Kultúra, oktatásKiállítás a Tiszti Klubban

2011. január 22., szombat
 

A szemet gyönyörködtető asztalterítők, takarók, díszdobozok a vásárhelyi hímzés értékét, kortalanságát és egyfajta eleganciát sugároznak. 

 

 

Január 21-től, közel egy hétig a Magyar Kézműves Remek díjjal elismert népi iparművészek mutatják be hagyományos technikával készített, egyben a mai kor igényeinek megfelelő népművészeti alkotásaikat. A HÓDFÓ Szociális Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft. anyagának válogatása, a ma már inkább dísznek, semmint használati tárgynak számító szemet gyönyörködtető asztalterítők, takarók, díszdobozok a vásárhelyi hímzés értékét, kortalanságát és egyfajta eleganciát sugároznak. A pénteki megnyitón Almási István alpolgármester mondott ünnepi beszédet, majd Nagy Vera néprajzkutató méltatta a kiállított alkotásokat.  Dr. Tényi Jánosné művelődésszervező a Vásárhelyi Híreknek elmondta, tavaly ilyenkor a városi fazekasság szép darabjait mutatták be, idén a 80 darabos kiállítással és a Helyőrségi Zenekar Liszt Ferenc műveiből összeállított műsorával a Zrínyi Miklós Laktanya tiszteleg a Magyar Kultúra Napja, valamint a szintén január 22-én kezdődő Liszt év előtt.
 

Olvassa el ezt is!

Ütős hétvége a Hódtóiban

Ütős hétvége a Hódtóiban

Május 9-én a Hódtói Sportcsarnokban rendezte meg a Hódmezővásárhelyi Box Club a II. Szalkai László-emlékversenyt.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán

Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán

Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
A 10. helyen zárt a Kosársuli

A 10. helyen zárt a Kosársuli

Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 

És ezt már olvasta?

Pünkösdölő a Tájházban
Pünkösdölő a Tájházban A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
 
Civil- és sportszervezeteket támogattak
Civil- és sportszervezeteket támogattak Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
 
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

 
Az agrárium ünnepe
Az agrárium ünnepe Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.
 
Az agrárszakma háromnapos ünnepe
Az agrárszakma háromnapos ünnepe A XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat május 14–16. között rendezik Hódmezővásárhelyen, a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumában.Részletes program.
 
Lengyel testvérvárosi látogatás
Lengyel testvérvárosi látogatás Lengyelországban május 3-a az Alkotmány napja, (1791-ben) az Európában első, modern alaptörvényt ünneplik.
 
A két győzelemig tartó párharcban az első már megvan
A két győzelemig tartó párharcban az első már megvan Május 7-én este hazai pályán kezdte az NB I/B Zöld csoport 9. helyéért zajló párharcot a Vásárhelyi Kosársuli.