SportKint a hó - bent a játék záporozott hazai győzelemmel

2018. december 16., vasárnap
 
Kint a hó - bent a játék záporozott hazai győzelemmel

Az NB I/B Zöld csoportjának 12. fordulójának szombati derbijén a bajnokság két legjobb formában lévő csapata csapott össze egymással.

 

 

 

 

 

 

 

 

A Hódtói Sportcsarnokban a listavezető Vásárhelyi Kosársuli a DEAC U23 ellen szerette volna úgy lezárni a 2018-as esztendőt a kiváló közönség előtt, ahogy az az utóbbi hetek, hónapok munkájához méltó. Elmondhatjuk: maximálisan sikerült az eltervezett cél!
Kint a hó, bent a játék záporozott: egy nagyon intenzív és erőteljes tízperccel kezdtek a felek, amelynek végén jóformán kiderült, hogy már-már az első negyedben eldől a találkozó sorsa.

 

Potyogtak mindkét oldalon a triplák, ült a támadójáték és a védekezés is, hogy aztán Varga Zalán ihletett formája a sárgák javára döntse el a dolgokat. Hiába mutatta meg klasszisát többek között egy fantasztikus zsákolással a debreceniek nigériai tehetsége, Omenaka, koncentrált és helyenként sziporkázó tudott maradni a Kosársuli – Pavlovic fantasztikus, nem odanézős asszisztja csak fokozta az alaphangot –, így a játékrész zárásaként Varga újabb hármasa 29-20-as hazai vezetést eredményezett.

 

A második negyedben aztán végképp „mattolta” a vendégeket a vendéglátó, a DEAC három és fél percig pontot sem szerzett, Molnár Bence pedig vitte a hátán az egyébként remekül játszó gárdát. Pillanatok alatt húsz pont fölé nőtt a differencia, a szünetre pedig kerek 20-at számolhattunk: 49-29-et mutatott az eredményjelző.

 

A remek első félidőt aztán egy felemásabb, de hasonlóan magas színvonalú és eredményes második követett, a harmadik negyed felénél már a hatvan pontot is elérte Tóth Tamás legénysége. A legnagyobb különbség huszonnégy volt, Kovács Adrián fiai azonban még ekkor sem adták fel.

 

Az ő szempontjukból 50-73-ról a deréksérüléséből feltámadó Omenaka vezérletével kezdett magára találni a későn ébredő fekete mezes alakulat, ráadásul a játékvezetők sem segítették a legjobb ítéletekkel a mieinket – akik azonban megmutatták, ki is az úr a háznál. Másfél perccel a vége előtt, 83-68-nál Vas Péter triplája megadta a kegyelemdöfést, a vége így teljes örömjáték lett: 92-75-tel zárult az összecsapás, amely azt jelenti, hogy továbbra is őrizzük parádés formánkat! Sikerült valóban szépen búcsúznunk a közönségtől az esztendőre.

 

NB I/B Zöld csoport, 12. forduló:

Vásárhelyi Kosársuli - DEAC U23 92–75 (29-20, 20-9, 24-21, 19-25)

Hódtói Sportcsarnok, 250 néző. Vezette: Bagi, Kruk, Németh

 

Kosársuli: MOLNÁR 15, Kelemen 10/6, Bálint 9, Rostás 6, Vas 8/6.
Csere: PAVLOVIC 8, Béres 12, VARGA 24/9, Perák -, Börcsök -.
Vezetőedző: Tóth Tamás

 

DEAC: Kozák M. 19/3, Csomor 2, Asszú 3/3, Opre 3/3, Gáspár 7/3.
Csere: Zsuga -, Tóth 14/3, OMENAKA 23, Kozák B. 4, Szekeres -, Nemes -.
Vezetőedző: Kovács Adrián

 

Tóth Tamás: „Három negyeden keresztül nagyon magas színvonalon kosárlabdáztunk. Az ellenfelünk hozzáállását és felkészültségét dicséri, hogy az utolsó percig küzdöttek. Zsinórban ötödik derbinket húztuk be, igazi csapatként harcoltunk. Gratulálok a tehetséges debrecenieknek, de a saját csapatom előtt is emelem kalapom!”

 

Kovács Adrián: „Nagyon nehezen indult számunkra a meccs, megilletődötten kerestük a helyünket a pályán. Nem tudtunk az öltözőben megbeszéltekre alapozni sem védekezésben, sem pedig támadásban. A második etapban tudtunk változtatni, elővettük a kosártudásunkat és szívvel-lélekkel harcoltunk. Gratulálok a csapatomnak a második félidőben mutatott játékért, büszke vagyok rájuk.”

 

 

Még egy mérkőzés vár 2018-ban a Kosársulira, december 21-én, pénteken a Baja ellen rangadóval zárja az évet a csapat. Hosszú szünet után U20-as csapatunk is pályára lép majd.

 
 
Forrás: Nagy Benjámin - Kosársuli
VH
 

Olvassa el ezt is!

Bölcsödében lopott a mindszenti nő

Bölcsödében lopott a mindszenti nő

Az intézmény igazgatójának feltűnt az idegen, rendőrt hívott. Az asszony ellen lopás vétsége miatt indult eljárás.
Újabb 5 évet kapott a Rádió7

Újabb 5 évet kapott a Rádió7

Várható volt, hogy a hódmezővásárhelyi központú, de kisteleki és makói frekvenciával is rendelkező adó új tulajdonosai számára kedvező döntés születik.
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
A 26. szimpózium beszámoló kiállítása

A 26. szimpózium beszámoló kiállítása

Évezredek művészeti öröksége találkozik a legmodernebb ipari technológiákkal. A Vásárhelyi Kerámiaszimpózium alkotásaiból nyílik kiállítás az Alföldi Galériában
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.