Kultúra, oktatásKihelyezett történelemórák Szegeden is

2016. november 14., hétfő
 

A centenárium kiállítás korabeli tárgyai, Hegyi Endre vásárhelyi fotós gyűjtése, az olasz fronton készült első világháborús fotográfiák segítik a Nagy Háború megértését.

 

 

 

 

 

 

Hegyi Endre vásárhelyi fotós és magángyűjtő évek óta felkutatott régi üveglemezekre fényképezett és korszerű formában restaurált I. Világháborús képei alapján rendhagyó történelemórákat tart a vásárhelyi iskolákban. Ennek az ötletnek a nyomán, most Szegeden is megkezdődtek azok a történelemórák a Kormányhivatalban, amelyeket az I. Világháborús centenáriumi megemlékezés-sorozat részeként hirdettek meg a szervezők.

 

Mint arról a Kormányhivatal a Vásárhelyi Híreket tájékoztatta, a vártnál is nagyobb az érdeklődés a program iránt, ugyanis az előzetes jelentkezések alapján már 16 tanulócsoport összesen 376 diákkal fog részt venni a foglalkozásokon. Az első éppen a Gábor Dénes középiskola tanulóiból állt, amely oktatási intézmény a 46-os gyalogezred egykori laktanyájában működik jelenleg.

 

A napokban nyílt meg a Kormányhivatal aulájában a „46-os bakák az isonzói fronton” című kiállítás, amelyen Hegyi Endre nagyméretű restaurált fotógyűjteményének legszebb darabjai is láthatók. A fényképeknek, a tablóknak, a korabeli tárgyaknak a Szegedi Szakképzési Centrum Gábor Dénes Műszaki és Környezetvédelmi Középiskolájának 12. osztályos tanulói voltak az első látogatói.

 

A Doberdón vívott csatákról, a 46-osok helytállásáról Szanka József magángyűjtő, a csatatérkutatások szakavatott ismerője tájékoztatta az érettségi előtt álló fiatalokat. A következő időszakban a bejelentkezett szegedi iskoláscsoportok egy részének Szanka József mellett, Hegyi Endre is tart képekkel illusztrált történelemórát.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Centenáriumi kiállítás nyílt Szegeden

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

175 kilométeres határszakasz védelme

175 kilométeres határszakasz védelme

Részletes képet kaphatunk a dandár - ezen belül a Hódmezővásárhelyi Helyőrség - katonáinak a nyilvánosság előtt kevésbé ismert határrendészeti feladatairól, a körülményekről. 
A Föld kis vásárhelyi bajnokai

A Föld kis vásárhelyi bajnokai

Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit

Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit

Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
Új pályázatot kell kiírni a vásárhelyi buszközlekedésre

Új pályázatot kell kiírni a vásárhelyi buszközlekedésre

Januárban döntöttek, hogy közbeszerzési eljárást írnak ki a szolgáltatás ellátására, valami miatt csak március 19-én tették közzé, kéthetes beadási határidővel.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.