Kultúra, oktatásKiválóan akkreditált Tehetségpont lett a Bethlen

2013. szeptember 15., vasárnap
 
Kiválóan akkreditált Tehetségpont lett a Bethlen

Szeptember 14-én a Tehetségpontok III. Országos Találkozójat rendezték Budapesten a Millenárison, amelyen a hódmezővásárhelyi gimnázium átvette az Akkreditált Tehetségpont címet.

 

 

 


Az áprilisában akkreditációra beadott 135 Tehetségpont közül a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium kiválóan akkreditált Tehetségpont lett. Az erről szóló oklevelet szombaton délelőtt adták át a Millenáris B épületében, műsorral és családi nappal összekötött Tehetségnapon.

 

"A tehetséggondozás területén fontos mérföldkő a gimnázium 2011-ben útnak indított Tehetségpontjának sikeres akkreditációja. Erről az iskola augusztusban kapott értesítést a Magyar Tehetséggondozó Hálózatok Szövetségétől", mondta Kádár Péter igazgató, a Vásárhelyi Híreknek.

A Bethlen az akkreditáció eljárását Kiválóan Akkreditált Tehetségpont minősítéssel teljesítette, amely a legmagasabb minősítési kategória.

 

Az elmúlt három év során 197 Tehetségpont nyerte el az akkreditált kiváló, 43 pedig az akkreditált minősítést. A Magyar Géniusz Program keretében kidolgozott minősítő eljárást a program eredményeinek fenntartását biztosító Nemzeti Tehetségpont jogosult lefolytatni.

Ennek okiratát az iskola képviselői Dr. Balogh Lászlótól, a Tehetséghidak program szakmai vezetőjétől, szombaton vették át

 

Rajnai Gábor a Magyar Tehetséggondozó Hálózatok Szövetségének munkacsoportvezetője az elnyert címmel kapcsolatos kérdésünkre elmondta, a minősített Tehetségpontok elismerés a szakmai presztízs növekedése miatt bizonyára növeli a környezetében élők bizalmát, így vélhetőleg nőhet a kisugárzása és vonzása az intézménynek, a civil szervezetnek, vagyis többen fordulnak hozzá a vállalt és folytatott tehetségsegítő munka során. Ennek a vonzásnak a hálózati kapcsolatokon keresztül a közvetlen környezeten túl vonzása lehet más Tehetségpontok felé, akár határon túli területek felé is. Ugyanígy javul a Tehetségpont számára az esély a források megszerzésében.

 
 
Selmeczi Dorottya (Bp.) - VH
 

Olvassa el ezt is!

Kutatók éjszakája Vásárhelyen

Kutatók éjszakája Vásárhelyen

Visszatérően legnagyobb sikere, egy viszonylag speciális természettudományos területnek, az állatpreparálásnak van. A lézeres lövészet is népszerű.
Ismét lesz Nagy Sportágválasztó Vásárhelyen

Ismét lesz Nagy Sportágválasztó Vásárhelyen

A Hódtói Sportcsarnok melletti füves területen a több mint 30 hagyományos sportág mellett, a teljes jogot nyert, újdonságnak számító és a trendinek mondott sportágak is jelen lesznek.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2

2025. 39. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Rádió 1 Vásárhelyen is

Rádió 1 Vásárhelyen is

A Rádió 1-nek az országban 46 frekvencián, vagyis ennyi településen szól helyi rádióként. A 47-dik Hódmezővásárhely lett.
 

És ezt már olvasta?

A zongorák királya a Péczelyben
A zongorák királya a Péczelyben Steinway & Sons zongorát kapott a Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola. Hamarosan koncerttel avatják fel.
 
Készül a monográfia újabb kötete
Készül a monográfia újabb kötete A munka tavaly kezdődött, és várhatóan 2028-ban kerül a nyomdába az újabb nagy monográfia. 21 szerző dolgozik rajta, részben a vásárhelyi levéltárra támaszkodva.
 
Nem jött össze a győzelem
Nem jött össze a győzelem Október 17-én este a Nagykőrös vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli. Az NB I/B Zöld csoportjának 4. fordulójában megvolt az esélye a győzelemre.
 
Olga köszöntötte a vásárhelyieket
Olga köszöntötte a vásárhelyieket Október 11-én hivatalosan is átadták Ölelő Olgát a nagyközönségnek. Jóllehet már hetek óta megkezdődött az érdeklődők „zarándoklása” a Kása-erdőbe.
 
Nyert a Kosársuli az egriek ellen
Nyert a Kosársuli az egriek ellen Október 10-én este az NB I/B Zöld csoportjának 3. fordulójában az Egert fogadta a Vásárhelyi Kosársuli és az előnyét végig őrizve magabiztosan győzött.
 
Bölcsödék, óvodák fejlesztése
Bölcsödék, óvodák fejlesztése Két helyszínen több, mint 40 millió forintos beruházás zárult az Önkormányzati fenntartású bölcsődékben. Óvodai fejlesztések is voltak a nyári szünetben.
 
Még szinte el sem indult a fűtési szezon
Még szinte el sem indult a fűtési szezon Máris szénmonoxid veszély miatt vonultak ki a tűzoltók egy vásárhelyi és egy mindszenti családi házhoz. Időben érkeztek, ezúttal szerencsére nem volt áldozat. Hasznos tanácsok.