BulvárKezdődik, amire sokan vártak – indul a tiszavirágzás

2023. június 18., vasárnap
 

Az elmúlt napok megfigyelései alapján bármelyik pillanatban beindulhat a kérészek tömeges rajzása a Tiszán – adta hírül a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság.


Nézze meg Galériánkban Varga András fotós rajzás idején készült szép képeit! 

 

 

 

 

A tiszavirágzás csodálatos jelensége az alkonyati órákban, 18.00 és 21.00 óra között zajlik. Aki szeretne részese lenni ennek a rendkívüli eseménynek, bizony készenlétben kell állnia. Azt is figyelembe kell venni, hogy a kérészek rajzása nem számítható ki pontosan – hívja fel a figyelmet a nemzeti park. Sok körülmény befolyásolja: a hőmérséklet, a vízállás, szélviszonyok, felhősödés és még ki tudja mi minden függvénye, hogy mikor következik be a világon már szinte csak a Tisza és mellékfolyói eredeti természetességében megmaradt partszakain a tiszavirágok tömeges megjelenése és folyó feletti násztánca. Azt sem lehet előre megjósolni, milyen mértékű lesz a rajzás. Vannak évek, amikor intenzitása alulmarad a korábban tapasztaltakhoz képest.

Azon kívül, hogy egy rendkívül látványos esemény, fontos ökológiai jelentősége is van a tiszavirágzásnak. Számos hal-, madár- és békafaj táplálékául szolgálnak. Ilyenkor számtalan sirályt, csért, gémet, gólyát láthatunk, amint a terített asztalnál lakmároznak.  Hajdan a parasztgazdák is kihasználták a táplálékbőséget állataik takarmányozására. Ezen túl a tiszavirág lárvája az aljzaton történő furkálással élőhelyet is teremt más mederfenéki élőlények számára.

 

Mi is az a tiszavirág?

A tiszavirág (Palingenia longicauda) a legnagyobb európai kérész; 2,5-3,8 cm-es, a fehér farksertéivel 12 cm hosszú is lehet. A nőstényeknek a hímekhez képest nagyobb szárnyuk és testük van, farksertéi rövidebbek, így gyorsabb repülésre képesek. Egy nőstény általában 7-8000 db petét rak a víz felszínére. A megtermékenyített peték a fenékre süllyednek, kikelnek, majd az aljzatba és a partoldalba fúrják magukat és az iszap szerves korhadékával táplálkoznak. Az egyedfejlődésük 3 évig tart, s közben kb. 20-szor vedlenek. A kifejlett kérészek három év múltán emelkednek fel a víz felszínére. A tiszavirágok ezután kezdenek el repülni, párosodnak, majd elpusztulnak.

A tiszavirág (Palingenia longicauda) egyedeinek tömeges megjelenését és a folyó fölötti násztáncát hívja a népnyelv tiszavirágzásnak.

 

Olvassa el ezt is!

Véget ért az első tanév a vásárhelyi honvéd középiskolában

Véget ért az első tanév a vásárhelyi honvéd középiskolában

Tavaly szeptember elsején  negyven bentlakásos diákkal indította a tanévet a Hódmezővásárhelyi Honvéd Középiskola és Kollégium.
Napelemes világítás a játszótéren

Napelemes világítás a játszótéren

Az országban már sokfelé meghonosított, igazán takarékos megoldású ledes, napelemes  ostorlámpával világítják meg az Európa Park játszóterét.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2023-ban

Családi események Hódmezővásárhelyen 2023-ban

2023. 49-52. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Három vásárhelyi diák a díjazottak között

Három vásárhelyi diák a díjazottak között

A Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkársága az iskolában és a sportban is kiemelkedő eredményeket elérő diákokatdíjazta
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!