Kultúra, oktatásKiballagtak a felsősök a mártélyi iskolából

2015. június 17., szerda
 
Kiballagtak a felsősök a mártélyi iskolából

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma döntése alapján szeptembertől a Mártélyi Általános Iskola betagozódik a Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskolába.

 

 


Többször írtunk arról, hogy miután 2011 júliusában a Szegvári ÁMK felmondta a fenntartási szerződést, a Mártélyi Önkormányzat kezelésébe került az iskola. Két évvel később ismét téma volt a megszűnés, mivel egyre kevesebb diák járt a mártélyi iskolába, de az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) továbbra is engedélyezte, hogy a felsős diákok a mártélyi iskolába járjanak, a helyi önkormányzat fenntartásában.   

 

Egy hete a Köznevelésért Felelős Államtitkárság döntése értelmében a 2016-os tanévtől a mártélyi általános iskola önállósága megszűnik, és a vásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola tagintézményeként működik tovább.

A gyakorlatban ez úgy valósul meg, hogy a 24 alsós továbbra is Mártélyon jár iskolába, a 37 felsős pedig a Varga Tamásban folytatja - mondta a Vásárhelyi Híreknek Tóthné Kecskeméti Katalin. A Járási Tankerület vezetője azt is elmondta, a Varga Tamásban tanévet kezdők száma még nem végleges, tíz tanuló Vásárhelyről járt a Mártélyi Általános Iskolába, két Mindszentről bejáró diák szülei még nem döntöttek. Illetve lesz olyan szülő, aki nem a Varga Tamásba íratja a gyermekét.

 

A Vásárhelyi Hírek megtudta, a KLIK jelenleg tárgyalásokat folytat a Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. vel egy reggeli és egy délutáni rásegítő buszjárat indításáról.

Ezzel kapcsolatban Tóthné Kecskeméti Katalin elmondta, a szülők megnyugtatására úgy alakítják ki a rendszert, hogy reggel és délután egy mártélyi pedagógus mindig a buszon lesz, Vásárhelyre beérve a Tabáni Templom buszmegállótól bekíséri a gyerekeket az iskolába. Délután is együtt szállnak fel a hazafelé tartó buszra.

A diákok autóbusz bérletét KLIK finanszírozza, tette hozzá a Tankerület vezetője..

A mártélyi diákok miatt a Varga Tamásban nem kell új osztályt indítani, a Mártélyi Általános Iskolában pedig - miután a jogszabály értelmében 14 főtől lehet osztályt indítani - , az elsőtől, negyedikig egy osztályban lesz a 24 kisdiák, 2 pedagógussal.  

 

Mártélyon június 15-én lakossági fórumot tartottak, amelyen kiderült a szülők egy része nem akar belenyugodni a döntésbe, jóllehet évente egyre kevesebb diák jár az iskolába. A szülők Borsos József polgármestert is felelőssé tették, mondván nem lobbizott az iskoláért.

A fórum közben néhány nagyobb diák zavarta meg a fórumot, a kezükben egy-egy táblát tarva, összeolvasva egy felirat: Mi innen akarunk elballagni!

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

11 érem a kánikulában

11 érem a kánikulában

Június 14-én Pirtón nagy melegben álltak rajthoz a vásárhelyi tájékozódási futók, a Regionális Középtávú és Váltóbajnokságon. Eredmények!
Ingyen csobbanás

Ingyen csobbanás

400 érettségiző kap a bizonyítványa mellé a hódmezővásárhelyi Török Sándor Strandfürdő és Gyarmati Dezső Sportuszodába belépőt.

Idén két újabb név került a dicsőség falra

Idén két újabb név került a dicsőség falra

A sokéves hagyományt folytatva idén Czuprák László Ákos  és Enyedi Sándor neve került fel a Hódtói Sportcsarnok dicsőségfalára.
Bűnbandát számolt fel a rendőrség

Bűnbandát számolt fel a rendőrség

Egy négytagú vásárhelyi banda éveken át kényszeríett prostitúcióra nőket. Egy kávézót is üzemeltetett. Egy idős férfit ház körüli munkákra kényszerítették.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!