GazdaságKiegészítették a hűtőtámogatási keretet

2016. augusztus 11., csütörtök
 
Kiegészítették a hűtőtámogatási keretet

Így minden remény megvan arra, hogy mégis minden pályázó pénzhez, vagyis új, korszerű hűtőhöz, fagyasztóhoz jut.

 

 

 

 

 

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) egymilliárd forinttal megemeli az Otthon Melege Program eddig félmilliárdos hűtőcseretámogatási keretét - jelentette be Szabó Zsolt, fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár. Ezzel a július 4-28-a között zajló lépcsőzetes pályáztatás során beérkezett szinte összes jogos támogatási igény kifizethetővé vált. A program keretében a meghatározott hűtő- és fagyasztógépek árának felét, de - energiahatékonysági foktól függően - legfeljebb 25-45 ezer forintot áll az állam.

Mint arról többször írtunk, a pályázókat a döntést követően 15 napon belül elektronikus úton értesítik. A programban 46 ezren nyújtottak be jelentkezést az erre szolgáló internetes felületen. A Dél Alföldön az 5400 jelentkezőre 64 millió 480 ezer forint jutott. Ez egyenként átlag 12 ezer forintot jelentene, azonban a pályázati kiírás szerint az új hűtő vagy fagyasztó árának felét, energiatakarékossági fokozattól függően 25-45 ezer forintot lehetett az államtól igényelni. Most ez a pénz kifizethető lesz.

 
 
Forrás: NFM
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyen készülnek Rióra

Vásárhelyen készülnek Rióra

A szeptemberben kezdődő riói paraolimpia magyar úszóválogatottja megkezdte többhetes felkészüléssét. Köztük van az a sportoló is aki a megnyitón a zászlót viszi. Képekkel!
Kábítószerrel seftelt, lebukott

Kábítószerrel seftelt, lebukott

A hódmezővásárhelyi rendőrök őrizetbe vettek egy helyi férfit, aki a gyanú szerint kábítószert értékesített a városban.
Stars Of Hope siker az országos döntőben

Stars Of Hope siker az országos döntőben

Április 6-án Budapesten, az Erzsébet Ligeti Színházban rendezték meg a XXXIII. Országos Ifjúsági és Felnőtt Táncművészeti Fesztivál döntőjét.
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.
 

És ezt már olvasta?

Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.