent, ugyanakkor Magyarországon, különösen a szerb határ közeli települések lakossága aggódik az ebola fertőzés, illetve egyéb ragályos betegségek miatt, aminek egyes vélemények szerint az illegális migránsok miatt nagy a kockázata.  

 

A CSMRF szerint most hathatós lépéseket tettek, azzal, hogy a rendőrség a szerb–magyar határon elfogott illegális migránsok orvosi vizsgálatát november 3-ától maga végzi el a szegedi határrendészek bázisán kialakított orvosi állomáson. Ezzel kiszűrhetők és elkülöníthetők a fertőző betegségben szenvedők.

 

Tavaly közel 17 ezer illegális határátlépőt fogtak el a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség járőrei. A rossz közegészségügyi helyzetű országokból érkezők között akadhatnak fertőző betegséget hordozók. A rendőrség 24 órára veheti idegenrendészeti őrizetbe a határsértőket, ezalatt kell sort keríteni az egészségügyi vizsgálatukra.

– Felkészültünk arra, hogy speciális betegségekkel, fertőzéssel, vírussal küzdő migránsok is megjelenhetnek a határon – mondta Báró Lívia főorvos, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság egészségügyi alosztályának vezetője.

– Első lépésben összeállítottunk egy módszertani útmutatót a határon dolgozó rendőröknek, akik június óta gumikesztyűben, szájmaszkban végzik (képükön) az elfogott határsértők átvizsgálását. Munkájukat megkönnyíti, hogy a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség bázisán november 3-án elkészült a határszakasz egészségügyi ellenőrző-áteresztő pontja, ahol minden elfogott migráns részt vesz egy alapos orvosi vizsgálaton.

 

Az állomáson 24 órás ügyeletben dolgozik egy rendőrorvos és egy szakképzett ápoló. Ha kiugróan sok határsértő kerül rendőrkézre – a csúcs eddig 374 volt egyetlen nap alatt –, a teljes rendőrségi egészségügyi állomány szolgálatba helyezhető.

Itt csak a szűrést végzik, a gyógyítás továbbra is kórházban történik. Eddig találtak már HIV-pozitív, tbc-s, tífuszos, rühes, tetves betegeket, az új orvosi bázis pedig a speciális afrikai, ázsiai eredetű fertőzések kiszűrésére is alkalmas.

 

A honvédség segítségével létrehoztak egy speciális Az ide bekerülő migráns a bejárati részben levetkőzik, ruháját veszélyes hulladékként kezelik, megsemmisítik. Ezután a zuhanyzóban fertőtlenítő fürdésen vesz részt. A szakápoló mellett egy rendőr ügyel a biztonságra, pánikgomb is van a konténerben, ha bármi baj történne. Belül vandálbiztos, leszerelhetetlen minden.

A fürdés után az illegális migránsok fertőtlenített törülközőt, ruhaneműt kapnak, az ápolók szükség esetén fertőtlenítőszerrel, kenőccsel kezelik a beteget.

Két ülepítőmedence van a konténerek mellett, rendszeresen klórmésszel tisztítják a fürdetőből kifolyó vizet, csak a dupla fertőtlenítés után kerülhet be a már megtisztított szennyvíz a csatornarendszerbe.

 
 
VH-CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Kegyetlenül végzett a 22 éves anyával

Kegyetlenül végzett a 22 éves anyával

Az utóbbi idők egyik sokakat felkavaró gyilkosságának és a nyomozás részletei is ismertté váltak. A végzetes napon vita támadt gyilkos és áldozata között. Részletek!
A vásárhelyi szív diadala

A vásárhelyi szív diadala

Óriási szívvel játszva, az utolsó percekben fordítva nyert a Vásárhelyi Kosársuli csütörtökön a Tehetséges Fiatalok-Budapest otthonában.
Késsel támadt egy lányra Vásárhelyen

Késsel támadt egy lányra Vásárhelyen

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság munkatársai őrizetbe vették a napok óta keresett 35 év körüli agresszív nőt, aki több személyt inzultált a városban.
Halálra gázolt egy embert a vonat

Halálra gázolt egy embert a vonat

Vásárhely és Mindszent között a hétfő délelőtti órákban helyre állt a vonatközlekedés. A helyszínelést befejezték.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.